.jpg)
Számos adózó számára a 2009. évi várható eredmények tükrében lehetetlenül magasnak tűnhetnek a korábbi időszak adatai alapján kiszabott adóelőlegek, hiszen a működés finanszírozása során minden forintnak megvan a helye. A megelőző lezárt üzleti évre vonatkozó adókötelezettség az alapja a társasági adó, a társas vállalkozások különadója, az innovációs járulék, a helyi iparűzési adó és a vállalkozók kommunális adója esetében az idén fizetendő adóelőleg megállapításának.
„A törvény ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az adózó kérje az adóelőlegek módosítását, amennyiben számításai szerint adófizetési kötelezettsége nem fogja elérni a fizetendő adóelőlegek összegét" - összegezte Kalocsai Zsolt. "Az elmúlt évben a szolgáltatási szektorban működő vállalkozások egy részénél már realizálódott az árbevétel mérséklődése, sok adózónál ez a jelenség a 2009. évet érinti majd első ízben. Az idei évben a szolgáltatási szektoron belül a pénzügy, ingatlanügyek és gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalkozások esetében, illetve az éven belül is ciklikusan teljesítő építőipari ágazatban jelenthet nagy nehézséget a magasabb bázison alapuló adókivetések teljesítése.”
Adóelőleg mérséklés - csak megalapozott indokokra támaszkodva
A vállalkozásnak az adóelőleg-mérséklési kérelmében be kell mutatnia, hogy a rendelkezésére álló információk és becslései alapján várhatóan hogyan alakulnak az üzleti évben gazdasági tevékenységének azon adatai, melyeket az adó számítása során figyelembe kell venni, másrészt pedig számszakilag is le kell vezetnie a várható adókötelezettség kalkulációját.
Az adóhatóságok a kérelemmel érintett adónemet meghatározó tényezők függvényében általában az üzleti év tervezett eredménykimutatásának, az esetlegesen alkalmazásra kerülő korrekciós tényezők és adókedvezmények összegének, valamint társasági adó tekintetében a jövedelem-(nyereség-) minimum számításának bemutatását várják el az adózóktól.
Mivel az érvrendszer a gazdálkodást érintő alapinformációkra támaszkodva készül el - mely minden adónemre hasonló hatással van -, célszerű az adóelőleg módosítást több adónemben egyszerre kérvényezni. Az illetékes adóhatóság a kérelemről annak megérkezésétől számított harminc napon belül dönt.
A válság következményei a tapasztalatok szerint inkább iparág-specifikusan érintik a vállalkozásokat, méretüktől függetlenül. Az üzleti év elején - amikor még kevés tényadat áll az adózók rendelkezésére -, körültekintően kell dönteni a mérséklés nagyságáról, összegéről, hiszen az adóhatóság maximum 20%-ig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki, ha a mérséklés következtében az adóelőlegek éves összege alacsonyabb lesz a tényleges adókötelezettségnél.
Mikor lépjen az adózó?
A vállalkozások a még esedékessé nem vált adóelőlegek mérséklését, vagy törlését kérhetik, legkésőbb az esedékesség napjáig. Az egyes adónemek tekintetében ez az alábbi határidőket jelenti:

Az adóelőleg esedékességétől számított nyolc napon belül pedig igazolási kérelmet terjeszthet elő az adózó, ha önhibáján kívül mulasztotta el a jogszabályban előírt határidőt. Egyéb esetben a kérelem határidőn túl történő benyújtása esetében nincs mód az adóelőleg mérséklésére.
A legfontosabb adónemekben a Pénzügyminisztérium által tervezett bevételek januárban és februárban a terveknek megfelelően alakultak, de azt már a minisztérium is elismerte, hogy az elfogadott költségvetés bevételei várhatóan elmaradnak majd az előirányzattól. Véleményünk szerint a válság mélyülő hatására a bevételek tényleges alakulása az év további részében már jelentősen el fog térni a tervszámoktól. „A GDP visszaesés a második félévben komoly hatással fog megjelenni az adóbevételekben, gondoljunk csak a társasági adóra, melynek a döntő része decemberben folyik be” – figyelmeztet Kalocsai Zsolt az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. közleményében.
Adószámok: mikor ad felfüggesztettet az APEH?
Fizetne az APEH, de nincs kinek
A világ adócsökkentéssel kezeli a válságot
Durva számok: mi lesz, ha megadóztatják a cafeteriát?
Privátbankár