3p
Mi történik az örökséggel, ha az elhunyt nem hagy hátra gyermekeket? Osztozik-e a szülő a házastárssal? Kevesek számára tisztázott, hogyan működnek az öröklési szabályok, ha nem készült végrendelet – pedig a téma fontos, hiszen napi szinten határozza meg életünket.
A cikk szerzője: dr. Máté Viktor.

Végrendelet hiányában a törvényes öröklés szabályai szerint történik az öröklés - a törvényes örökös ilyenkor elsősorban az örökhagyó gyermeke. Amennyiben az örökhagyónak egy vagy több gyermeke és túlélő házastársa is van, akkor a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően a házastársat a leszármazó örökös mellett megilleti a holtig tartó haszonélvezeti jog az elhunyttal közösen lakott lakásra és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakra, a hagyaték többi részéből pedig egy gyermekrész illeti meg a túlélő házastársat. Ez azt jelenti, hogy annak a lakásnak az állaga, amiben az örökhagyó a túlélő házastárssal közösen lakott, a gyermeket vagy gyermekeket illeti, de a túlélő házastárs haszonélvezeti jogával terhelten. Ha azonban olyan ingatlanról van szó, amelyben az örökhagyó és a túlélő házastárs nem lakott együtt, akkor a túlélő házastárs is egy gyermekrészt örököl. Ugyancsak egy gyermekrészt kap a túlélő házastárs a hagyaték többi részéből.

Ha nincs gyerek

Amennyiben az örökhagyó után leszármazó nem maradt, akkor a túlélő házastárs és az elhunyt szülei örökölnek. Ebben az esetben a házastárs örökli az elhunyttal közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat, a hagyaték többi részén pedig a házastárs és az elhunyt szülei akként osztoznak, hogy a hagyaték felét az elhunyt házastársa örökli, másik felét az örökhagyó szülei öröklik. Ha az elhunytat csak egy szülő élte túl, akkor az öröklésből kiesett szülő helyén a másik szülő és az elhunyt házastársa örököl. Amennyiben az elhunytnak se leszármazója nem volt, se szülő nincs már életben, akkor az elhunyt házastársa egyedül örököl. Abban az esetben, ha az elhunytnak leszármazója és házastársa nincs, akkor az örökhagyó szülei örökölnek.

A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény 3.§ (1) bekezdésének c) pontja alapján az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára is alkalmazni kell. Bejegyzett élettársi kapcsolatban élők esetében tehát ugyanazokat az öröklési szabályokat kell alkalmazni, mint a házastársak esetében.

Ha mégis van végrendelet

Amennyiben az örökhagyó után érvényes és hatályos végrendelet maradt, úgy az öröklés rendjét az határozza meg. A végintézkedési szabadság azt jelenti, hogy az örökhagyó a halála esetére vagyonáról vagy annak egy részéről végintézkedéssel szabadon rendelkezhet. Ha az örökhagyó a végrendeletében csak a hagyatékának meghatározott részéről rendelkezik, akkor a hagyaték többi részére a törvényes öröklés szabályai alkalmazandóak.

Magyar Országos Közjegyzői Kamara

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Mokk Jogosan köthetjük feltételhez a karácsonyi ajándékot – akár vissza is kérhetjük
Dr. Kuti Szilvia | 2016. december 12. 06:06
Anikó és Tibor úgy döntöttek, segítik tanulmányaiban jól haladó keresztfiukat, Pétert, ezért tavaly karácsonyra egy használt autóval ajándékozták meg, hogy a fiú könnyebben közlekedhessen a lakhelyétől távoli egyetemére. A kulcs átadásakor azonban figyelmeztették: az autót azért kapja, hogy ezzel is egyszerűbb legyen elvégezni az iskolát, így csak abban az esetben tarthatja meg az ajándékot, ha a terveknek megfelelően, tavasszal lediplomázik. Péter azonban elhanyagolta tanulmányait, így a diplomáját még a mai napig sem vette át. Keresztszülei most úgy gondolják, hogy bár csak szóban egyeztek meg az ajándékozás feltételeiről, az autó részükre visszajár.
Mokk Házasodsz? Óvd meg magad a későbbi fejfájásoktól!
dr. Böröcz Helga | 2016. november 21. 08:08
A házassági szerződés nem a bizalmatlanság, hanem a tervezés jele. A házasságok több mint fele válással végződik Magyarországon, és ezek között is többségben vannak azok, amelyek csúnya vagyoni hercehurcává fajulnak. Mindkét fél számára megoldást jelenthet, ha időben határozunk arról, kit mi illet, ha különválnak az utak - véli a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértője.
Mokk Aláíráshitelesítés vagy hitelesített aláírás - ez megoldja minden gondod?
Privátbankár.hu | 2016. október 10. 10:00
Ahogyan annak idején, az erőgépek elterjedésének időszakában a gépek erejének méréséhez és megértéséhez hívta segítségül az emberiség az addig ismert legáltalánosabban elterjedt egységnyi erőként kifejező dolgot, azaz egy ló erejét, úgy hívjuk segítségül a 4.0 ipari forradalom jelenségeinek megértéséhez és kifejezéséhez a meglévő hagyományos fogalmainkat, mint például az intelligencia, a tanulás, a problémamegoldás, a stratégia vagy akár a hitelesítés fogalmát.
Mokk Beázott lakás, terméketlen tenyészkanca, hibás elszámolás? Van segítség
dr. Reviczky Renáta | 2016. szeptember 12. 08:05
Gyakran merülhet fel olyan helyzet, hogy az elvárásainkon alul teljesítik a kifizetett szolgáltatásokat, aztán csak széttárja üzleti partnerünk a kezét, hogy ő bizony mindennek maximálisan eleget tett. Jó, ha tudjuk, hogy ilyen károkozás esetén is van megoldás, ehhez pedig elég egy közjegyző segítségét kérni.
Mokk Egy megfelelő szerződéssel elkerülhető a hosszas pereskedés
Dr. Mikó Ádám | 2016. augusztus 8. 10:14
Mindkét fél jobban jár átlátható és hiteles bérleti szerződéssel.
Mokk Szinte teljes a biztonság – neked is csak így éri meg üzletelni?
dr. Rák Viktor | 2016. július 12. 11:50
A zálogjogok nyilvántartásának rendszere jelentős átalakuláson esett át 2014-ben: a zálogjogok a korábbi közhiteles nyilvántartás helyett a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre. Az új rendszer ugyan gerjesztett szakmai vitákat, de egyértelmű, hogy a rendszer biztonságosabb és átláthatóbb a korábbiaknál, ez pedig jó hatással van a gazdasági szereplők finanszírozási ügyleteire.
Mokk Szinte teljes a biztonság - neked is csak így éri meg üzletelni?
dr. Rák Viktor | 2016. július 5. 08:38
A zálogjogok nyilvántartásának rendszere jelentős átalakuláson esett át 2014-ben: a zálogjogok a korábbi közhiteles nyilvántartás helyett a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre. Az új rendszer ugyan gerjesztett szakmai vitákat, de egyértelmű, hogy a rendszer biztonságosabb és átláthatóbb a korábbiaknál, ez pedig jó hatással van a gazdasági szereplők finanszírozási ügyleteire.
Mokk Valaki tartozik neked? Így hajthatod be per nélkül a legegyszerűbben
dr. Böröcz Helga | 2016. június 14. 06:10
Fizetési meghagyásos eljárással könnyű a kintlévőségek érvényesítése.
Mokk Kerüljük el a pereskedést: mire figyeljünk az adásvételi szerződésnél?
Dr. Mikó Ádám | 2016. május 9. 10:34
A hosszú jogviták elkerülésének eszköze az adásvételi szerződés. Mire figyeljünk mindenképp, ha tulajdonosként ingatlant adunk el vagy vevőként lakást, házat, vagy akár erdőgazdasági hasznosítású földet szeretnénk venni? Miért érdemes közjegyzőt is bevonni az adásvétel folyamatába? Ezekre a kérdésekre adunk most választ.
Mokk Külföldi az adósom, hogyan indítsak végrehajtást?
dr. Reviczky Renáta | 2016. április 11. 10:57
Elszállított termékek, teljesített szolgáltatások: évente több ezer alkalommal maradhatnak hoppon és kezdhetnek hosszadalmas nemzetközi perekbe magyar cégek és állampolgárok. Aggodalomra semmi ok, több európai uniós jogforrás is biztosítja, hogy a külföldi (azaz külföldön élő, külföldön bejegyzett) kötelezettel szemben felmerült pénzköveteléseink Magyarországon kívül is érvényesíthetőek legyenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG