Mokk
Mokk Jogosan köthetjük feltételhez a karácsonyi ajándékot – akár vissza is kérhetjük 
Dr. Kuti Szilvia | 2016. december 12. 06:06
Anikó és Tibor úgy döntöttek, segítik tanulmányaiban jól haladó keresztfiukat, Pétert, ezért tavaly karácsonyra egy használt autóval ajándékozták meg, hogy a fiú könnyebben közlekedhessen a lakhelyétől távoli egyetemére. A kulcs átadásakor azonban figyelmeztették: az autót azért kapja, hogy ezzel is egyszerűbb legyen elvégezni az iskolát, így csak abban az esetben tarthatja meg az ajándékot, ha a terveknek megfelelően, tavasszal lediplomázik. Péter azonban elhanyagolta tanulmányait, így a diplomáját még a mai napig sem vette át. Keresztszülei most úgy gondolják, hogy bár csak szóban egyeztek meg az ajándékozás feltételeiről, az autó részükre visszajár.
Mokk Házasodsz? Óvd meg magad a későbbi fejfájásoktól! 
dr. Böröcz Helga | 2016. november 21. 08:08
A házassági szerződés nem a bizalmatlanság, hanem a tervezés jele. A házasságok több mint fele válással végződik Magyarországon, és ezek között is többségben vannak azok, amelyek csúnya vagyoni hercehurcává fajulnak. Mindkét fél számára megoldást jelenthet, ha időben határozunk arról, kit mi illet, ha különválnak az utak - véli a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértője.
Mokk Aláíráshitelesítés vagy hitelesített aláírás - ez megoldja minden gondod? 
Privátbankár.hu | 2016. október 10. 10:00
Ahogyan annak idején, az erőgépek elterjedésének időszakában a gépek erejének méréséhez és megértéséhez hívta segítségül az emberiség az addig ismert legáltalánosabban elterjedt egységnyi erőként kifejező dolgot, azaz egy ló erejét, úgy hívjuk segítségül a 4.0 ipari forradalom jelenségeinek megértéséhez és kifejezéséhez a meglévő hagyományos fogalmainkat, mint például az intelligencia, a tanulás, a problémamegoldás, a stratégia vagy akár a hitelesítés fogalmát.
Mokk Beázott lakás, terméketlen tenyészkanca, hibás elszámolás? Van segítség 
dr. Reviczky Renáta | 2016. szeptember 12. 08:05
Gyakran merülhet fel olyan helyzet, hogy az elvárásainkon alul teljesítik a kifizetett szolgáltatásokat, aztán csak széttárja üzleti partnerünk a kezét, hogy ő bizony mindennek maximálisan eleget tett. Jó, ha tudjuk, hogy ilyen károkozás esetén is van megoldás, ehhez pedig elég egy közjegyző segítségét kérni.
Mokk Egy megfelelő szerződéssel elkerülhető a hosszas pereskedés 
Dr. Mikó Ádám | 2016. augusztus 8. 10:14
Mindkét fél jobban jár átlátható és hiteles bérleti szerződéssel.
Mokk Szinte teljes a biztonság – neked is csak így éri meg üzletelni? 
dr. Rák Viktor | 2016. július 12. 11:50
A zálogjogok nyilvántartásának rendszere jelentős átalakuláson esett át 2014-ben: a zálogjogok a korábbi közhiteles nyilvántartás helyett a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre. Az új rendszer ugyan gerjesztett szakmai vitákat, de egyértelmű, hogy a rendszer biztonságosabb és átláthatóbb a korábbiaknál, ez pedig jó hatással van a gazdasági szereplők finanszírozási ügyleteire.
Mokk Szinte teljes a biztonság - neked is csak így éri meg üzletelni? 
dr. Rák Viktor | 2016. július 5. 08:38
A zálogjogok nyilvántartásának rendszere jelentős átalakuláson esett át 2014-ben: a zálogjogok a korábbi közhiteles nyilvántartás helyett a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre. Az új rendszer ugyan gerjesztett szakmai vitákat, de egyértelmű, hogy a rendszer biztonságosabb és átláthatóbb a korábbiaknál, ez pedig jó hatással van a gazdasági szereplők finanszírozási ügyleteire.
Mokk Valaki tartozik neked? Így hajthatod be per nélkül a legegyszerűbben  
dr. Böröcz Helga | 2016. június 14. 06:10
Fizetési meghagyásos eljárással könnyű a kintlévőségek érvényesítése.
Mokk Kerüljük el a pereskedést: mire figyeljünk az adásvételi szerződésnél? 
Dr. Mikó Ádám | 2016. május 9. 10:34
A hosszú jogviták elkerülésének eszköze az adásvételi szerződés. Mire figyeljünk mindenképp, ha tulajdonosként ingatlant adunk el vagy vevőként lakást, házat, vagy akár erdőgazdasági hasznosítású földet szeretnénk venni? Miért érdemes közjegyzőt is bevonni az adásvétel folyamatába? Ezekre a kérdésekre adunk most választ.
Mokk Külföldi az adósom, hogyan indítsak végrehajtást? 
dr. Reviczky Renáta | 2016. április 11. 10:57
Elszállított termékek, teljesített szolgáltatások: évente több ezer alkalommal maradhatnak hoppon és kezdhetnek hosszadalmas nemzetközi perekbe magyar cégek és állampolgárok. Aggodalomra semmi ok, több európai uniós jogforrás is biztosítja, hogy a külföldi (azaz külföldön élő, külföldön bejegyzett) kötelezettel szemben felmerült pénzköveteléseink Magyarországon kívül is érvényesíthetőek legyenek.
Mokk Ki örököl, ha nincs se végrendelet, se gyerek? 
dr. Máté Viktor | 2016. március 16. 06:11
Mi történik az örökséggel, ha az elhunyt nem hagy hátra gyermekeket? Osztozik-e a szülő a házastárssal? Kevesek számára tisztázott, hogyan működnek az öröklési szabályok, ha nem készült végrendelet – pedig a téma fontos, hiszen napi szinten határozza meg életünket.
Mokk Termékvisszahívás a IKEA-nál: ezek a lámpák balesetveszélyesek 
Privátbankár.hu | 2016. február 9. 13:39
A mennyezeti lámpáknak leeshet az üvegbúrája. Három terméket visszahívnak.
Mokk Komoly változás: mi lesz azzal, aki nem fizeti a közös költséget? 
Dr. Rádonyi Dénes | 2016. február 8. 10:01
2016-tól tartozás-elismerés, jogerős ítélet vagy fizetési meghagyás után jegyezhetnek be jelzálogot ingatlanra tartozás esetén. Az újításból az adós és a társasház is profitálhat.
Mokk Sorsdöntő dátum lesz a magyar cégeknek március 15. 
Dr. Asbóth-Hermányi Lőrinc | 2016. január 28. 06:10
Az új Polgári Törvénykönyv lassan két éve hatályban van. A cégek, civil szervezetek létesítő okiratának módosítására nyitva álló átmeneti időszak 2016. március 15-én lejár.
Mokk A Polgári Törvénykönyv az életünket szabályozza, nem csak egy tudományos cikk 
Privátbankár.hu | 2016. január 18. 15:12
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara reagált Vékás Lajos professzor nyílt levelére a Polgári Törvénykönyv felmerült módosítási lehetőségeiről.
Mokk Fizetési meghagyást hozott a postás - mi jöhet ezután? 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 22. 08:15
Cikkünk első részében bemutattuk azt az olcsó és hatékony megoldást, amivel hozzájuthatunk pénzünkhöz akkor is, ha már lejárt a tartozás megfizetésének határideje. Megnéztük, hogyan működik a fizetési meghagyás, milyen esetekben alkalmazhatjuk és mikor nem. Mi történik azonban akkor, ha nem ismeri el az adós a követelésünket? Mi a teendő, ha mi kapunk fizetési meghagyást – megítélésünk szerint jogtalanul? Hogyan járjunk el, ha a kötelezett nem magyar, hanem egy másik uniós tagállam területén él vagy működik? Cikkünk második részében ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk.
Mokk Tartoznak neked vagy a cégednek? Ne hagyd veszni a pénzed, van megoldás! 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 6. 10:10
Rendkívül bosszantó dolog, ha tartoznak nekünk, az összeg nagyságától függetlenül. Sokan csak legyintenek, hogy arra már keresztet vethetünk – kisebb pénzekért senki sem szeretne hosszabb bírósági csatározásba bonyolódni, verőlegényeket küldeni pedig egyáltalán nem civilizált megoldás és pláne nem törvényes. Fontos tudni, hogy létezik olcsó és hatékony megoldás is: a fizetési meghagyás. Ilyenkor az adós a lakcímére, értesítési címére kap egy hivatalos közjegyzői határozatot arról, hogy kinek miért és mennyivel tartozik.
Mokk Jól nézd meg, kitől veszel autót: hogy működik a hitelbiztosítéki nyilvántartás? 
Privátbankár.hu | 2015. július 29. 16:30
Jelentősen átalakult a zálogjogi nyilvántartás rendszere, az új szabályok szerint bárki letöltheti az internetről a hitelbiztosítéki nyilatkozatát és tájékozódhat a zálogjogok fennállásáról. De mi az a hitelbiztosítéki nyilvántartás? Ki és hogyan tehet nyilatkozatot, mennyibe kerül ez és hogyan kell regisztrálni ahhoz, hogy ezt megtehesse a felhasználó? A Magyar Országos Közjegyzői Kamarát kérdeztük.
Mokk Ki örököl utánam? Így változott az öröklési jog - ráadás 
Füstös Móni | 2015. április 17. 08:32
Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésekor az öröklési jogban jelentős változások léptek életbe – hívta fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. Erről a Privátbankár két részes cikket közölt. Az első részben azzal foglalkoztunk, hogy mi van akkor, ha az örökhagyó nem végrendelkezett, a második részben a végrendelkezésről és a köteles részről volt szó. A ráadás cikkben az olvasói kérdéseket válaszoljuk meg.
Mokk Ki örököl utánam? Így változott az öröklési jog - II. rész 
Füstös Móni | 2015. április 3. 14:00
Az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésekor az öröklési jogban jelentős változások léptek életbe – hívta fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A cikk első részében azzal foglalkoztunk, hogy mi van akkor, ha az örökhagyó nem végrendelkezett, most a végrendelkezésről és a köteles részről lesz szó.
Mokk Ki örököl utánam? Így változott az öröklési jog - I. rész 
Füstös Móni | 2015. március 31. 16:25
Magyarországon tavaly március 15-én új Polgári Törvénykönyv lépett hatályba, amelynek elsődleges célja, hogy a korábbi, mára elavulttá vált, 50 éves szabálygyűjteményt a társadalom jelenlegi viszonyaihoz igazítsa, optimalizálja és ezáltal erősítse a jogbiztonságot. A törvény hatálybalépésekor az öröklési jogban is jelentős változások léptek életbe – hívta fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. Két részes cikkben tekintjük át, hogy mik változtak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG