4p
Rendkívül bosszantó dolog, ha tartoznak nekünk, az összeg nagyságától függetlenül. Sokan csak legyintenek, hogy arra már keresztet vethetünk – kisebb pénzekért senki sem szeretne hosszabb bírósági csatározásba bonyolódni, verőlegényeket küldeni pedig egyáltalán nem civilizált megoldás és pláne nem törvényes. Fontos tudni, hogy létezik olcsó és hatékony megoldás is: a fizetési meghagyás. Ilyenkor az adós a lakcímére, értesítési címére kap egy hivatalos közjegyzői határozatot arról, hogy kinek miért és mennyivel tartozik.

Nem kell a bíróságra rohanni

Bár a nagyobb összegű tartozások polgári peres úton is érvényesíthetőek, 1 millió forint alatt a fizetési meghagyást kell választanunk, ha pénzünkhöz akarunk jutni – és miért ne akarnánk. Fizetési meghagyást közjegyző bocsáthat ki; bárki kérhet ilyet, nem csak cégek, vállalkozók, jogi személyek, hanem akár természetes személyek is. A kérelemhez nem kötelező, sőt, nem is lehet csatolni szerződést, bizonyítékot a tartozás meglétéről – akár egy szóbeli megállapodás alapján meglévő tartozás miatt is indíthatunk ilyen eljárást.

A közjegyzőnek nem feladata, hogy azt vizsgálja, jogos-e a követelés. Ha formailag és tartalmilag is rendben van a kérelem, akkor a közjegyző kibocsátja és kézbesítteti a fizetési meghagyást az adós címére. Ehhez azonban fontos tudni a kötelezett belföldi lakcímét, elérhetőségét: enélkül nem indulhat meg az eljárás. Az elérhetőség mellett a másik fontos kritérium, hogy a követelés már lejárt legyen – csak akkor foglalkozik a közjegyző az üggyel, ha az adósnak már fizetnie kellett volna.

Mikor alkalmas eszköz a fizetési meghagyás? Mikor NEM alkalmas eszköz a fizetési meghagyás?
  • a követelés lejárt, és
  • a követelés még nem járt le, vagy
  • a követelés pénzbeli, és
  • a követelés nem pénzbeli, vagy
  • a kötelezett címét, elérhetőségét ismerjük.
  • nem ismerjük a kötelezett címét, elérhetőségét, vagy
  • munkaviszonyból származik a követelés, vagy
  • a pénzkövetelés meghaladja a 400 000 000 Ft-ot

Mennyibe kerül?

Az eljárás díja a közjegyzőnél a követelt összeg 3 százaléka, de legalább 5000 forint, legfeljebb 30 0 000 forint. Ha ügyvéd közbenjárását is kérjük, azaz nem közvetlenül a közjegyzőhöz fordulunk, ehhez még hozzájöhet az ügyvédi munkadíj is.

Hogyan lehet elindítani az eljárást?

Az ügyvédi közbenjárást a kérelem benyújtásának módja is indokolhatja. Papír alapon, személyesen ugyanis csak jogi képviselővel nem rendelkező magánszemélyek, egyéni vállalkozók, társasházak adhatják be kérelmüket, a vállalkozásoknak, jogi személyeknek, illetve jogi képviselővel rendelkező természetes személyeknek csak az elektronikus út maradt. Ez nem azt jelenti, hogy elég egy e-mailt küldeniük: a MOKK rendszerébe kell feltölteni a kérelem formanyomtatványát, amit csak elektronikus aláírással és minősített időbélyegzővel ellátva lehet megtenni. Mivel az elektronikus aláírás még kevéssé elterjedt, ehhez célszerű lehet jogi képviselő közreműködését kérni

Mikor lesz ebből fizetési meghagyás?

A közjegyzők a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül bocsátják ki a fizetési meghagyást, ha azt papír alapon nyújtottuk be. Ha viszont az elektronikus utat választjuk, sokkal jobban járunk: ilyenkor a határidő mindössze 3 munkanap. Ez azt jelenti, hogy még postázással együtt is akár 1 héten belül már az adós kezébe kerülhet a fizetési meghagyás.

Mire jó a fizetési meghagyás?

Önmagában egy papírfecni, egy emlékeztető miatt még senki sem fizetné vissza lejárt tartozását, ha eddig nem tette meg. A fizetési meghagyás azonban – ha annak jogosságát, összegét nem vitatják a kézhezvételtől számított 15 napon belül közjegyzőnél - jogerőre emelkedik. Ilyenkor pedig megindulhat a kötelezettel szemben a végrehajtás – ennek köszönhetően összehasonlíthatatlanul gyorsabban juthatunk pénzünkhöz, mint ha bírósághoz fordultunk volna.

Mi történik azonban akkor, ha nem ismeri el az adós a követelésünket? Mi a teendő, ha mi magunk kapunk fizetési meghagyást – megítélésünk szerint jogtalanul? Hogyan járjunk el, ha a kötelezett nem magyar, hanem egy másik uniós tagállam területén él vagy működik? Cikkünk második részében ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Mokk Jogosan köthetjük feltételhez a karácsonyi ajándékot – akár vissza is kérhetjük
Dr. Kuti Szilvia | 2016. december 12. 06:06
Anikó és Tibor úgy döntöttek, segítik tanulmányaiban jól haladó keresztfiukat, Pétert, ezért tavaly karácsonyra egy használt autóval ajándékozták meg, hogy a fiú könnyebben közlekedhessen a lakhelyétől távoli egyetemére. A kulcs átadásakor azonban figyelmeztették: az autót azért kapja, hogy ezzel is egyszerűbb legyen elvégezni az iskolát, így csak abban az esetben tarthatja meg az ajándékot, ha a terveknek megfelelően, tavasszal lediplomázik. Péter azonban elhanyagolta tanulmányait, így a diplomáját még a mai napig sem vette át. Keresztszülei most úgy gondolják, hogy bár csak szóban egyeztek meg az ajándékozás feltételeiről, az autó részükre visszajár.
Mokk Házasodsz? Óvd meg magad a későbbi fejfájásoktól!
dr. Böröcz Helga | 2016. november 21. 08:08
A házassági szerződés nem a bizalmatlanság, hanem a tervezés jele. A házasságok több mint fele válással végződik Magyarországon, és ezek között is többségben vannak azok, amelyek csúnya vagyoni hercehurcává fajulnak. Mindkét fél számára megoldást jelenthet, ha időben határozunk arról, kit mi illet, ha különválnak az utak - véli a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértője.
Mokk Aláíráshitelesítés vagy hitelesített aláírás - ez megoldja minden gondod?
Privátbankár.hu | 2016. október 10. 10:00
Ahogyan annak idején, az erőgépek elterjedésének időszakában a gépek erejének méréséhez és megértéséhez hívta segítségül az emberiség az addig ismert legáltalánosabban elterjedt egységnyi erőként kifejező dolgot, azaz egy ló erejét, úgy hívjuk segítségül a 4.0 ipari forradalom jelenségeinek megértéséhez és kifejezéséhez a meglévő hagyományos fogalmainkat, mint például az intelligencia, a tanulás, a problémamegoldás, a stratégia vagy akár a hitelesítés fogalmát.
Mokk Beázott lakás, terméketlen tenyészkanca, hibás elszámolás? Van segítség
dr. Reviczky Renáta | 2016. szeptember 12. 08:05
Gyakran merülhet fel olyan helyzet, hogy az elvárásainkon alul teljesítik a kifizetett szolgáltatásokat, aztán csak széttárja üzleti partnerünk a kezét, hogy ő bizony mindennek maximálisan eleget tett. Jó, ha tudjuk, hogy ilyen károkozás esetén is van megoldás, ehhez pedig elég egy közjegyző segítségét kérni.
Mokk Egy megfelelő szerződéssel elkerülhető a hosszas pereskedés
Dr. Mikó Ádám | 2016. augusztus 8. 10:14
Mindkét fél jobban jár átlátható és hiteles bérleti szerződéssel.
Mokk Szinte teljes a biztonság – neked is csak így éri meg üzletelni?
dr. Rák Viktor | 2016. július 12. 11:50
A zálogjogok nyilvántartásának rendszere jelentős átalakuláson esett át 2014-ben: a zálogjogok a korábbi közhiteles nyilvántartás helyett a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre. Az új rendszer ugyan gerjesztett szakmai vitákat, de egyértelmű, hogy a rendszer biztonságosabb és átláthatóbb a korábbiaknál, ez pedig jó hatással van a gazdasági szereplők finanszírozási ügyleteire.
Mokk Szinte teljes a biztonság - neked is csak így éri meg üzletelni?
dr. Rák Viktor | 2016. július 5. 08:38
A zálogjogok nyilvántartásának rendszere jelentős átalakuláson esett át 2014-ben: a zálogjogok a korábbi közhiteles nyilvántartás helyett a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre. Az új rendszer ugyan gerjesztett szakmai vitákat, de egyértelmű, hogy a rendszer biztonságosabb és átláthatóbb a korábbiaknál, ez pedig jó hatással van a gazdasági szereplők finanszírozási ügyleteire.
Mokk Valaki tartozik neked? Így hajthatod be per nélkül a legegyszerűbben
dr. Böröcz Helga | 2016. június 14. 06:10
Fizetési meghagyásos eljárással könnyű a kintlévőségek érvényesítése.
Mokk Kerüljük el a pereskedést: mire figyeljünk az adásvételi szerződésnél?
Dr. Mikó Ádám | 2016. május 9. 10:34
A hosszú jogviták elkerülésének eszköze az adásvételi szerződés. Mire figyeljünk mindenképp, ha tulajdonosként ingatlant adunk el vagy vevőként lakást, házat, vagy akár erdőgazdasági hasznosítású földet szeretnénk venni? Miért érdemes közjegyzőt is bevonni az adásvétel folyamatába? Ezekre a kérdésekre adunk most választ.
Mokk Külföldi az adósom, hogyan indítsak végrehajtást?
dr. Reviczky Renáta | 2016. április 11. 10:57
Elszállított termékek, teljesített szolgáltatások: évente több ezer alkalommal maradhatnak hoppon és kezdhetnek hosszadalmas nemzetközi perekbe magyar cégek és állampolgárok. Aggodalomra semmi ok, több európai uniós jogforrás is biztosítja, hogy a külföldi (azaz külföldön élő, külföldön bejegyzett) kötelezettel szemben felmerült pénzköveteléseink Magyarországon kívül is érvényesíthetőek legyenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG