4p

Szergej Polunyin balettművész eddig az orosz elnök elkötelezett hívének számított, még az arcképét is a testén hordja. Most azonban ő is búcsút int az országnak.

Feleségével és három gyermekével együtt távozik Oroszországból Szergej Polunyin orosz-ukrán balettművész, a londoni Royal Ballet egykori sztárja.

„A lelkem nincs a helyén”

A 35 éves balett-táncos az orosz Telegram üzenetküldő csatornán december közepén azt írta: „A lelkem nincs a helyén. Már régen lejárt az időm Oroszországban, mivel már teljesítettem a missziómat.”

Hozzátette: „Az orosz emberek nagyon kedvesek és humánusak. Továbbra sem világos, hogy hova fogunk menni. Csak abban reménykedem, hogy a lélek nyugodt lesz és a helyén lesz”.  Egyúttal köszönetet mondott Oroszországnak mindenért, amit érte tett – adta hírül a Moscow Times. 

Polunyin és a Putyin-tetkók
Polunyin és a Putyin-tetkók
Fotó: The Moscow Times/kino-teatr.ru

Más, hírügynökségi jelentések szerint a távozását bejelentő üzenete, amelyet több mint 200 ezer követőjének küldött, hosszú, homályos és hibákkal tarkított volt. 

Bár a pontos okot nem közölte, az orosz lap szerint Polunyin a nyáron arra panaszkodott, hogy kéretlen csomagokat kapott, és attól félt, hogy azokban robbanószerkezet lehet.

Úgy érezte, hogy követik, és aggódott családja biztonsága miatt. Múlt héten pedig leváltották az elcsatolt Krímben lévő Szevasztopoli Opera és Táncszínház éléről.

Putyin-tetkós rosszfiú

Polunyin a dél-ukrajnai Herszon városában született, és csak 2018-ban szerzett orosz állampolgárságot. 2010-ben a londoni Royal Ballet szerződtette vezető táncosnak, két évvel később azonban visszatért Oroszországba, ahol a moszkvai Sztanyiszlavszkij Színház, valamint a Novoszibirszki Állami Opera és Táncszínház vezető táncosa lett. 2019-ben nevezték ki a szevasztopoli balett igazgatójává.

Polunyin szenvedélyes előadásairól volt híres, és számos nemzetközi díjban részesült. A balett „rosszfiúja”-ként, „enfant terrible”-ként emlegették.

Politikailag az orosz elnök elkötelezett támogatójaként volt ismert eddig – a mellkasán, valamint vállain is egy-egy Putyin-tetoválás látható. Jobb kezén ugyanakkor egy háromágú ukrán szigony képe van (ez a szimbólum látható az ukrán címeren).

Támogatta a Krím 2014-es elcsatolását, számos alkalommal kiállt az orosz elnök és az ukrajnai háború mellett. A Kreml propagandáját visszhangozva azt állította, hogy Ukrajnában a „nácik” ellen küzdenek az oroszok, 2023 októberében pedig a „legkedvesebb és legtehetségesebb” embernek nevezte Putyint a születésnapján.

Az Ukrajna elleni orosz agressziót követően olaszországi fellépését lemondták, Üzbegisztánban pedig megrovásban részesült amiatt, hogy eltért az egyeztetett programtól, és egy háborúpárti előadást tartott.

Már ő is befejezné a háborút

Ugyanakkor – úgy tűnik – mostanra Polunyin is megelégelte a háborút. Idén decemberben a közösségi médiában közzétett posztjában együttérzését fejezte ki azokkal az emberekkel, akik egy bombatámadások által sújtott faluban élnek Herszon mellett, ahol „a Polunyinok egy generációja felnőtt, és ahol az orosz nagyapám a saját kezével épített egy kis házat.”

Egyúttal arra ösztönözte Putyint, hogy tárgyaljon és vessen véget a háborúnak. Szerinte még a „legrosszabb egyezség is jobb lenne a háborúnál”.

Hozzátette: reménykedik „Oroszország elnökének emberségében”, és párbeszédet sürgetett Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.

Becslések szerint a totális háború kitörése, 2022 februárja után sok százezren (egyes nyugati becslések szerint több mint egymillióan) hagyták el Oroszországot – igaz, vannak olyanok is, akik azóta már visszatértek,

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
Nemzetközi Lemond a német munkaügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:43
Családi gyászára és az őt ért nyilvános támadásokra hivatkozva távozik a kormányból és a Német Szociáldemokrata Párt társelnöki posztjáról Bärbel Bas.  
Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG