2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szlovák kormányfőre Nyitrabányán lőttek rá ma délután, a legfrissebb hírek szerint életveszélyes állapotban lehet. 

Az alábbi felvétel a merénylet utáni pillanatok egyikét rögzíti:

Rálőttek a szlovák kormányfőre
Rálőttek a szlovák kormányfőre
Fotó: Twitter/Nexta

A kép hátterében az látható, ahogy a biztonsági emberek a földre teperik a feltételezett elkövetőt. A Nexta hírügynökség szerint egy 71 éves férfiről van szó, akit a rendőrök őrizetbe vettek. A kép előterében pedig az a szolgálati autó látható, amelynek hátsó ülésére befektették testőrei a miniszterelnököt egy, a helyszínen készült videó tanúsága szerint.

Robert Ficót a helyi kultúrház előtt érte a támadás, ahol a kormányülést is tartották. Nyitrabánya mintegy 190 kilométerre van Pozsonytól.

A szlovák Dennik N című lapnak sikerült beszélnie a szemtanúkkal. Egyikőjük azt mondta, hogy éppen kezet akart fogni vele, amikor a lövések eldördültek. "Majdnem megsüketültem", mondta egy nő, aki három vagy négy lövést hallott. Látta, ahogy Fico a földre esett, fejét és mellkasát véres sebek borították elmondása szerint. A Reuters négy lövést említ egy helyi adóra hivatkozva.

A BBC szintén szemtanúkra hivatkozva azt állítja, hogy a karját, a lábát és a hasát érték a lövések. A szlovák belügyminisztérium megerősítette, hogy gyilkossági kísérlet történt.

Ficót helikopterrel vitték egy közeli kórházba, ahonnan később egy másik kórházba szállították tovább. A kormányfő állapotáról egyelőre nincs biztos információ. A Reuters a szlovák kormányhivatal közlésére hivatkozva azt írta, hogy életveszélyes állapotban van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:44
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG