3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magyar miniszterelnök nevezte így nemrég a németeket.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által kora este közreadott képen az látszik, ahogy Olaf Scholz német kancellár fogadja Orbán Viktor kormányfőt Berlinben:

Guten Abend
Guten Abend
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A kétoldalú megbeszélést követően a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy a megbeszélésnek két témája volt: az európai ügyek és a német-magyar kétoldalú kapcsolatok.

A kapcsolatok szilárd alapját a gazdasági együttműködés adja, a német kollégájával a gazdasági kapcsolatok további erősítésében állapodtak meg.

Tavaly a két ország közötti kereskedelem rekordot ért el, 70 milliárd euró felett volt, a Magyarországról kivitt áruk egynegyede pedig Németországba érkezik - emlékeztetett az MTI szerint.

Hozzátette, a német cégek Magyarországon 250-300 ezer embernek adnak munkát, elsősorban az autóiparban.

Beszámolója szerint abban is egyetértettek Olaf Scholzcal, hogy generációváltás történik az autóiparban. Nagyon fontos, hogy ebben a német technológiai váltásban Magyarország is benne marad - emelte ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország a világ három országa közül az egyik, ahol mind a három nagy német autógyártó jelen van.

Magyarországnak kiemelt szerepe van a német ipar működésében, mi pedig munkahelyeket, gazdasági növekedést és adóbevételeket remélünk, "ez a gerince a német-magyar kapcsolatoknak" - jegyezte meg.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy tisztázták a német kancellárral: a "Magyarország és Manfred Weber" (az Európai Néppárt elnöke) közötti konfliktusok nem német-magyar konfliktusok, nem terhelik meg a német-magyar együttműködést, ezek Brüsszel és Magyarország közötti konfliktusok.

A magyar uniós elnökség kiemelt céljairól szólva elmondta: azok között szerepel a demográfiai helyzet javítása Európában.

Orbán Viktor arról beszélt, szeretné, ha a kormányok segíteni tudnának egymásnak abban, hogyan lehetne még inkább támogatni a családokat. Természetesen a migráció is szerepel a témák között: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Európa továbbra is az európaiaké maradjon - jelentette ki.

Arra a felvetésre, hogy a genderkérdésben tud-e Magyarország lépéseket tenni, Orbán Viktor azt válaszolta, "az egész gendermarhaság", amely "felbolygatja" a gyereknevelés és az együttélés hagyományos európai rendjét, nem szerepel közvetlen módon a magyar elnökség programjában, írta az MTI.

Ami pedig a fritzezést illeti, a magyar kormányfő május végén a Blikknek adott interjúban hívta így a németeket, a foci-Eb magyar-német meccsére utalva. "Nem lehetünk underdogok, azok a kisfiúk, akik most jutottak ki és igyekeznek rendesen viselkedni a pályán. Férfiak vagyunk és meg akarunk titeket verni, kedves fritzek, kedves svájciak és kedves szoknyás skótok, ezért jöttünk. Ezt szeretném látni az eredménytől függetlenül", fogalmazott.

Ez végül nem sikerült: a magyar csapat a svájciaktól 3:1-re, a "fritzektől" 2:0-ra kapott ki. A skótokkal vasárnap este játszik majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
Nemzetközi Zelenszkij: az Egyesült Államok újraindítja fegyverszállítmányait
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:02
Folytatódik a fegyverszállítás Ukrajna részére, újabb szankciók jöhetnek Oroszország ellen – jelentette be Zelenszkij.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG