2p

Sorra nyilatkoznak a kormányfők, ki mindenki lesz jelen szombaton Rómában Ferenc pápa temetésén. 

Az olasz kormány ötnapos gyászt hirdetett a pápa halála után, erről döntött a miniszterek ma délelőtti találkozója. A gyászidő szombatig, a temetés napjáig tart.

Ferenc pápa temetését szombaton tartják a Szent Péter-bazilikában – közölte a Vatikán.

A szentmise helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődik, és Giovanni Battista Re bíboros , a bíborosi kollégium dékánja vezeti. A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa koporsóját szerdán reggel 9 órakor viszik a Szent Péter-bazilikába , ahol a temetés előtti éjszakáig megmarad, hogy a közönség leróhassa tiszteletét.

Utoljára Olaf Scholz leköszönő német kancellár volt, aki megerősítette, hogy részt kíván venni a szombati temetésen – írja a The Guardian

Olaf Scholz is jelezte részvételét
Olaf Scholz is jelezte részvételét
Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Andrzej Duda lengyel elnök is ott lesz, aki azt javasolta, hogy szombaton, a temetés napját nyilvánítsák nemzeti gyásznappá országában.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök várhatóan részt vesz a temetésen, ugyanis az olasz média arról számolt be, hogy lemondta előre tervezett üzbegisztáni és kazahsztáni találkozóit, hogy Rómában maradjon.

A szombati temetés vendéglistájával kapcsolatban a Kreml jelezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt az istentiszteleten.

De Trumpon, Macronon és Zelenszkijen kívül már többen is megerősítették részvételüket. Többek között Javier Milei argentin elnök, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is. 

Magyarországról Magyar Péter Facebook-posztban jelezte, hogy ő is Rómába utazik az eseményre, de Orbán Viktor még nem közölte, hogy részt vesz-e. 

Sulyok Tamás is ott lesz a pápa temetésén.  A hírt a Sándor-palota közölte kedden az MTI-vel. Közleményük szerint Sulyok Tamás szombaton Rómában, a Vatikánban részt vesz „Őszentsége Ferenc pápa temetési szertartásán”.

Keir Starmer brit miniszterelnök, VI. Felipe király és Letizia spanyol királyné is megerősítette részvételét a szombati temetésen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
Nemzetközi Irán kitiltja a nemzetközi ellenőröket az atomlétesítményeiből
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:07
Ha nincs biztonság, nincs ellenőrzés sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG