2p

Az Egyesült Államok által támogatott szíriai kurdok az Eufráteszen átkelve ellenállás nélkül elfoglalták Deir el-Zor városát.

Az Amerika által támogatott, szíriai kurd harcosok vezette szövetség, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF), elfoglalta a kelet-szíriai Deir el-Zor városát – közölte pénteken három szíriai forrás a Reuters hírügynökséggel. Ez egy hét alatt már a harmadik nagyváros, amely kikerült Bassár el-Aszad elnök irányítása alól az északi Aleppó és a központi Hama után, amelyeket az iszlamista Hayat Tahrir al-Sham (HTS) vett be.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) péntek délutánra teljes mértékben átvették az irányítást Deir el-Zor felett. Ez megnyitja az utat a várostól nyugatra fekvő olajmezők, valamint Palmira és Damaszkusz felé is.

A sárgával jelölt SDF Deir el-Zor városánál tör nyugatra
A sárgával jelölt SDF Deir el-Zor városánál tör nyugatra
Fotó: X/Rojava Network

A kormányerők egyszerűen kivonultak

Omar Abu Layla, a Deir Ezzor 24 médiaplatform aktivistája, akinek kapcsolatai vannak a városban, a Reutersnek elmondta, hogy a szíriai kormányerők és az Irán által támogatott iraki harcosok kivonultak Deir el-Zorból, mielőtt az SDF bevonult volna.

Egy iraki biztonsági forrás szerint az SDF szintén előrenyomult a szíriai Al-Bukamal város irányába, amely az iraki határon található, és a következő 24 órán belül el is foglalhatja. Ez a város is az Eufrátesz jobb partján van és kulcsfontosságú volt a szíriai kormányerők iráni kapcsolataihoz a szomszédos Irakon keresztül.

Bassár el-Aszad szíriai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök sokszor barátkoztak
Bassár el-Aszad szíriai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök sokszor barátkoztak
Fotó: wikipedia

Az iszlamisták északról nyomulnak

Az SDF előrenyomulása akkor történt, amikor a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) nevű iszlamista csoport, amely korábban az Al-Kaida terrorista szövetséghez tartozott, pénteken lecsapott a közép-szíriai Homsz városára. A lázadók már a múlt héten bevették az északi Aleppót és a hét elején Hamát, amivel az elmúlt évek legnagyobb csapásait mérték Aszadra.

A fenti fejleményekben feltűnő, hogy a kormány katonái inkább a visszavonulást választják, minthogy harcba szálljanak. A kormány elit csapatai azonban felvették a harcot az iszlamistákkal a központi jelentőségű Homsz városánál.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG