„Az az érzésem, hogy akik ezt mondják, amellett érvelnek, hogy várjatok, még nem fejeztük be ezt a háborút, vannak saját érdekeink, és a film szembemegy az ukrán narratívával, mert háborúk alatt mindenképp dehumanizálni kell az ellenfelet. A háborúnak a dehumanizálás és a gyűlölet szárnyán kell szállnia. Én pedig jövök itt egy filmmel, amely közelebb hozza ezt az ellenséget” – jelentette ki Anasztaszia Trofimova, az Orosz frontkatonák között című dokumentumfilm rendezője az Indexnek adott interjúban. Ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy a filmet támadó kritikák szerint nem most van itt az ideje az ilyen filmek bemutatásának, hanem a háború lezárása után.

Alkotását, amely az ukrajnai fronton harcoló orosz katonák mindennapjait tárja a nézők elé, több nyugati filmfesztiválról is kitiltották, a múlt héten zárult Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) viszont bemutatták.

Trofimova a fő motivációjával kapcsolatban azt mondta: a célja az volt, hogy megértse „a háború ködén keresztül, hogy kik ezek az emberek, akik harcolnak ott, kik ezek az orosz katonák. Mert ennyire sűrű háborús homályt, ennyire jól működő propagandát és politikai lózungokat mindkét oldalról” nem tapasztalta még soha korábban.

Hozzátette:

„Két, egymással versengő narratíva fut egyszerre: a hősök, akik soha nem halnak meg. És a háborús bűnösök, akik mindenkit megerőszakolnak és mindent elpusztítanak. Magát az embert pedig nem láttam ezekben a versengő narratívákban. Dokumentaristaként pedig az a feladatod, hogy nyitott szemmel járj, és rögzíts mindent, amit látsz, függetlenül attól, hogy mennyire kényelmetlen vagy zavaró.”

Azzal kapcsolatban, hogy kapott-e engedélyt az orosz hatóságoktól a forgatásra, azt mondta: „Ha valaha is jártál háborús terepen, tudod, ez a zóna nem jól szervezett, központosított valami. Nagyon sok múlik az emberi tényezőtől, mintsem a szabályoktól.” Szerinte Oroszországban a védelmi minisztérium nem segít a forgatások leszervezésében, és azt, amit ő csinált, nem lehetett volna megcsinálni hivatalos segítséggel. Több parancsnoki láncot járt meg az engedély ügyében, de végső soron soha nem mondott neki senki igent, de nemet sem.

Kitért arra is, hogy a fronton „ katonák gyakorlatilag semmit nem beszéltek Putyinról egymás között. Őket elsősorban a feladataik, a túlélésük, a rokonaik, a barátaik érdekelték. Nagyon kevés szó esett a politikáról.”

Azzal kapcsolatbam, hogy miért harcolnak az orosz katonák, kifejtette: „Minden katona ilyen szempontból egyedi, hogyan dolgozza fel magában a politikát.” Szerinte a legtöbben ezt át sem gondolták, „ha kell, akkor kell”.

„Valójában ez a motívum köszönt vissza a leggyakrabban. Ha kell, akkor kell. Hogy ez kinek kell, és miért kell, az már másik kérdés. Nagyon sokat számít a férfi felfogása a régiónkban, és valószínűleg ez közös vonása a patriarchális jellegű társadalmaknak. Neked férfiként vannak kötelezettségeid. El kell menned megvédeni az országot. Ezt és ezt kell tenned. Neked férfiként el kell menned, és bizonyítanod kell, hogy képes vagy rá, hogy férfi vagy. Hogy közben mi a politika a háttérben, az már más kérdés”, tette hozzá.

A teljes interjút itt, írásunkat a filmről pedig itt olvashatják.