3p

Szerinte az új orosz kormány összetétele azt jelzi, hogy Moszkva hosszú háborúra rendezkedik be, és egyre inkább ennek rendeli alá a gazdaságát.       

“A Kreml érzékelhetően a háború elhúzódására számít, nem pedig gyors győzelemre” – írta Facebook-posztjában az Oroszország-szakértő azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigi miniszterelnökhelyettest, Andrej Belouszovot jelölte honvédelmi miniszternek az eddigi miniszter, Szergej Sojgu helyett az új orosz kormány összetételére vonatkozó javaslatai részeként.

Elhúzódhat a háború Rácz András szerint
Elhúzódhat a háború Rácz András szerint
Fotó: Izsó Márton Artúr

Elöljáróban megjegyezte: azt már néhány nappal ezelőtt tudni lehetett, hogy Mihail Misusztyin marad a miniszterelnök, tehát megalakíthatja a második kormányát is. Ő egy „igazi, mérnöki beállítottságú technokrata”, „a háború legerősebb belső ellenzői” közé tartozik, mégis a helyén maradhatott.

Ennek két fő oka van Rácz András szerint: egyrészt „fegyelmezett és roppant hatékony bürokrata”, aki "nagyobb döccenők nélkül" átnavigálta az orosz kormányt a háború első két esztendején, és sikerrel irányította a fokozatos átállást a hadigazdálkodásra.

Másrészt Misusztyin a nagy politikai dinasztiákon kívülről jön, nem kötődik egyik nagy "klánhoz", erőszakszervezeti csoporthoz sem, tehát „különösebben nem fáj senkinek”.

Sojgu leváltásával kapcsolatban Rácz András megjegyezte: 12 év után távozott a tárca éléről, és a Nemzeti Biztonsági Tanács titkári posztját kapta meg. A váltás egyik hivatalos oka az volt, hogy Putyin nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a védelmi innovációra és a hadiipar fejlesztésére, és "ez új embert kívánt".

Utódja, Andrej Belouszov „teljesen civil közgazdász”, a Putyin-rendszer abszolút "belsős" tagja. Misusztyin első kormányában első miniszterelnök-helyettes, korábban pedig Putyin közvetlen gazdasági tanácsadója volt.  A váltás tükrözi Putyin fent jelzett elvárásait a védelmi szférával kapcsolatban.

Mindez azt is jelenti, hogy az elnök nem számít az ukrajnai háború gyors befejezésére. Ehelyett elhúzódó, a gazdasági további militarizálását szükségessé tévő konfliktusra készül, tette hozzá az Oroszország-szakértő.

Megjegyezte azt is, hogy a vezérkari főnök Valerij Geraszimov maradt. Valószínű, hogy a háború irányítása még jobban Geraszimov kezébe kerül majd, mint eddig, mert a miniszter inkább gazdasági és adminisztratív ügyekkel fog foglalkozni.

Rácz András szerint az még nyitott kérdés, hogy a roppant befolyásos, "de facto Putyin után a legerősebb ember", egyik legrégebbi szövetségese, Nyikolaj Patrusev milyen feladatot kap majd. Patrusev alatt a Nemzeti Biztonsági Tanács nagyon erős, befolyásos szervezetté vált, formális és informális értelemben egyaránt. Kérdéses, hogy Sojgu meg tudja-e majd őrizni ezt az erőt, vagy a kompetenciák fokozatosan "átvándorolnak"-e más minisztériumokba.

Azzal kapcsolatban, hogy Szergej Lavrov továbbra is külügyminiszter maradt, jelezte: „noha már egy évtizede is nyugdíjba akart menni. 74 éves, szóval bőven érthető. Ha a pletykáknak hinni lehet, egészségi oldalról erősen kérdéses, hogy végig tudja-e szolgálni a teljes ciklust”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG