Európa védelme veszélybe kerülhet – Súlyos figyelmeztetést jelent az amerikai haderőreform

Május elején J.D. Vance alelnök békülékeny hangot ütött meg a washingtoni Müncheni Vezetői Találkozón. Ahelyett, hogy bírálta volna Európát az általa illiberálisnak nevezett cenzúra miatt – ahogyan azt a februári müncheni biztonsági konferencián tette – azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Európa egy csapatban vannak.

„Teljesen nevetséges azt gondolni, hogy valaha is képesek leszünk szilárd éket verni az Egyesült Államok és Európa közé” – mondta a hallgatóságnak. Hozzászólása némi megkönnyebbülést jelentett azoknak, akik még mindig a februári megjegyzéseinek hatása alatt voltak. Egyes résztvevők még optimisták is lettek a Trump-kormányzatnak az Egyesült Államok hosszú távú európai biztonsági szerepe melletti további elkötelezettségét illetően. „Elbűvölő volt, rendbe tette a februári beszédet... mindent rendbe tett” – jegyezte meg egy résztvevő.

Az európai fővárosok azonban jobban teszik, ha nem dőlnek hátra elégedetten. Bár a Trump-kormányzat még nem tett hivatalos bejelentést, egy nemrégiben kiadott Pentagon-jegyzet arra utal, hogy nagy változások várhatók az amerikai hadseregben, ami jelentős hatással lesz a transzatlanti katonai kapcsolatokra. Ahelyett, hogy továbbra is csak reménykedne, Európának jobban oda kell figyelnie az amerikai kormányzat tetteire, és terveznie kell egy olyan jövőre, amelyben az amerikai katonai támogatás jelentősen csökken.

Az amerikai hadsereg átalakítása

Pete Hegseth védelmi miniszter április 30-án a Pentagon felső vezetésének címzett feljegyzésében elindította a hadsereg átalakítási kezdeményezését. Ezt úgy fogalmazta meg, mint a generációváltás lehetőségét, amely optimalizálja az amerikai hadsereget a holnap háborúira. Irányelvében a hadsereg feladata az új, fejlett technológiák agresszív ütemterv szerinti bevezetése, a régi programok leépítése, valamint a beszerzési és szerződéskötési folyamat reformja az innováció felgyorsítása érdekében.

Európa számára azonban Hegseth útmutatásának azok a jelentős részei, amelyek a legkevesebb figyelmet kapták a sajtóban. Az iránymutatás ugyanis tartalmazza a hadsereg karcsúsítására, a parancsnokságok összevonására és a műveleti egységek átszervezésére vonatkozó megbízást. Hegseth irányelve nem tisztázza, hogy ezek az erőfeszítések pontosan mit jelentenek, de szinte biztosan a hadsereg méretének csökkentését fogják eredményezni.

A haderőnem vezetése például már jelezte, hogy legalább 1000 parancsnoki állást fog megszüntetni a parancsnokságok szintjén, és Hegseth feljegyzése az aktív és tartalékos erők struktúrájának csökkentésére szólít fel, beleértve a légi és páncélos alakulatokat is.

Ez a lépés nem érheti teljes meglepetésként a megfigyelőket az Atlanti-óceán két oldalán. Nem sokkal a Pentagonba érkezése után Hegseth utasította a Pentagon tervezőit, hogy találjanak módot a védelmi dollárok átcsoportosítására azon képességek felé, amelyekre a legnagyobb igény lenne egy indo-csendes-óceáni biztonsági válság esetén, beleértve a személyzet nélküli rendszereket, a hajókat és tengeralattjárókat, az új generációs vadászgépeket és a precíziós lőszereket. E fegyverrendszerek közül sokat a haditengerészet és a légierő üzemeltet, nem pedig a hadsereg.

Az április 30-i feljegyzés megerősíteni látszik az American Enterprise Institute által lefolytatott költségvetési átvilágítás eredményeit, amelyben szakértők egy sokszínű csoportja arra a következtetésre jutott, hogy Hegseth útmutatásainak hűséges végrehajtása és a Pentagon költségvetésében szükséges hely felszabadítása csak úgy lehetséges, ha a hadsereg haderőstruktúráját csökkentik. Más szóval, a feljegyzés egyre valószínűbbé teszi, hogy a hadsereg „számlafizető” lesz, és a programjait és erőit érintő megszorítások biztosítják a Hegseth és tanácsadói által fontosabbnak tartott egyéb beruházások támogatásához szükséges forrásokat.

Még figyelemre méltóbb Hegseth azon utasítása, miszerint a hadsereg „igazítsa át” a hadállását, hogy jobban megfeleljen a Pentagon prioritásainak, beleértve a haza védelmét és az ázsiai háború megelőzését, valamint hogy a szolgálat csökkentse a páncélos és a pilóta nélküli repülőgépes egységek számát az aktív és tartalékos erőkből. Európa számára, ahol jelenleg két páncélos dandár harccsoport és két harci repülődandár állomásozik, ezek a változások vészharangot kell, hogy kongassanak.

Hegseth ugyan nem rendelte el kifejezetten az Európában állandóan vagy rotációs jelleggel állomásozó közel 40 ezer amerikai katona leépítését, de a sorok között olvasva, az utasításainak teljesítéséhez ilyen csökkentésre lenne szükség. Ha a hadsereg karcsúsítani akar, növelni akarja ázsiai jelenlétét, és ki akarja elégíteni az Egyesült Államok déli határán folyó bevetés szükségleteit, akkor a hadseregnek nem lesz más választása, minthogy hazahozza erőit Európából. A számok másképp nem állnak össze.

Például 2025 júniusától a Trump-kormányzat mintegy 10 ezer aktív szolgálatot teljesítő katonát – főként a hadseregből – állomásoztat a déli határon, mintegy 100 Stryker járművel együtt. Bár nincsenek nyilvános tervek a telepítés méretének további növelésére, egy bizonyos ponton ezeket az erőket le kell majd cserélni.

Ha hazavinnének egy, vagy több, jelenleg Európában állomásozó dandár harccsoportot, az felszabadítaná a személyzetet, hogy támogassák azt a katonai vezetők szerint évekig tartó műveletet a mexikói határon. A hadsereg globális kötelezettségvállalásainak kiegyensúlyozásához más európai állományváltozásokra is szükség lehet, például a légvédelmi egységek átcsoportosítására az ázsiai hadműveletekhez. Nem világos, hogy Európának végül mekkora szárazföldi erők csökkentésére kell számítania, de valószínűleg több, mint 10 ezer fővel.

A páncélosok és a légi egységek tervezett leépítése még inkább aggasztó lehet Európa számára. A nehéz dandárok és a harci repülés-irányítás Európa legjelentősebb katonai hiányosságai közé tartoznak, olyan területek, ahol Európa nagymértékben függ az Egyesült Államoktól. A páncélos és repülő egységek hagyományosan fontos részét képezik az amerikai hadsereg európai jelenlétének békeidőben. A jelenlegi NATO-tervek szerint még fontosabb szerepet játszanának egy Oroszországgal vívott háború esetén, amelyben az amerikai erők is részt vennének.

Ezen egységek számának csökkentése gyengíteni fogja az amerikai hadsereg harci erejét, amelyet a jövőbeni szárazföldi háborúkban – Európában vagy máshol – bevethet. Ezt az értékelést megerősítve Pat Donohoe nyugalmazott vezérőrnagy így írt Hegseth tervéről: „Ez nem átalakítás. Ez leszerelés.”

A hadsereg vezetői azt állítják, hogy a nagy, páncélozott járművekkel és személyzettel ellátott helikopterekkel vagy más légi járművekkel felszerelt nehézdandárok egyszerűen nem élnek túl a modern csatatéren, tekintettel a drónok és az olcsó lőszerek elterjedésére. Ebben van némi igazság.

De az évtizedes jóslatok, amelyek szerint a régebbi, nehezebb rendszereket az új, fejlett technológiák fogják kiszorítani, tévesek voltak a múltban, és valószínűleg most is tévesek. Az ukrajnai háború számos példát kínál. Bár a drónok hozzájárultak a harctéri innovációhoz, az évtizedekkel ezelőtt gyártott tüzérségi rendszerek okozták a háború pusztításának nagy részét.

Hasonlóképpen, a nagy hatótávolságú precíziós rakéták terén elért minden előrelépés ellenére a harctér ellenőrzése Ukrajnában továbbra is attól függ, hogy mindkét fél képes-e a szárazföldi erők mozgósítására. A szárazföldi hadviselési képességekre fordított amerikai erőforrások csökkenése megfelel az egyre inkább Ázsia felé orientálódó amerikai érdekeknek, de ez további kielégítetlen igényeket támaszt az európai hadseregek számára, hogy pótolják azokat, és a védelmi terheknek a jövőbeni szárazföldi háborúkra való felkészülés során valószínűleg tervezettnél élesebb eltolódását kényszeríti ki.

A Hegseth hadseregreform-kezdeményezésében szereplő utolsó figyelmeztetés a 2027-es esedékességi dátum, amelyet a legtöbb előírt változtatáshoz, korszerűsítéshez és csökkentéshez csatol. Az időzítésnek valószínűleg azért a 2027-es dátum a célja, mivel az amerikai katonai vezetők szerint Kína addigra rendelkezni akar a Tajvan elfoglalásához szükséges képességekkel – ez viszont Európára nézve komoly következményekkel jár.

Tervezzünk a legrosszabbra

Az európai vezetők egyre inkább elismerik, hogy többet kell költeniük a védelemre, de úgy tűnik, hogy fokozatos, 5-10 évig tartó átmenetben reménykednek. Ez egy optimista, de reális ütemterv arra vonatkozóan, hogy milyen gyorsan tudják kiépíteni saját képességeiket. Néhány európai ország már növelte védelmi kiadásait. Lengyelország idén már a GDP 4,7 százalékát költi a védelemre, a balti államok pedig az 5 százalékos érték fölé terveznek.

A legtöbb európai állam valószínűleg elfogadja a Trump-kormányzat új, a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadási célját a közelgő NATO-csúcstalálkozón, bár még nem tudni, hogy ezek a kötelezettségvállalások az évtized végéig tényleges védelmi dollárokká alakulnak-e át. Ha azonban Hegseth eléri az akaratát, és az általa kezdeményezett változtatások 2027-ig megvalósulnak, Európának sokkal gyorsabban kell lépnie a kiadások növelésére, képességeinek kiépítésére és a védelemért való nagyobb felelősségvállalásra, mielőtt az amerikai szárazföldi erők befejezik leépítésüket.

Európa hónapok óta alkudozik, remélve, hogy ha eléggé növeli a védelmi kiadásokat, elég amerikai fegyvert vásárol, és kellőképpen együttműködik Washingtonnal kereskedelmi kérdésekben, akkor meggyőzheti Trumpot és tanácsadóit, hogy az amerikai katonai jelenlét minimális változtatásával továbbra is részt vegyen Európa biztonságának garantálásában.

Még mindig álomban ringatózva

Hegseth tervei a hadsereg átirányítására és átszervezésére viszont azt sugallják, hogy ez vakmerő stratégia. A Trump-kormányzat már most is gyorsan halad előre az amerikai szárazföldi jelenlét átalakításával Európában, és csökkenti azt. Európának el kell fogadnia, hogy az Egyesült Államoktól való folyamatos függés nem életképes, és sürgősen cselekednie kell a teljesen önellátó európai védelem megtervezése és kiépítése érdekében.

Európa védelmi átalakítása természetesen két évnél hosszabb ideig tart, és az amerikai erők egy része 2027 után is Európában marad. De ha határozottan lép előre, Európa a következő két évet arra használhatja fel, hogy jelentős előrelépést tegyen a kontinens biztonságának megőrzése felé, függetlenül attól, hogy a Trump-kormányzat végül hogyan dönt.

Ehhez az európai vezetőknek azonosítaniuk kell azokat a képességeket, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy országaikat amerikai segítség nélkül is meg tudják védeni, és ennek megfelelően kell meghatározniuk a beruházási célokat – a GDP százalékos kiadási referenciaértékek figyelmen kívül hagyásával.

Az európai fővárosoknak le kell küzdeniük a múltban őket sújtó koordinációs problémákat, hogy közösen és nemzeti szinten tudjanak fellépni. Elsőbbséget kell élvezniük azoknak a beruházásoknak, amelyek rövid távon az európai harci erő valódi növekedését eredményezik, beleértve a meglévő páncélos és gyalogsági egységek készenlétének javítását, a rakéta- és lőszerkészletek kiépítését, az olcsó drónok nagy mennyiségű felhalmozását és a légvédelmi képességek drámai bővítését.

Függetlenül azonban attól, hogy Európa hogyan reagál, a Pentagon hamarosan megkezdi a jelenleg itt állomásozó amerikai hadsereg erőinek hazahozatalát, és a hadsereg figyelmét más missziókra és régiókra összpontosítja. A korlátozott katonai költségvetéssel szembesülve a Trump-kormányzatnak határozott prioritásokat kell felállítania, és nehéz döntéseket kell hoznia arról, hogy mit fog tenni és mit nem.

Oroszország gyenge ukrajnai teljesítményének Washingtonban bizalmat kell adnia, hogy Európa képes megvédeni magát amerikai támogatás nélkül is, és hogy az amerikai érdekeket az szolgálja a legjobban, ha szárazföldi erőit máshol fektetik be újra. Ugyanakkor Oroszország küzdelmeinek bátorítaniuk kell Brüsszelt, és emlékeztetniük kell Európát arra, hogy az önálló védelem elérhető közelségben van.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)