2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kilép a Renew Europe (Újítsuk meg Európát!) európai parlamenti (EP-) frakciójából, valamint az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) európai pártcsoportból a cseh Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom - jelentette be Andrej Babis volt cseh kormányfő, az ANO elnöke pénteken prágai sajtótájékoztatóján.

Babis szerint ezekben a csoportosulásokban az ANO már nem tudja megfelelően teljesíteni programját.

A júniusi európai választásokon az ANO hét mandátumot szerzett az Európai Parlamentben. Már folynak a tárgyalások arról, hogy az ANO melyik frakcióban folytatja munkáját. A döntés várhatóan két héten belül megszületik.

"Azzal indultunk a választásokon, hogy harcolni fogunk az illegális migráció ellen, és megpróbáljuk megváltoztatni az európai ipart és mezőgazdaságot pusztító Green Dealt, amely országunk lakosságára is negatív hatást gyakorol. Az eddigi tárgyalások alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a Renew és az ALDE véleménye eltér az ANO mozgalom véleményétől" - mondta újságíróknak a volt miniszterelnök.

Andrej Babis szerint már más utakon járnak
Andrej Babis szerint már más utakon járnak
Fotó: MTI

Úgy látja, hogy a Renew Europa és az ALDE a föderatív Európa híve, szeretnék megerősíteni Brüsszelt és elnyomni az Európai Unió közepes és kis tagállamait, nemzeti identitásukat, kultúrájukat, megszüntetnék a tagállamok vétójogát, bevezetnék a nemzetek feletti jelöltek rendszerét az EP-ben, és nem akarják a zöld megállapodás nagyobb arányú módosítását sem.

"Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) számunkra biztosan nem megoldás, a frakcióban más cseh pártoknak súlyos szavuk van, az ECR nem a mi választásunk. Nem kizárt, hogy egy új frakció is születik" - szögezte le Andrej Babis.

Az ECR-ban foglalnak helyet a cseh kormánykoalícióban részt vevő Polgári Demokratikus Párt (ODS) európai parlamenti képviselői, míg az ANO a cseh ellenzék vezető ereje.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Politico: nagy fordulat készül Brüsszelben, jön a szigorítás
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:19
Az afrikai országoknak vissza kell fogniuk a migrációt, ha továbbra is szeretnének uniós fejlesztési támogatást kapni – ezt fogja javasolni az Európai Bizottság a jövő héten bemutatandó hétéves költségvetési terv részeként a Politico értesülései szerint.
Nemzetközi Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:49
Befagyasztott vagyonokat adott át az EU.
Nemzetközi Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:37
Így meg lehet szerezni a forrásokat.
Nemzetközi Izraeli katonát támadott meg a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 15:58
Megpróbálták kirángatni egy járműből.
Nemzetközi Váratlan helyről támadták meg Csehországot
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:28
Hackerek csaptak le.
Nemzetközi Trump megtette, amire régóta várnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 13:36
Mennek a fegyverek Ukrajnába.
Nemzetközi Itt az eredmény: eldőlt Ursula von der Leyen sorsa
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:21
Egyértelmű eredmény született.
Nemzetközi Újabb összecsapás Ukrajna és Magyarország között, súlyos vádak miatt rendelték be az ukrán nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:51
A külügyminisztérium államtitkára mellett Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.
Nemzetközi Trump még egy dicsérettel is vérig tud sérteni – kínos baki a Fehér Házban
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:31
Megdicsérte az elnök a vele ebédelő vezető – csakhogy van egy kis gond.
Nemzetközi Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
Káncz Csaba | 2025. július 10. 10:18
Eszkalálódik a politikai feszültség Peking és az EU vezetői között. Peking ezért le akarja mondani az uniós vezetőkkel július végére tervezett kétnapos kínai csúcstalálkozó második felét. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG