Emlékezhetünk, Bassár el-Aszad szír elnök 2024. decemberi menekülése még Magyarországon is komoly hullámokat vetett, miután terjedni kezdett egy álhír arról, hogy egy szír repülőgép érkezett a Liszt Ferenc repülőtérre. A magyar kormány a következő napokban azzal vádolt egyes, a hírt megjelentető – vagy éppenséggel azt cáfoló – médiumokat, ellenzéki szereplőket, hogy veszélybe sodorták az ország biztonságát álhírek terjesztésével.
Álhírnek bizonyult az is, hogy Aszad a radarokról eltűnő gépét lelőtték a szíriai légtérben. A szír elnök ugyanis épen és egészségesen megérkezett Moszkvába, ahol szűk családjával együtt politikai menedékjogot kapott. Valószínűleg most is az orosz fővárosban tartózkodik, bár nyilvánosan nem mutatkozik, interjút nem adott, egy közleményben beszélt csak meneküléséről, amelyből a részletekről nem sok derült ki.
De mi történt valójában? Miként menekült el Aszad Szíriából, és kiket, miket vitt magával? Mostanra számos, korábban ismeretlen részletet sikerült kideríteni oknyomozó újságíróknak az Aszad-rezsim utolsó óráiról, és arról, miként mentették ki a diktátort, illetve vagyonát az országból.
Sorsára hagyta embereit
Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy Aszad az utolsó napokban már nem bízott senkiben, és legközelebbi munkatársait, sőt családtagjait is a sorsára hagyva távozott az országból. Emlékezhetünk, a rendszer összeomlása hihetetlen sebességgel zajlott le. Néhány nappal Aszad menekülése előtt még arra lehetett számítani, hogy a rendszerhű erők Damaszkusz környékén, esetleg a szír tengerpart – az orosz bázisok, illetve a rezsim hatalmi bázisát adó alavita kisebbség hagyományos területén – sávjában próbálják majd felvenni a harcot a diadalmasan előrenyomuló felkelőkkel. Ne feledjük, Aszad a szír polgárháború során volt már szorult helyzetben, de végül az ország nagyobb része felett, véres harcokban vissza tudta szerezni az irányítást.
2024 decemberében azonban igazából kísérletet sem tett az ellenállásra – bár a rendszer vezetőit is ezzel hitegette. Órákkal azelőtt, hogy Moszkva irányába távozott volna, harminc katonai és biztonsági vezetőjének egy a védelmi minisztériumban tartott eligazításon még arról beszélt, hogy az orosz katonai segítség úton van, erőik tartsanak ki.
Aszad az elnöki iroda vezetőjének is azt mondta a menekülése napján, hogy hazamegy, majd ehelyett a reptérre hajtatott.
„Nem is próbált kitartani. Még a saját csapatait sem gyűjtötte össze. Sorsára hagyta támogatóit, hogy egyedül nézzenek szembe az elkövetkezőkkel”
– fogalmaz Nadim Huri, egy regionális politikai kutatóintézet igazgatója.
Ez a döntés még a diktátor családtagjaira is vonatkozott. Öccse, Maher, a hadsereg elitalakulatának számító 4. páncéloshadosztály parancsnoka sem tudott arról, hogy bátyja szökni készül. Két unokatestvérét, Ehab és Ejad Mahlúft is Damaszkuszban hagyta, miközben a lázadók közeledtek a fővároshoz. Maher egy helikopterrel jutott át Irakba, ahonnan aztán Oroszországba menekült, de unokatestvérei belefutottak egy lázadó előőrsbe, miközben autóval a libanoni határ felé tartottak. Ehab állítólag meghalt, Ejad megsebesült a lövöldözésben.
Aszad felesége és három gyermeke viszont már napokkal korábban Oroszországba ment, és ott várták a családfő érkezését.
Nem volt holnap
A Reuters forrásai szerint Aszad november legvégén Moszkvában, majd egy az iráni külügyminiszterrel december 2-án Damaszkuszban tartott találkozókon kért segítséget hatalma megtartásához Oroszországtól, illetve Irántól, de rá kellett döbbennie, hogy egyik helyről sem kap döntő támogatást, így már ekkor eldönthette, hogy menekülőre fogja.
Fotó: Wikimedia
Azonban erről elfelejtette tájékoztatni a rendszerének vezetőit, de még – mint láttuk – saját családtagjait is. Végül aztán december 8-án, vasárnap Damaszkuszból előbb magángépén a radarok alatt, kikapcsolt jeladóval az orosz Hmeimim légibázisra repült, majd onnan egy orosz gép fedélzetén Moszkvába távozott. Az orosz külügyminisztérium a Reuters forrásai szerint a szír lázadókkal, illetve a környező országokkal is egyeztetett, hogy Aszad baj nélkül kijuthasson az országból.
Aszad utolsó miniszterelnöke, Mohamed Dzsalali szombat (december 7.) este beszélt az elnökkel, és utasításokat kért a Homsz irányából áramló menekültek, a kormányerők kezén maradt városok utcáin eluralkodó káosz és pánik ügyében.
„Holnap meglátjuk. Holnap, holnap”
– válaszolta Aszad Dzsalalinak a telefonba. Másnap hajnalban a miniszterelnök újra próbálta hívni főnökét, de senki nem vette fel a telefont.
Kövesd a pénzt – ha tudod!
Viszont miközben Aszad gyakorlatilag sorsára hagyta családja fél évszázados rezsimjét, annak hűséges kiszolgálóit, arra azért volt ideje, hogy magával vigye, ami igazán fontos. Az Aszad menekülése előtti 48 órában egy Libanonból bérelt Embraer Legacy 600-as magángép négy kört fordult Szíria és az Abu-Dzabi mellett található Al-Batín repülőtere között – utóbbit azért kedvelik a világ leggazdagabb és legnagyobb hatalmú figurái, mert svájci bankokhoz hasonlatosan nagyon szigorúan veszik a titoktartást.
A Reuters oknyomozó újságírói műholdfelvételek, repülési adatok és nevüket nem vállaló, egykori és jelenlegi szír források alapján rakták össze annak a műveletnek a történetét, amely kimenekítette Aszad vagyonát – vagy legalábbis annak egy részét – Szíriából.
A műveletet Jasszer Ibrahím, az elnök fő gazdasági tanácsadója vezényelte le. Ibrahím kulcsszerepet játszott annak a hálózatnak a kiépítésében, amely különböző cégeken keresztül Szíria gazdaságának jelentős részét uralta, és amelynek az is feladata volt, hogy a szír rezsim elleni szankciókat kijátssza.
Az akcióban részt vett a szír légierő hírszerzése – a rezsim elnyomó gépezetének egyik fontos eleme – , valamint a szír Köztársasági Gárda katonái is. Ezzel Ibrahím egyben azt is elérte, hogy a damaszkuszi repülőtéren senki nem is merte megkérdezni, mit is csinál ez a gép és mit, vagy kiket szállít és hova. A Gárda katonáinak jelenléte egyfajta pecsétet biztosított arra, hogy mindez Aszad akaratának megfelelően történik.
„Jön ez a gép leszállni, és majd mi kezeljük. Nem láttad ezt a gépet”
– közölte a damaszkuszi reptér biztonsági főnöke a szír légitársaság földi kiszolgálásért felelős vezetőjével.
És így is történt. Minden alkalommal, amikor a gép egy forduló után leszállt, lesötétített autók száguldottak oda hozzá, amelyekből megpakolták a gépet, majd az újra felszállt. Azt, hogy pontosan mit és kiket szállított, csak részben ismerjük.
Legalább 500 ezer dollár készpénz, festmények, szobrok hagyták el ezen a módon Szíriát. A legfontosabb rakomány azonban alighanem azok a dokumentumok, merevlemezek, laptopok és jegyzőkönyvek voltak, amelyek az Aszad által kiépített – és csak a Csoport néven emlegetett – bonyolult, fedő- és offshore-cégekből, külföldi bankszámlákból gazdasági hálózat adatait tartalmazták. Ezek nélkül az emigrációba kényszerült Aszad család nehezen férhetett volna hozzá az évtizedek során felhalmozott hatalmas vagyonhoz, az új szír vezetésnek pedig könnyebb dolga lett volna felgöngyölíteni a hálózatot, és legalább az eltűnt vagyon egy részét visszaszerezni.
Kérdés persze, hogy mennyire sikerült ilyen sietős munkával eltüntetni a nyomokat. Az új szír vezetés természetesen igyekszik visszaszerezni a kimenekített vagyont, ám egyelőre ott tartanak, hogy megpróbálják feltérképezni, hova is került a pénz. Ha Aszad ugyanúgy a sorsára hagyta volna gazdasági hálózatát, ahogy azt megtette katonai és politikai vezetőivel, akkor valószínűleg jobbak lennének az esélyeik, így azonban nagyon nehéz dolguk van.
Maga Ibrahím a források szerint december 11-én érkezett meg Abu-Dzabiba, jelenlegi holléte ismeretlen.
Örményországban olyan tantárgyat vezettek be az általános iskolákban, amely az arra érzékeny kisdiákokat megismerteti a modernt technológia lehetőségeivel. 
