2p

A közel-keleti ország pénteken bejelentette, hogy új, fejlett urándúsító centrifugákat helyezett üzembe.

Az iráni atomenergiaügynökség és a külügyminisztérium pénteki közös közleménye szerint „az iráni atomenergia-ügynökség vezetője hatékony intézkedések megtételét rendelte el, beleértve egy sor új, különböző típusú, korszerű centrifuga üzembe helyezését”, miután előző nap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa csütörtökön Bécsben határozatban emlékeztette Iránt az 1970-ben ratifikált Atomsorompó szerződés (NPT) szerinti „jogi kötelezettségeire” — számol be róla az MTI.

A szavazás után Irán képviselője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a lépés „politikai indíttatású”.

Teherán kitart amellett, hogy joga van az atomenergia polgári célú felhasználásához, különösen az energiatermeléshez, de nem akar atomfegyvert előállítani.

Teheránban fagyos a hangulat
Teheránban fagyos a hangulat
Fotó: itto.org

Irán 2015-ben Bécsben megállapodást írt alá a nagyhatalmakkal atomprogramjának szabályozásáról. Az egyezségért cserébe a felek enyhítettek a Teheránnal szembeni nemzetközi szankciókon. 2018-ban azonban Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan kiléptette országát a megállapodásból, és visszaállította az Iránnal szemben korábban feloldott szankciókat. Válaszul Teherán bejelentette, hogy nem tartja magát a megállapodásban vállalat kötelezettségekhez és növelni kezdte dúsított uránkészletét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG