7p

A magyar válaszadók az uniós tagság legnagyobb előnyének az új munkalehetőségeket tartják.

Az EU állampolgárainak és a magyar válaszadóknak egyaránt majdnem a háromnegyede (74 százalék) úgy gondolja, hogy hazájának előnyére vált az uniós tagság, derül ki az Európai Parlament (EP) 2025. téli Eurobarométer közvéleménykutatásából. Ez a valaha mért legmagasabb összeurópai arány az első, ezt a kérdést is tartalmazó 1983-as felmérés óta.

A válaszadók több mint egyharmada (35 százalék) szerint az uniós tagság azért előnyös, mert az EU hozzájárul a béke fenntartásához és a biztonság megerősítéséhez. Magyarországon ezt a megkérdezettek egynegyede (26 százalék) gondolja így. 

Hazánkban az uniós tagság legnagyobb előnyének (42 százalék) a magyar embereknek nyújtott új munkalehetőségeket tartják.

Erősebb EU-t szeretnénk 

A felmérés azt is megállapította, hogy az összes megkérdezett 66, a magyar válaszadók 63 százaléka szerint az Európai Unió szerepének fontosabbá kell válnia az uniós polgárok globális válságokkal és biztonsági kockázatokkal szembeni védelmében. Ez a nézet különösen a fiatal válaszadók körében elterjedt. 

Az EU erősebb szerepét leginkább Svédországban (87 százalék), legkevésbé pedig Romániában (47 százalék) és Lengyelországban (44 százalék) támogatják.

Az Európai Parlament strasbourgi épülete – a nagy többség szerint előnyös az EU-tagság
Az Európai Parlament strasbourgi épülete – a nagy többség szerint előnyös az EU-tagság
Fotó: Európai Parlament

Az EU állampolgárai szerint a tagállamoknak egységesebben kellene fellépniük a jelenlegi globális kihívásokkal szemben (89 százalék), az Európai Uniónak pedig több eszközre van szüksége ahhoz, hogy szembenézzen a jelenlegi globális kihívásokkal (76 százalék).

Magyarországon a megkérdezettek szintén 89 százaléka egyetért azzal, hogy az egységesebb fellépés szükséges, és az uniós átlagnál 10 százalékponttal több válaszadó (86 százalék) vélekedik úgy, hogy az EU-nak több eszközre van szüksége.

Milyen célt kövessen az EU?

A folyamatosan változó geopolitikai környezetben a védelem és biztonság (36 százalék), illetve a versenyképesség, gazdaság és ipar (32 százalék) azok a prioritások, amelyekre a megkérdezettek szerint az EU-nak leginkább hangsúlyt kellene helyeznie ahhoz, hogy megerősítse helyét a világban. Ezekről volt szó az Európai Tanács múlt heti csúcstalálkozóján is, ahol a Parlament elnöke gyorsabb cselekvésre és bátrabb ambíciókra szólította fel a vezetőket.

Ezeket követi az energiafüggetlenség (27 százalék), az élelmiszerbiztonság és mezőgazdaság (25 százalék), illetve az oktatás és kutatás (23 százalék). A 2024. február-márciusi közvéleménykutatás eredményeihez képest a védelem és biztonság hangsúlyosságát támogatók aránya változatlan maradt, míg a versenyképesség, gazdaság és ipar kiemelt szerepét látni kívánók aránya 5 százalékponttal nőtt.

A magyar válaszadók szerint a fontossági sorrend fordított: a versenyképesség, gazdaság és ipar területét a megkérdezettek az uniós átlagnál magasabb aránya, 37 százaléka nevezte meg, míg a védelem és biztonság területét 31 százalék.

A felmérés eredményei szerint e tekintetben Magyarországon fontos témák még az energiafüggetlenség (29 százalék), az élelmiszerbiztonság és mezőgazdaság (27 százalék), illetve a demográfia, migráció és a népesség elöregedése (21 százalék).

Mire koncentráljon az EP? 

A gazdasági és védelmi kérdések kerültek középpontba az Európai Parlament által prioritásként kezelendő területekkel kapcsolatban is. Az EU-ban tízből négy (43 százalék), Magyarországon tízből majdnem öt (47 százalék), Portugáliában, Franciaországban és Szlovákiában pedig tízből majdnem hat (57 százalék, illetve 56-56 százalék) megkérdezett említette az inflációt, az emelkedő árakat és megélhetési költségeket. Horvátországban és Észtországban ez az arány 54 százalék.

Uniós szinten ezt az EU védelme és biztonsága (31 százalék), a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem (31 százalék) és a gazdaság támogatása és új munkahelyek teremtése (29 százalék) követi.

Magyarországon a gazdaság támogatása és új munkahelyek teremtése (41 százalék), a közegészségügy nagyobb támogatása (35 százalék), és az EU védelme és biztonsága (28 százalék), illetve a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem (28 százalék) az a terület, amelyet a válaszadók szerint az EP-nek prioritásként kellene kezelnie az infláción és megélhetési költségek emelkedésén kívül.

Az Európai Parlament a 2024-es európai választásokat követő felmérése szerint az infláció és a megélhetési költségek már akkor is hangsúlyos, motiváló szerephez jutottak a választások tekintetében.

A gazdasági helyzet szintén továbbra is aggasztja az európai polgárokat. Az európaiak harmada (33 százalék, 7 százalékpontos növekedés a 2024-es európai választásokat követő felméréshez képest) az életszínvonalának csökkenését várja. Átlagon felül igaz ez Franciaországra (53 százalék, 8 százalékpontos növekedés) és Németországra (47 százalék, 15 százalékpontos növekedés).

A magyar válaszadóknak, a 2024-es európai választásokat követő felmérés eredményével megegyezően viszont csak alig több mint az egyötöde (21 százalék) gondolja úgy, hogy az életszínvonala romlik majd a következő öt évben.

Az európaiak azt szeretnék, hogy az Európai Parlament elsősorban a békét (45 százalék), a demokráciát (32 százalék) és az emberi jogokat (22 százalék) védje. Az erre a kérdésre adott válaszok nem változtak, vagyis a polgárok szilárdan támogatják az EU alapvető értékeit és elveit.

Magyarországon szintén a béke (43 százalék), a demokrácia (36 százalék) és az emberi jogok európai és globális védelme (27 százalék) azok az értékek, amelyeket a válaszadók szerint az EP-nek leginkább védenie kell.

A megkérdezettek fele szerint jó dolog az EU

Az EP közleménye szerint a történelmi tendenciák mutatják, válság idején a polgárok az EU-tól határozott intézkedéseket és megoldásokat várnak. Amikor úgy érzékelik, mint most, hogy az EU összefog és eredményeket ér el, a támogatási mutatók magasak.

Az összes megkérdezett 50 százalékában él pozitív kép EU-ról. Az elmúlt évtizedben, ez csak egyszer volt magasabb (52 százalék), 2022 tavaszán, Oroszország ukrajnai invázióját követően. 

Az Európai Parlamentről alkotott pozitív kép aránya szintén magas, 41 százalék. Most, néhány hónappal a jogalkotási ciklus kezdete után tízből már több mint hat válaszadó (62 százalék) szeretné, hogy az Európai Parlament fontosabb szerepet kapjon. Ez 6 százalékpontos növekedést jelent a 2024. február-márciusi, az európai választásokat megelőző felméréshez képest.

A magyar válaszadók 47 százalékának pozitív az EU-ról alkotott képe, míg az EP-ről alkotott képe a válaszadók 36 százalékának pozitív. 

A Parlament fontosabb szerepét támogató magyar válaszadók aránya 59 százalék.

A felméréssel kapcsolatban Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke kiemelte: „Az európaiak kétharmada szeretné, hogy az EU nagyobb szerepet kapjon a megvédésükben. Ez egy világos, cselekvésre való felhívás, amire válaszolni fogunk. Európának erősebbnek kell lennie, hogy a polgáraink biztonságban érezhessék magukat. Az Európai Parlament biztosítani fogja, hogy minden javaslat elég bátor és ambiciózus legyen ahhoz, hogy ellensúlyozza Európa komoly fenyegetettségét. Európának ma fel kell lépnie, különben azt kockáztatja, hogy holnap átlépnek rajta.”

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kína „súlyos következményeket” helyezett kilátásba Panama számára
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:59
Kína kedden arra figyelmeztette Panamát, hogy „súlyos árat” kell fizetnie, miután az ország legfelsőbb bírósága érvénytelenítette a hongkongi székhelyű CK Hutchison szerződését, amely két kikötő üzemeltetésére szólt a Panama-csatornán.
Nemzetközi Az amerikaiak lelőttek egy anyahajójukhoz közelítő iráni drónt
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 19:44
Az amerikai hadsereg kedden lelőtt egy iráni drónt, amely „agresszívan” megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót az Arab-tengeren – közölte az amerikai haderő.
Nemzetközi Elkaszálta az európai bíróság a magyar „megbízhatósági vizsgálatot”
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:41
Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az ilyen gyakorlat sérti a magánélethez való jogot, ami miatt a kormánynak módosítani kell az erre vonatkozó törvényt.
Nemzetközi Hát erről még nem értesítették az oroszokat
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 15:01
A Kreml kedden azt közölte, hogy nem érkezett hozzájuk nyilatkozat Indiától az orosz olajvásárlások leállításáról, miután Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy Újdelhi beleegyezett az ilyen vásárlások leállításába a Washingtonnal kötött kereskedelmi megállapodás részeként.
Nemzetközi Szaporodnak a tüskék Trump oldalában, itt egy újabb választási pofon
Kollár Dóra | 2026. február 3. 14:21
Egy texasi időközi voksolás eredménye nyugtalanságra ad okot.
Nemzetközi Spanyolország betiltja majd a 16 év alattiak közösségi médiához való hozzáférését
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:21
A platformoknak életkor-ellenőrző rendszereket kell bevezetniük – jelentette be Pedro Sanchez miniszterelnök kedden, miközben számos más intézkedést is bejelentett a biztonságos digitális környezet garantálása érdekében.
Nemzetközi Több mint félezer rakétával és drónnal támadta meg a dermesztő fagyban Ukrajnát az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:21
Az orosz hadsereg összesen 521 támadóeszközt vetett be ukrajnai létfontosságú energetikai és infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a célpontok több mint 85 százalékát a légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásban sokan megsebesültek, és komoly károk keletkeztek – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Nemzetközi Stratégiai tartalékot képez kritikus ásványokból az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 07:26
Az Egyesült Államok 12 milliárd dollár értékű stratégiai tartalékot hoz létre ritkaföldfémekből és más kritikus ásványokból, hogy csökkentse az ország függését a fémek finomításának jelentős részét ellenőrző Kínától. A tartalék célja, hogy elkerülhetők legyenek az ellátási hiányok az amerikai vállalatok számára – jelentette be Donald Trump elnök hétfőn a Fehér Házban.
Nemzetközi Trump vagy Putyin? India választott, és nagy jutalmat kap
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 07:04
Az Egyesült Államok kereskedelmi megállapodásra jutott Indiával, amelynek részeként Washington 18 százalékra csökkenti az indiai termékekre kivetett amerikai vámokat, cserébe Újdelhi vállalja az orosz olaj vásárlásának befejezését, valamint több amerikai termék importját és a kereskedelmi akadályok leépítését – közölte Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon tett bejegyzésében.
Nemzetközi Trump eldöntötte: kivérezteti Kubát
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 06:57
Washington fokozza a Kubára gyakorolt gazdasági nyomást, Mexikó pedig felhagy a kubai olajszállításokkal – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az Ovális Irodában újságírók előtt.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG