5p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ukránok szerint az északi és keleti folyókat tudatosan szennyezik az oroszok. A halpusztulás már tény, az élővilág egésze súlyosan károsodhat. Még mindig nyögik a déli Herszon megyében lévő kahovkai víztározó felrobbantása miatti terheket.

Drámai riportban számolt be a hét elején a Guardian arról, hogy egyes kelet-ukrajnai folyókon olyan mértékű a szennyezés, hogy már az ivóvízbázist is veszélyezteti. A helyiek szerint ez mind nem véletlen, az oroszok tudatosan mérgezik vegyi anyagokkal a kis folyókat, amik aztán eljutnak egészen a nagyvárosokig.

Megszólaltatták Szerhij Kraszkovot, az észak-keleti Csernyihiv megyében lévő Szlabin nevű település polgármesterét, aki arról számolt be, hogy szinte minden halfaj kipusztult a Deszna (oroszul Gyeszna) folyóból. Ez azért történhetett, mert az ebbe befolyó Szejm folyóból horribilis mennyiségű vegyszeres víz érkezett. A Deszna összeköttetésben van a Kijev környéki víztározókkal, ami milliók ivóvízét adja, vagyis hihetetlenül nagy a veszély.

A Deszna Oroszország nyugati vidékén és Ukrajnában, a Dnyeper leghosszabb, bal oldali mellékfolyója. Hossza: 1187 km, vízgyűjtő területe: 88 900 négyzetkilométer, évi közepes vízhozama másodpercenként 360 köbméter. Az oroszországi Szmolenszki területen és a Brjanszki területen, valamint az ukrajnai Csernyihivi területen és a Kijevi területen folyik keresztül.

Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott, videófelvételről készített kép a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározójának súlyosan megrongálódott gátjáról a Dnyeper folyón 2023. június 6-án. MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat
Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott, videófelvételről készített kép a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározójának súlyosan megrongálódott gátjáról a Dnyeper folyón 2023. június 6-án. MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat
Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Valójában egyelőre annyit tudnak az ukrán hatóságok, hogy a határ orosz oldalához közeli Tyotkino faluban működő cukorgyárból engedték és még most is engedik a Szejmbe a veszélyes anyagokat nagyon nagy mennyiségben. Főleg ammónia és magnézium került így a vízbe, de voltak más mérgező anyagok is. Ezután omlott össze a Szejm teljes biológiai rendszere, a folyó menti települések egymás után jelezték a halpusztulást, illetve a növényzet és a vízi organizmusok elhalását. A jelek szerint a békák sem bírták a terhelést, tömegesen pusztultak el, a tetemeket markolókkal kellett beemelni a gödrökbe, ahová eltemették őket.

Szerhij Zsuk, a megye környezetvédelmi felügyelője szerint a korában kristálytiszta vizéről ismert Deszna mintegy 650 kilométernyi szakaszon szennyezett. 

„Egyetlen organizmus sem élte túl a katasztrófát. Európában ez az első, teljesen meghalt folyó. Putyin mindenünket leradíroz a földről. Felperzseli az erdőinket is. Egy iskolát vagy egy hidat újjá lehet építeni, de a természeti környezet más, azt sokkal-sokkal hosszabb idő újrateremteni” – kesergett.

Utalt arra is, hogy amint lehetett, az egész megyében korlátozásokat vezettek be. Bezárták a folyóparti strandokat, betiltották a halászatot és a kertek folyóvízzel történő locsolását. Közben a folyón 15-20 kilométerenként mintát vettek a vízből, naponta többször is és döbbenetes adatokat láttak, amik azt mutatták, hogy óriási a baj. 

Olha Rudenko, csernyihivi lakos így beszélt:

„Korábban csapvizet ittunk és a folyóból kifogott halakat ettük. Ez ma egyszerűen nem lehetséges”

Az ukrán kormány egyébként gyorsan reagált. Szvitlana Hrincsuk környezetvédelmi miniszter szerint a kijevi vízbázist nem érte súlyos csapás, továbbra is biztonságos az ivóvíz és több védelmi intézkedést is hoztak a veszélyes nitrátoktól való megszabadulás érdekében. Hálókat helyeztek el az elpusztult halak begyűjtéséhez a Desznán és 120 tonna tisztítóanyagot importáltak. 

Ide tartozik, hogy az ukrán csapatok éppen ebben az augusztus végi-szeptember elejei időszakban kezdtek nyomulni Kurszk felé, immár orosz területen. Felrobbantottak több hidat, ami ugyancsak szennyezte a Szejmet, gázolaj és törmelék is került a folyóba. Csernyihiv városa közelében eddig 44 tonna halat emeltek ki, de még sokszor ennyi lehet a folyó mélyén – állítják a helyi vízügyi szakemberek. Jelenleg csak abban reménykedhetnek, hogy a csapadékos időszak megérkeztével gyorsabb lesz a veszélyes anyagok feloldódása, Kijev és a környéke így megmenekülhet a humanitárius katasztrófától, de a folyóban szerintük csak sok év múlva áll vissza az élet. 

A Szejm és a Deszna tragédiája egy újabb adalék a háború borzalmaihoz. Emlékezzünk a kahovkai víztározó felrobbantására, azzal ugyancsak hatalmas károkat okoztak az oroszok. A déli Herszon megyéhez tartozó létesítmény megsérülése miatt falvakat öntött el a kiáramló víz, több ember meghalt és elpusztult rengeteg hal is.

Az oroszok által megszállt megyékben amúgy a normális vízellátás sem megoldott több településen. Ez részben azért van, mert a harcokban a vízvezetékek és a vízátemelők egy része is megsemmisült vagy megsérült. Ennek a helyreállítása nem feltétlenül első számú feladat az oroszok szemében, főleg ott nem, ahol gyakorlatilag elnéptelenedett egy-egy falu. Az ukrán hatóságok szerint az oroszok lajtos kocsikkal igyekeznek ellátni a maradék lakosságot. A nagyobb városokban viszont, amiket már jó ideje elfoglaltak és jócskán eltolták tőlük a frontvonalat, nos ott megkezdték a vezetékek helyreállítását.

Lapunk már korábban is beszámolt arról, hogy a háború milyen pusztítást végzett a természeti környezetben. Az orosz ágyúzások és bombázások nyomán sok ezer állat odaveszett, több tízezer hektárnyi erdő megsemmisült, a termőföld jelentős része, ukrán becslések szerint a harcokban érintett területek negyede használhatatlanná vált.

Az oroszok sok termőföldet elaknásítottak, ezek megtalálása és ártalmatlanítása sokmillió hrivnyába (1 hrivnya=8,7 forint) kerül. A kijevi kormány ehhez nyugati segítséget is kapott, a munka folyamatos. Legutóbb pár napja jutott el Kijevbe egy 230 ezer dollár értékű amerikai és kanadai forrásból származó szállítmány, amiben aknakeresők, védőfelszerelések, világító berendezések és más eszközök voltak – számolt be róla az Ukrinform ukrán állami hírügynökség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
Nemzetközi A BRICS országokat még csak fenyegeti Trump a büntetővámmal
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:38
Egy forrás szerint a büntetővám csak akkor kerül bevezetésre, ha „Amerika-ellenesnek” ítélt politikát folytatnak a BRICS tagok.
Nemzetközi Orosz csoda: a belföldi turizmus lett a gazdaság motorja
Elek Lenke | 2025. július 8. 14:18
A digitális eszközök megteremtették az egyéni utazás lehetőségét, felpörgették az orosz turizmust. 
Nemzetközi Zelenszkij ritka jó hírt kapott Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 13:10
Érkeznek a fegyverszállítmányok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG