A szélsőbaloldal vezetője, Jean-Luc Mélenchon már többször felszólalt a szegények és bevándorlók „Új Franciaországa” nevében. Az ő „Új Franciaországa” arra törekszik, hogy megteremtse a saját kultúráját, idoljait, sőt, a saját gasztronómiáját is abban az országban, ahol mára bevándorlók új generációi születtek – olvasható a Kommerszant című orosz napilap cikkében.
Bár a cikk nem említi, de Franciaország volt egészen a XX. századig a világ egyik legnagyobb gyarmatosítója. A franciák ezeket az országukat a saját birodalmuk részének tekintették, és elvárták az ott élőktől, hogy megtanuljanak a nyelvükön, ha vinni akarják valamire – miközben féltve őrizték kultúrájukat. Pontosabban: fel sem merült egyikőjükben sem, hogy a francia kultúrát egyáltalán meg kell majd védeni valaha.
Mi is az a halal?
Most pedig meglepődnek azon, hogy olyan sok – már ott született – arab és afrikai származású ember él az országban, hogy az már a hagyományos francia gasztronómián is nyomot hagyott. A Kommerszant tudósítója, Alekszej Tarhanov a Master Poulet gyorsétterem körüli politikai, társadalmi botrányokról számolt be. A vitát az robbantotta ki, hogy a főleg sült csirkét árusító lánc betartja a halal ételfilozófiát és gyakorlatot.
A halal gasztronómia az iszlám törvények (saría) által megengedett és tisztának minősített élelmiszerek elkészítésének, felszolgálásának és fogyasztásának művészete és tudománya. Az arab eredetű szó jelentése: megengedett vagy törvényes. Ez az étkezési kultúra szigorú szabályokon alapul, és számos alapanyagot tilt.
Van, aki füsttel, zajjal, szagokkal járó sámánnak nevezi
A szegények dicsérik a fogásokat, a konzervatívabbak azt követelik, hogy ezt a „füsttel, zajjal, szagokkal járó sámánt” távolítsák el az utcáikról. A vita nem magáról a csirkéről vagy akár a gyorsételről szól, hanem arról, hogy Franciaország határozza meg a jövőben is, az „ország ízét”, a városok megjelenését és milliók mindennapi szokásait. (Arról egy szó se esik, hogy a halal filozófiát követők jelentős része ma már francia állampolgár.)
Fotó: Klasszis Média
A Master Poulet lánc 2019-ben nyitotta meg első üzletét. Alapítója, Chouaib Benbakir, aki algériai bevándorló családból származott, eleinte salátákat és palacsintát árult Ivelinben. Ma több tucat étteremmel rendelkezik, amelyek többsége Ile-de-France központi régiójában található. A sikerének titka az ügyes marketing, és a megfizethető árak.
Milyen íze van az Elefántcsontparti rántott banánnak?
A Master Poulet egy egész, halal módon előkészített és sütött csirkét 7,5 euróért kínál – ha csak egy felet kér valaki, az 4 euróba kerül, árulnak még az étteremben rizst, sült krumplit és különféle nassolnivalókat is. Ezek olcsó, gyors, laktató fogások, amelyek nyilvánvalóan hordozzák az afrikai konyha behatásait. Egy egész tál elefántcsontparti rántott banán például 4 euró. Érezhetőek egyes fogásokban a kameruni, szenegáli és kongói ízek is.
Megszületett tehát errefelé egy sajátos, kevert gasztronómia: egyharmad francia, egyharmad bevándorló, egyharmad globalista behatással. Ez a konyhastílus messze áll a klasszikus párizsi éttermekben tapasztaltaktól, illetve azoktól, amelyeket kulináris iskolákban tanulnak a világ minden tájáról ide zarándokló séfek. Ettől pedig a franciák megrettennek – Afrika maradjon csak meg a fekete kontinensen.
Az új kultúrát nehéz kiűzni
Csakhogy ez nem így megy. A csirkés lánc üzletei elsősorban ott terjedtek el, ahol a „fiatal és szegény Franciaország él: Saint-Denis megyében, Párizs külvárosában, Lyon vagy Marseille munkásnegyedeiben” – emeli ki a cikkíró. Új városi kultúra alakul ki ezekben a régiókban, saját kézműves boltokkal, zenével, nyelvvel és gasztronómiával. Ez a kultúra pedig nem kér engedélyt senkitől ahhoz, hogy beszivárogjon majd máshová is.
Az első nagy visszhangot kiváltó gyorséttermes konfliktus is Saint-Ouenben történt, ahol Karim Boiamran polgármester mindent megtett, hogy kiűzze „Poulet mestert” a városból.
Saint-Ouen ugyanis, amely egészen a közelmúltig munkásosztálybeli külváros volt, időközben gyors fejlődésen ment keresztül: drága házakat építenek itt, sztárséfek éttermei nyílnak, a városrész erőre kap, és változik a lakosság összetétele is. Az üzletlánc pedig egyre fejlődik: sokmilliós megtekintéseket gyűjt a közösségi hálózatokon.
A voksok számítanak
A szociológusok úgy vélik, hogy a vita már rég túlmutat a gasztronómián. Ez nem más, mint küzdelem a külvárosi választók megnyeréséért. Egyes pártok a fiatalok voksaiért versengenek, akik közül sokan bevándorló háttérrel rendelkeznek.
Az ő ízlésük, szokásaik és kényelmi elképzeléseik eltérnek a korábbi francia városi polgárság ízlésétől, de hát ezen aligha kellene megrökönyödni a galloknak, miután fél Afrikát lerohanták az elmúlt századokban. Ennek ellenére furcsállják, ha a már ott születettek, akkor is meg akarják őrizni a saját kultúrájukat.
A franciák még a csirkéket is külföldi származásúnak gyanítják: mivel a Master Poulet-nál olyan olcsó minden, hogy a felszolgált szárnyas aligha lehet anyaországi baromfik – jelentették ki sokan.
A Master Poulet így ma már nemcsak éttermi lánc, hanem nyilvánvaló társadalmi jelkép is lett. Annak a jelképe, hogy más emberek is élnek Franciaországban, különböző szokásokkal és eltérő elképzelésekkel arról, mi a finom, a szép és a kényelmes. Egyre többen vannak, és bár a vásárlóerejük továbbra is korlátozott, a jövőben ők biztosítják a piac növekedését.
Hosszú ideig Franciaország olyan birodalomnak tartotta magát, ahol a kulturális normákat Párizs belvárosa határozza meg: a múzeumok, éttermek, pezsgőbárok, a világ legdrágább divat- és kozmetikai szalonjai. Csakhogy a külvárosok ízlése egyre nagyobb befolyással lehet még az Eiffel-torony környékére is. A volt gyarmatokról származók zenéje ma már a rádióban is hallható, a szlengjük megjelenik a szótárakban, a konyhájuk pedig meghódítja az utcákat.
Közép-Európa már lehagyta a járvány előtti szintet. 
