3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mint emlékezhetünk, Orbán Viktor személyesen gratulált a választási csalással is gyanúsított grúz kormányfőnek, aki gyorsan nekiment az EU-nak is.

A rendőrség szerint 107, a kormányfő szerint legkevesebb 150 tüntetőt vettek őrizetbe Georgiában a tiltakozó megmozdulások két napján.

A tiltakozók azután vonultak az utcára, hogy Irakli Kobahidze kormányfő csütörtökön bejelentette: a kormányzó Georgiai Álom-Demokratikus Georgia párt 2028 végéig felfüggeszti az európai uniós csatlakozásról szóló tárgyalásokat, és visszautasítja az uniós támogatásokat. Ezt a kormányfő

„az EU részéről a párbeszéd megkezdésével és a csatlakozással kapcsolatosan történő állandó zsarolással”,

a parlament által elfogadott törvények visszavonásának követelésével és szankciók bevezetésével való fenyegetésével indokolta.

A belügyminisztérium közlése szerint a tüntetőket a péntek esti tiltakozás során elkövetett „rendőri utasításokkal való szembeszegülés” és „vandalizmus” miatt állították elő. A rendőrség a többezres tömeg oszlatására gumibotot, könnygázt és vízágyúkat vetett be.

Vízágyúval oszlatják a kormányzó Georgiai Álom - Demokratikus Georgia párt székháza előtt összegyűlt ellenzéki tüntetőket Tbilisziben 2024. november 28-án, miután Irakli Kobahidze georgiai kormányfő bejelentette, hogy Georgia 2028-ig felfüggeszti a csatlakozási tárgyalások megkezdését az Európai Unióval
Vízágyúval oszlatják a kormányzó Georgiai Álom - Demokratikus Georgia párt székháza előtt összegyűlt ellenzéki tüntetőket Tbilisziben 2024. november 28-án, miután Irakli Kobahidze georgiai kormányfő bejelentette, hogy Georgia 2028-ig felfüggeszti a csatlakozási tárgyalások megkezdését az Európai Unióval
Fotó: MTI/EPA/David Mdzinarisvili

Irakli Kobahidze szombaton bejelentette, hogy a tbiliszi parlament épületénél tartott csütörtöki és pénteki megmozdulások alatt a tüntetők Molotov-koktélokat dobáltak. A tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások során minkét oldalon többen megsebesültek. A miniszterelnök elnök szerint a két nap során legkevesebb 150 embert vettek őrizetbe. Ötven rendőr sebesült meg.

A miniszterelnök figyelmeztetett, hogy Georgia nem követi Ukrajna útját, mert „erős intézményei, tapasztalt és bölcs emberei” vannak.

„Radikálisok és a külföldi szponzoraik állandóan megpróbálnak okot találni lázadás szítására és Georgia 'ukránosítására'” – mondta sajtótájékoztatóján Kobahidze. A 2014-ben Viktor Janukovics elnök távozásához vezető ukrajnai tiltakozásokra utalva hozzátette:

„ők még nem értették meg, hogy a 2013-as Ukrajnától eltérően Georgia független állam erős intézményekkel és főként tapasztalt és bölcs emberekkel, akiknek az erejét nem lehet megtörni”.

A kormányfő mindazonáltal kijelentette, hogy Georgia továbbra is elkötelezett az európai integráció iránt.

Szalome Zurabisvili államfő csütörtökön maga is csatlakozott a tüntetőkhöz. A nemzethez intézett pénteki üzenetében felszólította a rendőrséget, ne alkalmazzon erőt a tiltakozókkal szemben.

„Ez mindennap kézenfekvő: senki sem akar oroszosított, az alkotmányától megfosztott, valamint illegitim kormány és parlament kezében lévő Georgiát”

- hangoztatta Zurabisvili.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Emberi mulasztás miatt zuhant le az Air India londoni járata
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:16
Az előzetes jelentések szerint lekapcsolták a hajtómű üzemanyag-kapcsolóit az Air India 260 halálos áldozatot követelő katasztrófája előtt.
Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
Nemzetközi Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:48
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
Nemzetközi Szörnyű tévedés: drón helyett egy utasszállítót lőhettek meg az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:36
Egy Minszkből Moszkvába tartó járat kaphatott légvédelmi rakétatalálatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG