2p

Piros festékkel festették le a háromnyelvű helységnévtábla magyar és német feliratát az erdélyi Medgyesen és két másik Szeben megyei településen. A hírt az MTI-nek Orosz Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szeben megyei szervezetének elnöke is megerősítette.

Az RMDSZ-t szerdán tájékoztatták a rongálásról, az illetékes intézmények alkalmazottjai csütörtökön letisztították a festéket. A kisváros háromnyelvű helységnévtábláján a magyar (Medgyes) és a német (Mediasch) neveket húzták át piros festékkel, a román Medias érintetlen maradt. A közeli Kiskapuson a magyar feliratot, míg Nagyekemezőn a német feliratot húzták át piros festékkel.

Orosz Csaba az MTI-nek azt nyilatkozta, megdöbbentette és felháborította az eset, mert Medgyesen „elég jó együttélés van a többség és a kisebbségek között”.

A rendőrségen egyelőre nem tettek feljelentést, Orosz indoklása szerint azért, hogy ne legyen óriási botrány, és nehogy még jobban elszabaduljanak az indulatok. Orosz szerint az elkövetők nem helyi lakosok lehettek, erre utal az, hogy több teleülést érintő, összehangolt akcióról volt szó.

Piros festékkel rongáltak
Piros festékkel rongáltak
Fotó: Depositphotos

Medgyesen az RMDSZ négy éve nem jutott be a helyi önkormányzatba, ahol korábban két képviselője volt, és most nagy erővel kampányol azért, hogy ismét legyen magyar képviselet.

A Szeben megyei város bejáratainál húsz éve, az RMDSZ közbenjárására helyezték ki a háromnyelvű helységnévtáblát, annak ellenére, hogy sem a magyar, sem a német kisebbség számaránya nem érte el a közigazgatási törvény által előírt húszszázalékos küszöböt. Azóta nem volt példa rongálásra. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
Nemzetközi Irán kitiltja a nemzetközi ellenőröket az atomlétesítményeiből
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:07
Ha nincs biztonság, nincs ellenőrzés sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG