A héten rendezett Budapest Fórum a Fenntartható demokráciák építéséért külpolitikai konferencián tartott online kapcsolaton keresztül előadást Vlagyimir Milov, az orosz demokratikus ellenzék egyik meghatározó alakja. Előadásának a következő beszédes címet adta: „Demokratikus Oroszország – utópia?”
Milov először is leszögezte, hogy – mint azt a CEU egykori budapesti központjának otthont adó Nádor utcai épületben összegyűlt hallgatósága történelmi múltja és jelene folytán is jól tudja, és az a tény is jelzi, hogy biztonsági okokból személyesen nem tudott megjelenni – a demokrácia bizony nem adottság:
„Harcolnunk kell érte.”
A demokratikus Oroszország lehetőségével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a kérdésben nagy szélsőségek között ingadozott az elmúlt évtizedekben is a nyugati közvélemény értékelése.
„Egyesek rózsaszínű álmokat dédelgetnek Oroszország demokratizálódásának esélyeivel kapcsolatban. Az 1990-es években indokolatlan nyugalom és vágyvezérelt gondolkodás uralkodott ezzel kapcsolatban, miközben mi esélyt kaptunk egy demokratikus rendszer felépítésére”
– fogalmazott Milov, aki szerint a nyugatiak közül sokan azt gondolták, hogy a történelem tényleg véget ért, ahogy Francis Fukuyama híresen megmondta, és Oroszország csak úgy, varázsütésre demokráciává fog változni.
Fotó: Wikimedia
Most viszont, főként az Ukrajna elleni orosz agresszió tükrében az ellentétes véglet került előtérbe. „A szkepticizmus hulláma öntött el bennünket, sokan mondják, hogy Oroszország talán soha nem lesz demokrácia, mert az oroszok különleges esetek.”
„Nem tudom, nem hallottam még egyetlen biológiai tudományos kutatásról sem, amely kimutatta volna, hogy az oroszok valami különleges fajt alkotnának, amely az önkényuralomhoz, a cárizmushoz, a diktatúrához vonzódik”
– folytatta Milov, kitérve arra, hogy a történelem pont azt mutatja, hogy az orosz társadalom mindig is, ha esélyt kapott, a demokratikus út fele hajlott.
Mindenki ugyanazt akarja
Kifejtette, hogy tapasztalatai szerint az emberek mindenütt a világon, éljenek akármilyen rendszerben, lógjanak akár autoriter vezetők arcképei a szobáik falán, ugyanazokat az alapvető dolgokat szeretnék. Felelős, elszámoltatható kormányzatot, beleszólást a dolgokba, azt, hogy ne büntessék meg őket azért, amit mondanak, jogállamot, független igazságszolgáltatást.
„Az emberek nem elégedettek egy olyan rendszerrel, amely nem adja meg nekik az alapvető jogokat és szabadságot. És ez alól Oroszország sem kivétel.”
– szögezte le.
Ennek alátámasztására Milov beszélt arról, hogy Oroszországban egyértelmű társadalmi többséget élvez a régiós kormányzók, polgármesterek közvetlen megválasztásának rendszere, és ehhez még a putyini rezsim sem mer hozzányúlni, pedig szeretett volna. Miközben az országos, a hatalom által ellenőrzött és befolyásolt szavazásokon alacsony a részvétel, minden olyan szavazáson jóval magasabb, ahol legalább nyomokban valódi tétek és valódi politikai verseny van.
„Nincsenek tömegtüntetések, tömegmozgalmak, pártok, amelyek a demokratikus intézmények eltörlését követelnék. Adok egy tippet. Ha tudni akarjuk, mitől fél a putyini rezsim legjobban, nézzük meg, milyen erőforrásokat mozgósít bizonyos ellenségek ellen, egyes narratívák terjesztésére.
Putyin hatalmas erőforrásokat fordít a demokrácia látszatának fenntartására.”
Milov szerint érdemes megnézni, hogy még az uralkodó Egységes Oroszország párt is sok pénzt és energiát fordít arra, hogy látszólag egymással versengő jelölteket felvonultató előválasztásokat tartson párton belül.
„Soha nem volt olyan párt, mozgalom, tüntetés, amely azt mondta volna, »gyerünk, söpörjük ki a demokráciát, legyünk abszolút monarchia«, még ha de facto az is van most Oroszországban”
– hívta fel a figyelmet Milov, aki mindebből azt a következtetést vonja le, hogy igenis erőteljes demokratikus ösztönök dolgoznak az orosz társadalomban, amelyeket még negyedszázadnyi putyinizmus sem tudott kiölni.
Persze a propaganda azért sokat tudott változtatni az oroszok gondolkodásán. Milov példaként említi azt, hogy mielőtt a putyini rezsim totális kontrollt szerzett volna a közszolgálati média felett, az oroszok többségének negatív véleménye volt Sztálinról, az Egyesült Államokról pedig 65-70 százalékuk vélekedett pozitívan, sőt 35 százalékuk egyenesen támogatta, hogy Oroszország csatlakozási kérelmet adjon be a NATO-hoz.
„Bezárva lenni egy szobába egy tévékészülékkel, amely folyamatosan ezeket a propagandanarratívákat szajkózza neked? Mekkora eséllyel fogod visszamondani ezeket, ha kijössz onnan? Azt mondanám, elég nagy. Amikor tehát oroszországi közvéleménykutatásokról beszélünk, az orosz társadalom hozzáállásáról bizonyos dolgokhoz, akkor ezt nem szabad elfelejtenünk”
– mondta Milov, hozzátéve azt is, hogy kétségtelen, létezik félelem és ellenállás a gyors globalizáció által a hagyományos életformák ellen intézett kihívásaival kapcsolatban, de nem csak Oroszországban. A sokszor tényleg ügyes propagandaszólamokkal operáló autokrata vezetők világszerte hatékonyan használják ki ezeket az érzelmeket.
Milov szerint azonban a lényeg mégis az, hogy van egy erős igény Oroszországban az alapvető szabadságjogokra és a demokratikus intézményekre.
„Hogy ez a tankönyvi liberális demokrácia iránti klasszikus vágyakozás lenne? Kétlem. De más, demokratikus országokban sincs tömeges igény a tankönyvi liberális demokráciára”
– hívta fel a figyelmet Milov, egyértelműen kikacsintva a Magyarországról elüldözött „Soros-egyetem” auditóriumában összegyűlt hallgatóságára.
Együtt kell harcolnunk
Végezetül arról beszélt az orosz ellenzéki politikus, hogy Oroszország a demokrácia felé vezető útja biztosan nagyon rázós lesz, azonban nincs más választása a nemzetközi közösségnek, mint támogatni az oroszokat ezen az úton. Ha ugyanis esetleg sikerülne is a putyinit egy másik autokratikus rezsimre cserélni, az is veszélyt jelentene a békére.
„Meg kell érteni azt, hogy amíg Oroszország nem lesz egy normális, modern, demokratikus állam, mindig lesz esély egy autokrata rezsim megszilárdulására, és az autokrata rezsimek agresszívek. Csak egy demokratikus, a jogállamot és a nemzetközi normákat tiszteletben tartó, a birodalmi ambíciókat elutasító Oroszország lehet felelős tagja a nemzetközi rendnek. Demokrácia nélkül nincs garancia arra, hogy Oroszország nem válik újra agresszorrá.”
De a demokráciáért meg kell harcolni. Milov szerint sem lesz ez egy könnyű harc Oroszország esetében, ahol kétségtelenül hiányoznak a mélyen gyökerező demokratikus hagyományok.
„Minden nap harcolni kell a demokráciáért. Még a demokratikus országokban is ott a veszélye a visszacsúszásnak és ezt tudjuk is. Különösen, amikor egy Magyarországon, Budapesten összegyűlt közönséghez beszélünk. De ki kell húznunk Oroszországot ebből a gödörből, és ehhez szövetségesként, és nem olyan ellenségként kell tekinteni az orosz népre, amely genetikailag nem kompatibilis a szabadsággal. Ez nem igaz, és azon dolgozunk, hogy ezt országunk demokratizálásának szolgálatába állítsuk”
– zárta előadását Milov.
Vlagyimir Milov egykor egy rövid ideig orosz energiaügyi miniszterhelyettes volt, majd vezető ellenzéki politikus lett belőle, aki a 2015-ben meggyilkolt Borisz Nyemcovval és az idén börtönben meghalt Alekszej Navalnijjal is együttműködött. 2019-ben letartóztatták, majd a vizsgálati fogságban töltött napjai után Litvániába menekült, távollétében nyolc év börtönre ítélték.
