3p

Az orosz támadásban 65 ember sérült meg ukrán közlések szerint, megrongálódott több emeletes épület és egy iskola is.

Volodimir Artyuh, az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzója közölte, hogy az orosz erők hétfőn súlyos rakétacsapást mértek a megyeszékhely, Szumi város központjára, a támadásban több emeletes épület és egy iskola is megrongálódott.

Később a Szumi megyei ügyészi hivatal a Facebookon azt írta, hogy a város lakóövezetét kora délután ért rakétacsapás következtében az eddigi adatok szerint 65 ember sérült meg, köztük 14 gyermek.

Korábbi felvétel: mentőalakulatok dolgoznak egy lakóépület romjai között egy orosz dróntámadást követően Szumiban 2025. január 30-án – ebben a támadásban négy ember vesztette életét
Korábbi felvétel: mentőalakulatok dolgoznak egy lakóépület romjai között egy orosz dróntámadást követően Szumiban 2025. január 30-án – ebben a támadásban négy ember vesztette életét
Fotó: MTI/EPA/Ukrán állami sürgősségi szolgálat

Eközben az Ukrán Különleges Műveleti Erők (SZSZO) sajtószolgálata a közösségi oldalakon arról számolt be, hogy az SZSZO más egységekkel együttműködve megsemmisített két Ka-52-es és két Mi-8-as orosz katonai helikoptert Oroszország belgorodi régiójában.

A közlemény szerint a napokban végrehajtott különleges hadművelet eredményeként a helikoptereket rakétacsapásokkal semmisítették meg. Az SZSZO közölte, hogy a helikopterek Ukrajna elleni támadásokban vettek részt. A végrehajtott műveletről videofelvételt is közzétettek.

Az Ukrzaliznicja ukrán állami vasúttársaság sajtószolgálata a Facebookon közölte, hogy vasárnap rendszermeghibásodásokat okozott egy nagyszabású célzott kibertámadás. A közlés szerint a vonatok zavartalanul közlekednek, de az online jegyértékesítés még mindig nem érhető el.

Mivel a vasút korábban is számos ellenséges kibertámadás célpontja volt, a vállalat biztonsági protokollokat vezetett be.

A legutóbbi támadás többszintű volt, ezért a biztonsági mentésekből való teljes helyreállítás előtt a vasúttársaság szakembereinek és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kiberrészlegének alaposan meg kell vizsgálniuk a szolgáltatásokat az esetleges sebezhetőségek szempontjából – magyarázta az Ukrzaliznicja.

Az ukrán katonai hírszerzés a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az oroszok 164 régészeti leletet vittek ki illegálisan a megszállt Krím félszigetről. Ezek a leletek két ottani ősi görög város, Nimféon és Pantikapaion feltárásából származnak.

A hírszerzés közzétette 14 olyan orosz múzeum adatait, amely szerinte az ideiglenesen megszállt területeken propagandát folytat és segíti az ukrán kulturális értékek eltulajdonítását.

A hírszerzési közlés szerint az orosz múzeumok 2022 óta szerveznek kiállításokat, előadásokat és oktatási programokat, amelyeknek célja a megszállás legitimálása, valamint ily módon próbálják az ukrán múzeumokat integrálni az orosz kulturális térbe.

Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 99 drónnal támadta Ukrajnát, ebből 93 nem érte el a célját.

A Kijev megyei kormányzói hivatal közölte, hogy orosz drónok támadása következtében egy37 éves férfi megsérült, két családi ház megrongálódott, valamint tűz ütött ki egy kereskedelmi vállalkozás területén a régióban.

Ivan Fedorov, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye kormányzója arról adott hírt, hogy orosz tüzérségi támadás következtében megsérült egy 54 éves nő a régióban, a robbanáshullámok és a törmelékek megrongáltak több emeletes épületet és családi házat.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt 24 órában 140 összecsapás volt a fronton, ebből a Donyeck megyei Pokrovszknál 60 támadást vertek vissza az ukrán csapatok.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egy nagy uniós ország kormányfőjével tárgyalt Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:57
A magyar miniszterelnök Rómában négyszemközt tárgyalt Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel.
Nemzetközi Három órán át tárgyalt Putyin Trump küldöttjével – íme, az eredmény
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:46
Az Oroszország és Ukrajna közötti közvetlen tárgyalások felújításának lehetőségét is megvitatta a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Steven Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja – közölte Jurij Usakov, az orosz vezető külpolitikai tanácsadója pénteken újságírókkal.
Nemzetközi Trump leszámolt az illúziókkal: a Krím Oroszországé marad
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:31
Donald Trump amerikai elnök egy pénteken nyilvánosságra hozott interjúban azt mondta a Time hírmagazinnak, hogy „a Krím félsziget Oroszországé marad, ezt (Volodimir) Zelenszkij ukrán elnök is megérti, ezt mindenki megérti, hogy ez már nagyon hosszú ideje az oroszoké”.
Nemzetközi Visszavonta Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 17:31
E mögött feltehetően az áll, hogy a pápa sokat bírálta Izraelt gázai hadműveletei és a sok civil áldozat miatt.
Nemzetközi Ismét fogadta Trump különmegbízottját Putyin
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 16:59
A Kremlben fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államok elnökének különmegbízottját, Steven Witkoffot – közölte pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
Nemzetközi Marad a 21 százalékos kamatszint Oroszországban
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 16:16
Az orosz központi bank pénteken már a negyedik egymást követő ülésén döntött úgy, hogy nem változtat az évi 21 százalékos irányadó kamatszinten.
Nemzetközi Budapesten tárgyalt Donald Trump legidősebb fia – megszólalt Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 15:31
Donald Trump Jr. a magyar külgazdasági és külügyminiszterrel is találkozott péntek délelőtt.   
Nemzetközi Ismét lecsapott az ukrán nemzetbiztonság? Felrobbantottak egy orosz altábornagyot Moszkva közelében
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 13:31
Pokolgépes merényletben megölték Jaroszlav Moszkalik altábornagyot, az orosz fegyveres erők műveleti főcsoportfőnökségének helyettes vezetőjét – közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Nemzetközi Masszív dróntámadást indított Ukrajna ellen Oroszország
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 10:56
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember – köztük egy gyerek – meghalt, és sok a sebesült – közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Nemzetközi Miért nem szabad elismerni Putyin fennhatóságát a Krím-félszigeten?
Káncz Csaba | 2025. április 25. 09:39
Egy orosz Krím elvághatná az amerikai és európai hozzáférést Közép-Ázsiához, miközben Kína számára is rendkívül előnyös lenne. A NATO-tag Törökország, Románia és Bulgária pedig a legtöbbet veszítené. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG