Amikor február közepén a Donyeck városához közeli Avgyijivkát elvesztették az ukránok, rögtön felmerült a kérdés, meddig mehetnek tovább az oroszok, hol fog, ha egyáltalán, megszilárdulni az újabb ukrán védelmi vonal. Végül is Avgyijivkát közel tíz év váltakozó hevességű harcai – a városnál gyakorlatilag 2014 óta, az ukrán kormányerők és az orosz támogatást élvező kelet-ukrajnai szeparatisták közötti háború kitörése óta ugyanott húzódott a frontvonal – sikerült bevennie az oroszoknak, ez akár fordulópontja is lehetett volna, lehetne a háborúnak.
A város eleste után tehát azok voltak a fő kérdések, hogy mennyire képes fenntartani ezt az intenzív nyomást az ukrán vonalakon az orosz haderő, illetve hogy az ukránok mennyire építettek ki szilárdan tartható védelmi állásokat Avgyijivka védelmének váratlanul felgyorsuló összeomlása előtt, közben és után, amelyekbe vissza tudnak vonulni.
Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat
A frontról érkező híreken továbbra is nehéz kiigazodni, hiszen egyfelől mindkét fél csak a jó hírekről szeret beszámolni, saját veszteségeit csökkenti vagy nem is közli, az ellenséges veszteségeket minimum nagyon optimistán számolja. A frontvonalat pedig nem úgy kell elképzelni, mint valódi, a térképre húzott vonalakat követő állások statikus láncolatát, a helyzet akár egyetlen napon belül is dinamikusan változhat, egy-egy épület, fasor, magaslat akár többször is gazdát cserélhet, a két fél által szilárdan tartott területek között jókora szürke zóna van.
Közben a hírek arról szólnak, hogy újabb és újabb települések – vagyis inkább azok üszkös, szétlőtt maradványai – kerülnek orosz ellenőrzés alá. Időnként egyes, és nem csupán oroszpárti elemzők már küszöbön álló, jelentős orosz áttörés lehetőségéről beszélnek, illetve a helyzetet kihasználó, újabb nagyszabású orosz hadműveletek indításáról (például az orosz határok mögötti területről Harkiv irányába, sőt Belarusz irányából Kijev irányába). Tényleg lehet esélye egy nagy, jelentős területnyereséggel járó orosz áttörésnek vagy offenzívának?
Mintázatot lehet megfigyelni
Mostanra, bő két hónap elteltével azért már valamennyire letisztult a kép. Takács Márk százados, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára több írást is közölt az Avgyijivkától nyugatra, Ocseretine térségében folytatott harcokról, és részletes elemzése segíthet megérteni, mi és hogyan is történt ezen a frontszakaszon.
Először is le kell szögezni, hogy ahogy jelenleg minden frontszakaszon, ezen is az események hátterét az ukrán haderő súlyos, elsősorban tüzérségi lőszerek és légvédelmi rakéták, eszközök területén megmutatkozó ellátási hiányosságai adják. Ezek főleg az amerikai szállítások a Kongresszusban kialakult patthelyzet nyomán keletkezett leállása miatt, illetve Ukrajna európai szövetségeseinek „bealvása” miatt alakultak ki.
Az orosz támadások nagyjából hasonló mintázatot követnek a különböző frontszakaszokon. Első körben mindig az ukrán állások „felpuhítása” zajlik, tüzérségi és légi bombázásokkal. Az orosz légierő független becslések szerint is naponta 100-200 hatalmas robbanóerejű siklóbombát dob az ukrán állásokra (saját közlésük szerint pedig 500-nál is többet), illetve az ukrán vonalak mögötti logisztikai csomópontokra, de az orosz harci gépek mostanában már gyakran közvetlenül a frontvonalak felett is repültek bevetéseket. Utóbbi semmiképpen nem lenne lehetséges, ha Ukrajna elég nyugati légvédelmi rendszerrel, és hozzávaló rakétával rendelkezne, de ezek a siklóbombás támadásokat is legalábbis kockázatosabbá tudnák tenni. A tüzérségi lőszerek pedig az orosz tüzérség életét nehezíthetnék meg ebben a fázisban, illetve hatékonyan pusztíthatnák a támadások előtti orosz csapatösszevonásokat, készleteket is.
Pokrovsk direction, Arkhangelske, UAF retreat pic.twitter.com/ZaK4x5oJbF
— IgorGirkin (@GirkinGirkin) May 4, 2024
A következő lépésként az oroszok kis létszámú gyalogsági rohamcsapatokkal szoktak támadni, amelyeknek a feladata az ukrán állások, erő felderítése, lehetőség szerint pedig pozíciók elfoglalása, amelyeket azonnal el is kezdenek megerősíteni, hogy aztán kiindulópontjai lehessenek a következő támadási hullámnak. Ebben a fázisban is rengeteget számítana, ha az ukrán tüzérség szabadon tüzelhetne, ugyanis az ilyen beszivárgási kísérleteket általában időben érzékelik az ukránok, de tüzérségi lőszer hiányában nem tudják saját állásaiktól kellő távolságban hatástalanítani ezeket.
Ezért aztán az ukránok kénytelenek voltak az ilyen beszivárgásokat FPV, azaz kisméretű, „öngyilkos” drónokkal, illetve páncélosok (gyalogsági harcjárművek, esetleg harckocsik) bevetésével semlegesíteni. Ez azonban az oroszok által április 6-án, Sztyepove közelében indított támadás esetén nem történt meg, így az oroszok még az első ukrán állások mögötti pozíciókba is be tudtak törni, miután bevetettek újabb rohamcsapatokat.
„Az ukrán ellenlökés elmaradásának több oka is lehet:
- az első vonalból nem jelentették időben a beszivárgást és az állások elfoglalását;
- nem állt rendelkezésre tartalék páncélos csoport (vagy az oroszok korábban elpusztították);
- nem volt jó a koordináció az itt védekező szakaszok és a páncélos csoport között;
a beszivárgás sikere meglepte a védőket, az elmaradó jelentések és a váratlanul megjelenő ellenség káoszt okozott és a védők a szükségesnél nagyobb mértékben vonultak vissza”
– írja Takács Márk, aki szerint ezért nagyjából azonos arányban felelős az orosz tüzérségi fölény, az ukrán parancsnokok, illetve az, hogy az ukránok folyamatosan nyomás alatt voltak tartva más, közeli frontszakaszokon is, így nem tudtak onnan átcsoportosítani erőket.
Fotó: Takács Márk
Tovább tudtak menni
Az orosz betörést másnap sem tudták felszámolni az ukránok, de ekkor még néhány napig az oroszok sem nyomultak tovább – vagy nem számítottak ilyen sikerre és nem készültek további tartalékokkal, vagy az ukránok akadályozták sikerrel az orosz kommunikációt elektronikus hadviselési eszközökkel, illetve a maradék ukrán csapatok is erős ellenállást fejtettek ki.
Közben zajlott azonban az ilyen orosz támadások következő szokásos eleme, az adott hadművelettől kicsit távolabb indított támadás, majd egy újabb, még távolabbi ponton indított roham. Ezek célja egyrészt az, hogy megakadályozzák az ukrán tartalékok átcsoportosítását, másrészt az, hogy esetleg újabb, meggyengült pontokat találjanak az ukrán védelemben.
Az eredeti támadás színterét pedig ez alatt heves tüzérségi és légitámadások érték, újra felpuhítva a további ukrán védelmi állásokat.
Április 11-én aztán megindult az újabb, az időközben összevont orosz erőkkel indított orosz támadás. Ez megint gyalogsági egységekkel indult, majd amikor ezek sikereket értek el, megindultak a gépesített lövészszázadok is, és ezek két nap heves harcai után gyakorlatilag áttörték az ukrán védelmi vonalakat. Egy teljes ukrán zászlóalj semmisült meg – vagy futamodott meg – és április 15-ére egy nagyjából 3 kilométeres hézag keletkezett az ukrán védelemben.
Key Takeaways:
— Institute for the Study of War (@TheStudyofWar) May 7, 2024
Russian forces recently made confirmed advances northwest of Svatove, near Avdiivka, in western Zaporizhia Oblast, and in east (left) bank Kherson Oblast. 1/8 https://t.co/hPClMvEPBv pic.twitter.com/sY0O61XGvt
A megfutamodással megvádolt alakulat (a 115. gépesített dandár) parancsnokai azzal védekeztek később, hogy állásaikat heves tüzérségi és dróncsapások érték, vegyi támadást is indítottak ellenük, tíz-, tizenötszörös túlerővel álltak szemben, és a normálisan ötfős orosz rohamcsapatok helyett 15 fős rohamcsapatok támadták állásaikat. Ebben a helyzetben vissza kellett vonulniuk, de átadták pozícióikat a mellettük állomásozó alakulatoknak. Vizsgálat indult, amelynek eredményeit állítólag később nyilvánosságra fogják hozni.
„Ebben a helyzetben az oroszoknak természetesen az a céljuk, hogy ebbe a hézagba minél hamarabb és minél nagyobb erővel bele támadjanak, kijutva a védő dandár mélységébe (ebben a helyzetben Ocseretine faluig) és ezáltal szomszédos ukrán dandárokat is visszavonulásra, vagy az arcvonaluk visszakanyarítására kényszerítve. Ha ezt el tudják érni, akkor a hézag szomszédságában lévő erőknek is vissza kell vonulniuk és lehetőség nyílik a siker kifejlesztésére.
Az ukránok természetesen ezt meg akarták akadályozni. Ebben a helyzetben nem volt más lehetőség, mint a hadműveleti tartalékokat bevetni, ill. a szomszédokat is bevonni az áttörés elreteszelésébe”
– összegzi a helyzetet Takács Márk.
Újabb területvesztés
Az orosz áttörést április 18-ára sikerült megállítani Ocseretine határában, de az orosz erők a szokásos módon újabb és újabb támadásokat indítottak e főcsapás környezetében, kisebb sikereket érve el. Aztán újabb roham indult Ocseretine felé, és április 22-ére már a település déli része orosz kézre került.
Drone footage of a devastated Ocheretyne pic.twitter.com/sL06ykmkim
— Greyskull (@FreudGreyskull) May 5, 2024
Április 25-étől pedig újabb orosz támadások indultak, ráadásul immár több irányban is, egyszerre. Ocseretine teljesen orosz kézre került, de az innen keletre található Keramikba is betörtek az oroszok, és az eredeti áttörés során kialakult kiszögellésüket sikerült kiszélesíteniük, ám a friss ukrán alakulatok beérkezésével az orosz előrenyomulás sebessége visszaállt a korábban szokásos tempóra, az ukrán vonalak jelentősebb áttörése egyelőre nem fenyeget, azonban a helyzet teljes stabilizálása valószínűleg csak a nyugati (amerikai) szállítmányok beérkezésével, és a mostani frontvonalhoz képest újabb néhány kilométerrel nyugatra, északnyugatra lesz lehetséges.
Fotó: Takács Márk
Takács Márk többek közt az alábbi következtetéseket vonja le a látottakból:
- Az időközben beérkezett ukrán erősítések, az ukrán ellentüzérségi tevékenység és a légierő csapásai csökkenteni tudták az oroszok tüzérségi- és légi fölényét, jóllehet az még mindig nyomasztó.
- Az ukrán csapatok nem az állásaikban viselik el az orosz tűzcsapásokat, hanem azokból ideiglenesen kivonulnak, majd az orosz rohamcsoportokat megelőzve igyekeznek azokba visszatérni.
- Az orosz áttörést sikerült elreteszelni és a tempóját a korábbira visszafogni az Ocseretine-től nyugatra bevetett 23. és 100. gl.dd-knak.
- Szigorúan a saját meglátásom szerint, az ukránok nagy valószínűséggel megpróbálják az állásaikat stabilizálni legkésőbb az Olexandropil – Arhanhelszke – Szokil – Novopokrovszke – Novoszelivka-Persa – Mezsove vonalon. Mindennek a végrehajtásához elsősorban meg kell tudniuk törni az orosz légi- és tüzérségi fölényt.
Mindehhez légvédelmi eszközökre és tüzérségi lőszerre van szükségük. A védelmi harc sikere továbbra is azon múlik, hogy a gyalogság meg tudja-e tartani az állásait. Ehhez az őket leginkább pusztító (napi akár 500 bevetést is repülő) orosz légierőt kell „kivenni a képletből”, amihez légvédelem kell. Ezzel párhuzamosan az orosz tüzérség ellen is a 2022. őszén tapasztalt sikeres ellentüzérségi tevékenységet kell tudni végrehajtani, amihez felderítés kell (ez megvan) és lőszer. - Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a közeljövőben az oroszok áttörik az ukrán vonalakat és az invázió első heteiben látott hatalmas, páncélos kötelékekkel végrehajtott manőverekkel fognak próbálkozni. Ehhez egyelőre a harctéren nincsenek meg a feltételek. Ahhoz viszont, hogy az egyensúly ne ebbe az irányba mozduljon el, égetően nagy szükség van a leharcolt erők pihentetésére, feltöltésére és a beérkező nyugati hadianyag mielőbbi bevetésére.
Nyomás alatt
Ha elolvassuk Tom Cooper osztrák katonai szakértő az elmúlt hetekben írt összegzéseit is, hasonló kép rajzolódik ki a szemünk előtt. Jól látható, hogy mindkét fél igyekezett alkalmazkodni a harctér jelenlegi realitásaihoz, és az oroszok elsősorban az ukrán légvédelem meggyengülésével, siklóbombáik kiterjedt bevetésével ki tudtak dolgozni egy olyan metódust, amellyel folyamatosan képesek előrenyomulni a front bizonyos szakaszain. Cooper a Takács Márk által leírtakhoz képest még azt emelte ki, hogy az oroszok immár nem akarnak mindenáron az ukrán védelemre merőlegesen továbbhaladni (jelen esetben tehát nyugati irányba), hanem egy-egy kisebb áttörés után párhuzamosan nyomulnak tovább az ukrán vonalakkal (jelen esetben tehát észak-északnyugat irányába), ezzel mintegy felgöngyölítve az ukrán állásokat.
Russian infantry walking along a treeline in Stepove, Avdiivka.
— imi (m) (@moklasen) April 30, 2024
Start: ~ 48.198274, 37.688508
End: ~48.19765, 37.682586@UAControlMap @GeoConfirmed
src: https://t.co/22fG4dA9MT https://t.co/kEU6N5RSeY pic.twitter.com/AXM0q01uEU
Ezért azonban még mindig súlyos árat fizetnek. Tele van az internet az elesett orosz katonákról, a tucatjával, időnként néhány napos távlatokban százasával kilőtt orosz páncélosokról készült felvételekkel. Úgy tűnik azonban, hogy az orosz hadvezetésnek ez egyelőre „belefér”, folyamatosan képesek pótolni az ember- és eszközveszteségeket, és ezzel nagyjából szinten tartani a haderő támadási kapacitásait. Azonban Cooper is egyetért azzal, hogy nagyszabású, gépesített hadműveletekre az oroszok továbbra sem képesek, ehhez mind a tárgyi feltételek, mind az alakulatok megfelelő kiképzettsége, mind a hatékony hadvezetési képességek is hiányoznak.
Fotó: MTI/AP/Kherson/Green
A veszteségek az ukrán oldalon is súlyosak, nagyjából az orosz veszteségek felét-harmadát tehetik ki, ami önmagában nem lenne olyan rossz arány, azonban az ukrán haderő súlyos emberhiánnyal is küszködik, így ez hosszú távon nem fenntartható. Cooper szerint az ukránoknak minden erőfeszítésüket arra kéne irányozniuk, hogy például az orosz olajfinomítók támadása helyett azokat az orosz repülőtereket támadják, ahonnan a siklóbombás támadásokat indítják ellenük, illetve meg kéne próbálniuk megzavarni a Kelet-Ukrajnában harcoló orosz erők utánpótlását, hogy lélegzethez juthassanak védekező erőik.
Összességében tehát az mondható ki, hogy túlzás az ukrán védelem közelgő összeomlását vizionálni, az ukránok Avgyijivka eleste után is vissza tudtak vonulni egy viszonylag jól kiépített védelmi vonalba, és továbbra is súlyos árat fizettetnek az oroszokkal szinte minden méter előrehaladásért. Azonban az oroszok a jelen erőviszonyok között folyamatosan képesek előrehaladni, és az ukrán vonalakat több ponton is állandó nyomás alatt tartani.
Az Ocseretinénél történtek is mutatják, hogy ez a folyamatos nyomás időnként kisebb-nagyobb krízishelyzetekhez vezethet ukrán oldalon, és az oroszok képesek lehetnek hadászati szempontból áttöréseket elérni, de ahhoz nekik sincsenek meg a képességeik, hogy egy ilyen áttörés nyomán „igazi”, a második világháborúból ismeretes, nagy páncélos ékekkel, mélységben végrehajtott átkaroló hadműveletekké konvertáljanak.
A most már újra nagyobb ütemben érkező nyugati támogatás segíteni fog Ukrajnának abban, hogy a helyzetet stabilizálja, és csökkentse az Ocseretinéhez hasonló esetek előfordulását. Ahhoz viszont, hogy fordulat álljon be, és az oroszok újra defenzívába szoruljanak, ennél sokkal több és más minőségű segítségre lenne szüksége az ukránoknak.
