1p

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban Zelene Pole és Dacsne települést – jelentette be pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.

A február 8-14. közötti időszakra vonatkozó hadijelentés szerint az orosz hadsereg a hét nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni, és összesen hat települést elfoglalt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken tüzérségi és dróntámadást. A TASZSZ hírügynökség szerint az ukrán hadsereg 15 dróncsapást mért az Enerhodarban, a zaporizzsjai atomerőmű szatellitvárosában működő hőerőműre. Ennek következtében megszakadt Enerhodar, Vasziljevszkij és Kamenszko-Dnyiprovszkij áramellátása.

Eközben Moszkva 45, Kijev pedig 757 elesett katona holttestét kapta vissza. Október óta ez volt a hatodik olyan csere, amelynek keretében Ukrajnának legkevesebb félezer katonája holttestét adták át.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Ne legyenek naivak” – Putyin szerint nem lesz gyors békekötés
Wéber Balázs | 2025. március 22. 10:39
A jövőre nézve árulkodó és Európa szempontjából is figyelemre méltó megjegyzéseket ejtett el Vlagyimir Putyin nemrég egy bizalmas üzleti találkozón. Ezek szerint nem lesz gyors megegyezés Ukrajna ügyében, a háború előtti idők egyhamar nem fognak visszatérni, az orosz hadsereg pedig hajlandó megállni – ha elismerik orosznak a már elcsatolt területeket.
Nemzetközi Fekete év: minden eddiginél több bevándorló vesztette életét
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 09:07
Sosem vesztették ennyien életüket a migrációs útvonalakon.
Nemzetközi Óriási üzletet kapott a Boeing Donald Trumptól
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 08:33
A Boeing cég gyárthatja az Egyesült Államok legújabb, hatodik generációs vadász-repülőgépeit, az F-47-eseket – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Nemzetközi Az ENSZ emberi jogi főbiztosa keményen odaszólt a magyar kormány döntése miatt
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 20:02
Szerinte diszkriminatív a Pride-ot érintő magyar gyülekezési törvénymódosítás.
Nemzetközi Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába egy nemzetközi békemisszió részeként
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 18:43
„Nagyon konkrét számokról beszélünk, de minden ország részéről elköteleződésre van szükség ebben a koalícióban.”
Nemzetközi Így hatástalanítaná Orbán Viktort egy német elemző
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 16:45
Egy német elemző szerint ideje, hogy az EU visszatartsa a támogatásokat, elszigetelje Orbánt, és megvonja Magyarország szavazati jogát.
Nemzetközi Elon Musk dühbe gurult: „Meg fogják találni őket”
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 15:25
Elon Musk hamis állításokkal vádolja a Pentagon munkatársait, és büntetőeljárást sürget ellenük.
Nemzetközi Pénz, luxusutazások, meccsjegyek: korrupciós botránytól hangos Brüsszel
Bózsó Péter | 2025. március 21. 15:06
Brüsszelt újabb korrupciós botrány rázza meg, amelyben a Huawei állítólagos befolyásszerzési kísérlete áll a középpontban. A belga ügyészség korrupció és bűnszervezetben való részvétel miatt négy személy ellen emelt vádat, míg egy ötödiket pénzmosással gyanúsítanak. A nyomozás szerint a vállalat politikai döntéshozókat próbált megvesztegetni pénzzel, luxusutazásokkal és ajándékokkal, hogy saját érdekeit érvényesítse.
Nemzetközi Áttörés Németországban: szabad utat kapott a költekezés
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:50
A Bundesrat is jóváhagyta a német adósságcsomagot, amely védelmi és klímacélú kiadásokat tesz lehetővé.
Nemzetközi Leépítésbe kezd a Mercedes, hatalmas lelépési pénzt lehet kapni
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:07
Azoknak, akik önként jelentkeznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG