3p

Mik voltak az orosz-ukrán háború 853. napjának eseményei? Hírösszefoglalónk.

  • Az Európai Unió hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával - jelentette be Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Belgium külügyekért és általános ügyekért felelős miniszere. Az első kormányközi konferencia nyitóbeszédében történelmi jelentőségűnek nevezte az Európai Unió számára a csatlakozási tárgyalások megkezdését. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en közzétett bejegyzésében azt írta: "történelmi nap a mai, amikor tényleges, valódi tárgyalásokat kezdünk az Európai Unióval".
     
  • A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára, valamint Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke ellen az ukrajnai háború során 2022. október 10. és 2023. március 9. között elkövetett állítólagos háborús bűncselekmények miatt. A hágai székhelyű bíróság közleménye szerint az elfogatóparancs kiadását az indokolta, hogy Sojgu, aki a vizsgált időszakban Oroszország védelmi minisztere volt, és Geraszimov, aki akkor a védelmi miniszter helyetteseként szolgált, feltételezhetően felelős polgári objektumok elleni támadások elrendelésével elkövetett háborús bűncselekményért, a polgári lakosságnak vagy polgári objektumokban okozott károkért, valamint emberiesség elleni bűncselekmények elkövetéséért.

Sojgu fejét akarja az ICC
Sojgu fejét akarja az ICC
Fotó: EPA/YURI KOCHETKOV

  • Az Európai Unió Tanácsa luxembourgi ülésén kedden további egy évvel, 2025. március 5-től 2026. március 4-ig meghosszabbította az ukrajnai háború elől menekülők megsegítésére létrehozott ideiglenes védelmet nyújtó menedékes státust biztosító irányelv érvényességét. A 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek az irányelv révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak.
     
  • Ukrajna csak ebben az évben az Oroszország által indított 2277 Shahed drónból 1953-at lőtt le - közölte az ukrán légierő parancsnoka. Szavai szerint ez a kilőtt drónok 86 százalékának felel meg.
     
  • Valamennyire fellélegezhetnek azok az ukrán csapatok, amelyek a keleti fronton, Donyeck térségében próbálják tartani a pozíciójukat, ugyan még mindig túlerőben vannak az oroszok, de a "lőszeréhség", amely hónapokig gyötörte őket, már a múlté. Az egyik egység Donyeck régióban harcoló egység a beszámolók szerint szükség szerint tüzelt az M-109-es önjáró löveggel - nem kellett attól tartaniuk, hogy a nyugatiak által szállított 155 mm-es lövedékek kifogynak.

(The Guardian, MTI, Sky)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG