2p

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök motiválónak nevezte a csütörtöki párizsi csúcstalálkozót, amely Ukrajna támogatására összpontosított.

„Úgy gondolom, hogy a csúcstalálkozó nagyon motiváló, a párbeszédem a (találkozón részt vevő) vezetőkkel inspiráló volt. A vezetők eltökéltek és nem hagynak magunkra minket. Továbbra is támogatni fogják Ukrajnát, és ez rossz hír Putyinnak” – mondta Zelenszkij a rendezvény végén tartott párizsi sajtótájékoztatón az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem fogja feladni területeit és függetlenségét.

„Nem áll szándékunkban megadni magunkat, sem feladni területeinket, sem a függetlenségünket. Putyin nem fog tudni egyszerűen elbánni velünk. Ezért a hangulatom teljesen rendben van. Nem vagyunk egyedül. Ukrajna egy erős ország, amely valóban békét akar” – emelte ki.

Zelenszkij nem aggódik
Zelenszkij nem aggódik
Fotó: MTI/EPA

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Európa egységesen nem ismeri el az Oroszország által megszállt ukrán területeket orosznak, ugyanakkor az Egyesült Államok részéről kompromisszumokra utaló jeleket látott. „Nagyon fontos, hogy Európa a mi oldalunkon áll, tiszteletben tartva Ukrajna területi integritását és szuverenitását. Egyetlen megszállt területet sem ismernek el jogilag orosznak, és ez rendkívül fontos. Ugyanakkor az Egyesült Államokból bizonyos kompromisszumokról kapunk jelzéseket a területeket illetően. Ezeket a jelzéseket a médiában is láthattuk, hallhattuk. Szaúd-Arábiában viszont erről nem esett szó” – fejtette ki. Leszögezte továbbá, hogy Oroszországnak felelősséget kell vállalnia a nemzetközi jog megsértéséért.

Az ukrán elnök megismételte, hogy Európa részvétele elengedhetetlen a háború befejezéséről szóló tárgyalásokon, egyúttal jelezte, hogy Franciaország és az Egyesült Királyság fogja képviselni ezeken Európát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A német fegyveripar szárnyalni kezdett
Káncz Csaba | 2025. április 24. 09:31
Annak érdekében, hogy megakadályozzák gazdaságuk visszaesését, a német szövetségi államok a fegyveripar terjeszkedésére támaszkodnak. A cégek milliárdos megrendelésekre számítanak, de tartanak az ipari kapacitás és a személyzet hiányától. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Megmutatta a magyar állampolgárságú túszát a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 19:50
Legutoljára nagyjából egy éve tűnt fel hasonló videón.
Nemzetközi Nem akárki érkezik Magyarországra: mit keres itt Trump fia?
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 18:57
Az üzletember hamarosan Magyarországra jöhet.
Nemzetközi Újra leülhet tárgyalni a háborúról Oroszország és Amerika
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 18:39
Ukrajna nem lesz jelen.
Nemzetközi Erős földrengésről érkezett hír
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 16:38
Megmozdult a föld Törökországban.
Nemzetközi Beütött a krach: rákényszeríti Amerika az akaratát az ukránokra?
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 14:46
A Trump-adminisztráció külügyminisztere helyett csak egy ultimátumot küldött.
Nemzetközi Putyin elégedetlen és újabb fegyvereket rendelt
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 14:14
Az orosz elnök nem elégedett a fegyverkezettségi szinttel.
Nemzetközi Több mint 130 drónt vetett be az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 12:55
Tömeges dróncsapás ért több ukrán megyét.
Nemzetközi Hszi Csin-ping: a vámháborúk sértik a világ gazdasági rendjét
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 11:54
A kínai elnök aggódik a világgazdaságért.
Nemzetközi Elhalasztották a szerdára tervezett londoni béketárgyalásokat Ukrajnáról
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 11:25
Marco Rubio amerikai külügyminiszter jelezte, nem lesz ott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG