2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Érkeznek az elszámolásról szóló levelek - aki euróban adósodott el, az nem feltétlenül fog örülni annak, amit kap.

A fő oka ennek az, hogy a hiteleiket 308,97 forintos árfolyamon forintosítják, illetve ezen az árfolyamon törlesztenek január óta, csakhogy az euró február 3. óta olcsóbb ennél – írja a Világgazdaság.

Most már csaknem 4 százalékkal erősebb a forint a közös európai fizetőeszközhöz képest, mint amekkora a forintosításra megállapított árfolyam. Ilyen körülmények között nem valószínű, hogy megéri a törvényben szereplő automatikus forintosítást választaniuk. Ha ugyanis az adósok maradnak a devizahitelnél, és maszek alapon váltják ki a kölcsönüket egy forinthitelre, sokkal jobban járhatnak - írja a lap.

A probléma több tízezer adóst érinthet.

Akiknek ragaszkodni kell

Az euróhiteleseknek azért is érdemes ragaszkodniuk a devizahitelükhöz, mert a forintosítás után valószínűleg ők lesznek azok, akiknek a hitele a legmagasabb kamattal ketyeg majd tovább: a lap számításai szerint jó eséllyel a jogszabályban megszabott maximális kamatszint környékén fizethetik majd tovább a forinthiteleiket.

Mások jól járnak

A svájci frank alapú kölcsönöket 256,47 forintos árfolyamon váltják forintra, ami több mint 10 százalékkal kedvezőbb a jelenlegi kurzusnál. A jenhitelesek a 216,3 forintos árfolyamrögzítéssel 6 százalékot nyertek, ennyivel kisebb lesz a tőketartozásuk annál, mintha devizahitelesek maradnának - írja a Világgazdaság.

Még nem kaptál levelet? Nyugi

A Magyar Posta tájékoztatása szerint április 9-ig a pénzintézetek által előre jelzett 2,1 millió küldemény alig több mint 7 százaléka érkezett be a postához. A Magyar Posta úgy véli, az értesítések 75-80 százaléka a kiküldési időszak utolsó két-két és fél hetében jelenik meg a hálózatban. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Bizalmi vagyonkezelési kisokos – napirenden az új kormánynál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 16:54
A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Pénzügyi szektor Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:14
13,978 milliárd euróra csökkent.
Pénzügyi szektor Brutális adóterhek alatt nyög az OTP
Herman Bernadett | 2026. május 15. 11:02
A megduplázódott extraprofitadó veszteségessé tette Magyarországon az OTP-t, hiába nőttek a hitelállományok. Az új kormányban és a jövőben azonban bízik a hitelintézet, amely csoportszinten 177 milliárd forintos nyereséggel zárta az első negyedévet.  
Pénzügyi szektor Itt az OTP bejelentése: bíróságra mennek a bankok a kamatstop miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 19:31
Ismét több pénzintézet nyújtott be panaszt.
Pénzügyi szektor Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:46
Az elsődleges forgalmazók 58,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot.
Pénzügyi szektor Új korszak jön a bankszámláknál
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:16
Itt a Gránit Bank lépése.
Pénzügyi szektor Régi-új elnök a Pénztárszövetségnél
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 12:58
A szervezet közgyűlésén derült ki, hogy újrázhat az eddigi elnök.
Pénzügyi szektor Lezárult az MNB belső vizsgálata, feljelentést tettek
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 15:34
A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG