3p
A Békemenetet szervező civil érdekképviselettel egyeztetett a lakáscélú devizahitelekről Varga Mihály. Most következik a bankszövetség. Olyan megoldást kell találnia, amely jó a devizahiteleseknek, de nem dönti be a bankrendszert.

A kormány a barátaival egyeztet a devizahitelekről

Kivel egyeztetett Varga?A "devizahitelesek jelentős részének érdekeit képviselő" Civil Összefogás Fórum szervezte a kormány mellett kiálló Békemenetet, ők adták ki Szellemi Honvédelem néven azt a kiáltványt, amelyben tiltakoznak "Magyarország bemocskolása, meghurcolása ellen" illetve a "törvényes magyar kormányt lejárató uszítás ellen".

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tárgyalt a devizahitelesek jelentős részének érdekeit képviselő Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) tagjaival annak érdekében, hogy a devizahitelesek ügyében – különös tekintettel a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelekre – kompromisszumos és minden érintett bevonásával szolidáris megoldás szülessen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az alapítvány által kezdeményezett találkozó elsődleges célja az volt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium megismerje a civilek képviselőinek véleményét a lakáscélú devizahitelek kivezetésének lehetőségeivel kapcsolatban. Az NGM azonban nem ismertette a tárgyalás részleteit.

A mostani találkozón megvitatott információk birtokában kezdődhetnek meg a tárgyalások a Magyar Bankszövetséggel - írja az NGM.

Két hete kezdődött

Nem lesz olyan radikális a devizahitelesek megmentését célzó program, mint amilyentől félnek a piacok. Részletek >>

Ahogy arról a Privátbankár korábban beszámolt, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter két hete jelentette be, hogy újabb mentőövet dobnak a devizahiteleseknek. A miniszter már akkor bejelentette, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy esetleg egy jogszabállyal hogyan rendezhetnék a devizahiteleket.

Már másnap megjelentek olyan sajtóhírek, hogy esetleg az állam, az adós és a bankok között osztanák el az árfolyam-különbözetet. Mindenesetre az OTP papírjai több napig tartó zuhanásba kezdtek, hiszen a befektetők úgy értékelték az információkat, hogy végül a bankoknak kell fizetniük cechet. Ráadásul az OTP elnök-vezérigazgatója is megszabadult részvényei jelentős részétől, ami nem tett jót a bankpapíroknak.

A befektetőket végül egy héttel később Csányi Sándor nyugtatta meg, amikor sajtótájékoztatón mondta el, hogy agrárbefektetéseihez kell a tőke.

Közben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium bejelentette, hogy megvizsgálják: a szerződéskötéskor fennálló feltételek alapvető megváltozására hivatkozva hogyan lehetne jogszabállyal átírni a szerződéseket. A tárca szerint visszamenőleg is át lehet írni a hitelszerződéseket.

Aztán Orbán Viktor is megszólalt a devizahitelekkel kapcsolatban. A miniszterelnök azt mondta, hogy devizahitelek most vannak, de később nem lesznek. Hozzátette, hogy széles felhatalmazást adtak Varga Mihálynak, akinek olyan megoldási javaslatot kell kidolgoznia, amely jó a devizahiteleseknek, de nem dönti be a bankrendszert.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG