1p
Míg a végtörlesztés esetében szabályozták, hogy csak a rögzített árfolyam alatt hitelt felvevők élhessenek a lehetőséggel, addig az árfolyamgát esetében erre (egyelőre legalábbis) nem tér ki külön a jogalkotó. Sem az első szabályozás, sem pedig az új rendszer nem szűkíti le az érintettek körét attól függően, hogy milyen árfolyamon vették fel a hitelüket. Az új szabályozás ebben az értelemben nyereséget jelenthet egyes hiteleseknek – bár az érintettek biztosan nem ebből fognak meggazdagodni.

Az árfolyamgátat módosító törvényjavaslat szerint a deviza alapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést. Az árfolyamrögzítés 60 hónapig, de legfeljebb 2017. június 30-ig lesz biztosítva számukra. A módosító javaslat értelmében a pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznak a rögzített árfolyam időszakában.

Az új rendszer

Az árfolyamgát új rendszerét azon adósok vehetik majd igénybe, akiknek a fizetési késedelme nem haladja meg a 90 napot, nem állnak fizetéskönnyítő program hatálya alatt, vagy az ilyen jellegű programot az árfolyamgát alkalmazási időszakának kezdetére megszüntetik. További feltétel, hogy a fedezetként szolgáló lakóingatlan értéke a fedezetként való elfogadáskor nem haladta meg a 30 millió forintot, illetve pénzügyi lízingszerződés esetén a lízingszerződés megkötésekor a lakóingatlan vételára nem haladta meg a 30 millió forintot, és a lakóingatlannal kapcsolatban ne legyen végrehajtás folyamatban.

A szabályozás azonban minden bizonnyal változni fog: Rogán Antal nemrég benyújtott törvényjavaslatában kedvezményezve, hogy ne a lakás értékéhez, hanem a felvett hitel összegéhez kössék az árfolyamrögzítés lehetőségét, így az élhetne az árfolyamgáttal, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel. Részletek>>

A törvény módosításában azonban nincs arra vonatkozó kitétel, hogy az árfolyamgátat csak azok az adósok vehetik igénybe, akik esetében az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb, mint maga az árfolyamgát. Ebben a vonatkozásban minden lakáshitelt felvevő élhet az árfolyamgát nyújtotta lehetőséggel, attól függetlenül, hogy milyen árfolyamon vette fel a hitelét.

Végtörlesztésnél szabályozták

A végtörlesztésnél nem élhetett minden adós a kormány adta lehetőséggel. A végtörlesztést svájci frank esetében 180 forintos, euró esetében 250 forintos, japán jen esetében 2 forintos árfolyamon vehették igénybe azok, akiknek az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb a frank esetében 180 forintnál, az euró esetében 250 forintnál, a jen esetében 2 forintnál. Erre a kritériumra azért volt szükség, hogy akik ezen árfolyamok felett vették fel a hiteleket, ne tudjanak nyerészkedni, és így a bankok kárán ne tudjanak nyereséget elérni.

Az árfolyamgát esetében már az erről szóló első törvényben sem található ilyen, a végtörlesztés esetében alkalmazott kritérium, így minden egyes jelzáloghitellel rendelkező a kedvezményes árfolyamokon törleszthet egy bizonyos ideig, függetlenül attól, hogy mikor és milyen árfolyamon vett fel hitelt. Az árfolyamgát első rendelkezésében azonban a „nyerészkedésre” nem is lett volna lehetőségük a hiteleseknek, mivel a fix és a valós árfolyamon számolt törlesztőrészlet közötti különbség is a gyűjtőszámlájukon gyarapodott, így előbb vagy utóbb mindenképpen vissza kell fizetniük a hiteleiket, csupán csak 36 hónapra szóló könnyítést kaptak.

Nyerészkedni is lehetne?

Bonyolódott a helyzet azonban az árfolyamgát új, várhatóan április elsejétől hatályba lépő rendszerével, itt ugyanis már az állam és a bankok is beszálltak a terhek megosztásába. A módosítások szerint az új rendszerben a rögzített árfolyamon fizetett törlesztés és az aktuális árfolyamon fizetendő törlesztés különbözete két külön számlán kerül könyvelésre. Az egyiken a fix árfolyam feletti tőketörlesztés, a másikon a fix árfolyam feletti kamat gyűlik. Az utóbbi összeget 50-50 százalékban az állam és a bankok vállalják magukra.

Így az új rendszerben származhat némi előnye azoknak az adósoknak, akik a 180 forint feletti árfolyamon vették fel hitelüket és részt vesznek az árfolyamgátban, mivel az állam és a bankok átvállalják a fix árfolyam feletti kamattartozást. Ez azonban még így is csak a veszteségeiket mérsékli, komoly nyereséget nem okoz az adósok számára, hiszen ők is csak a kamattartozás egy részétől tudnak megszabadulni, a tőketartozásukra az aktuális és a rögzített árfolyamok közötti különbség ugyanúgy gyűlik majd a gyűjtőszámlájukon és előbb vagy utóbb vissza kell fizetniük.

Ugyanakkor igaz az is, hogy az árfolyamgát 60 hónapos lefutása alatt 300-450 ezer érintett támogatása 103-154 milliárdot vihet el a költségvetésből, aki pedig egyébként is gyengébb forintnál (azaz például 180-nál magasabb CHF-árfolyamon) adósodott el, annak relatíve kevésbé emelkedett a törlesztőrészlete a frankárfolyam elszállásával, ahogy az igényelt forintösszeg megszerzéséhez is kevesebb svájci frankra kellett leszerződnie a bankkal – az ő támogatásuk kevésbé indokoltnak tűnik.

A közszolgák is jól járnak

Az árfolyamgát új rendszerével azonban nem csak azok a hitelesek járnak jobban, akik a rögzített árfolyamszint felett vették fel hitelüket, de a közalkalmazottak is jelentős támogatásokat kapnak. Számukra az állam plusz kedvezményeket biztosít az árfolyamgát rendszerén belül. Azoknak a közalkalmazottaknak, akik deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vettek fel, a bankjuknál kezdeményezték a végtörlesztést 2011. december 30-ig, és ezt bejelentették munkáltatójuknak, de mégsem tudtak élni a kedvezményes   végtörlesztés lehetőségével , a bankok soron kívül bírálják el kérelmüket. Az államtól egyszeri vissza nem térítendő támogatást kapnak, valamint a gyermekszámtól függően kamattámogatást is kapnak a tőke-gyűjtőszámlán lévő kamathoz. Részletek>>



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG