2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A CIB Lízing Zrt. és a KDB Bank magyar állam ellen benyújtott keresetét is elutasította a Fővárosi Törvényszék.

A CIB Lízing ügyében a határozat szóbeli indoklása szerint a felperes egyik kikötése sem felelt meg a szimmetria, arányosság és átláthatóság feltételeinek. A törvényszék az Európai Unió Bíróságának gyakorlatát is figyelembe véve hozta meg határozatát.

A bíróság a felperest 1 millió 270 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte. A felperes jogi képviselője nem nyilatkozott a sajtónak arról, hogy fellebbeznek-e a döntés ellen.

A KDB Banknál a bíróság kötelezte a pénzintézetet 635 ezer forint perköltség megfizetésére. Az ítélet ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni. A bíró a határozat indoklásában kiemelte: a bank által beterjesztett általános szerződési feltételek (ászf) közül - amelyek kis betűkkel szedve is 50 oldalt tettek ki - szinte egyik sem felelt meg az átláthatóság elvének.

48-ból 45-ször nyert az állam

Eddig a bíróság összesen 48 ítéletet hozott, ebből 45 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek.

Egy pénzintézet visszalépett, három pert pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.

Megint szóhoz jut az Alkotmánybíróság

A visszalépő a Banco Primus Fióktelep Magyarország volt, részlegesen pedig a K&H Bank Zrt., az UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Magyar Cetelem Bank keresetét hagyták jóvá. Az Alkotmánybírósághoz az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank összevont perében, valamint az OTP Ingatlanlízing ügyében fordult a Fővárosi Törvényszék.

Egy esetben - az elutasítást követően - kiegészítő ítéletet hoz a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyet az AXA Bank indított a magyar állam ellen a devizahitel-szerződések ügyében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
Pénzügyi szektor Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:42
Az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG Defence részesedésszerzését a Rába Nyrt.-ben.
Pénzügyi szektor Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:34
Az élelmiszer- és energiaárak alakulása továbbra is a figyelem középpontjában. 
Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
Pénzügyi szektor Többnyire nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 19:05
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,88 dollárral (4,41 százalékkal), 84,05 dollárra csökkent.
Pénzügyi szektor Vegyesen alakult hétfő estére a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:41
Kisebb volatilitástól eltekintve mérsékelt erősödés látszik a forint piacán.
Pénzügyi szektor Kedvező nemzetközi hangulatban történelmi csúcsra menetelt a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 18:25
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pénzügyi szektor Elindul a Demján Sándor Tőkeprogram tőkebefektetéseinek végrehajtása
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 3. 16:10
Fejlesztenék a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét. 
Pénzügyi szektor Újabb piacokat keres Albániában a 4iG, ezért járt Jászai Gellért Tiranában
Privátbankár.hu | 2026. július 30. 20:17
A telekommunikáció után az energiapiacon is lát lehetőségeket a cégcsoport. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG