2p
Nyereséget termelő lehet a magyar rossz bank: a hírek szerint a nemzetközi tapasztalatok szerint nyereséget hozó szint feléért, akár 20 százalékos értéken vehet majd át bedőlt ingatlanokat.

A korábbi bejelentéseknek megfelelően várhatóan szeptemberben vagy októberben kezdi meg működését az úgynevezett rossz bank, amely a kockázatos vállalati hitelektől hivatott megszabadítani a pénzintézeteket - közölte a Magyar Nemzettel a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Mivel ez egy állami intézmény, a létrehozása is állami pénzből történik, és a rossz hiteleket is abból veszik majd meg. Az MNB közlése szerint elsősorban kereskedelmi ingatlanhiteleket, illetve a mögöttük álló, már végrehajtott ingatlanokat fog felvásárolni. A rossz bank nem hagyományos értelemben vett bank, hanem egy eszközkezelő, amely átvéve a kétes hiteleket a bankoktól, csökkenti azok sebezhetőségét, kitisztítja azok portfólióit, hogy azok a jövőben minél jobb kondíciók mellett hitelezhessenek.

De az eszközkezelő nem karitatív intézmény, profitja alapvetően attól függ, hogy milyen olcsón tudja megvásárolni a tartozásokat, és később mennyit tud behajtani ezekből. A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy abban az esetben, ha az adósság értékének körülbelül negyven százalékáért sikerül átvenni az adósságot, az eszközkezelő nyereségesen üzemeltethető. Ehhez képest Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy az MNB eszközkezelője 20 százalékos értéken fogja átvenni a bukott hiteleket, ami - ha megvalósul - rendkívül jó üzletet jelenthet az eszközkezelő rossz banknak. Az ugyanakkor kérdés, hogy ilyen áron vajon megéri-e az átadás a kereskedelmi bankoknak. Elkerülendő, hogy a rossz bank csak valóban forgalomképtelen ingatlanokat kapjon a pénzintézetektől, egyes vélemények szerint az MNB akár szabályozással (tartalékképzési előírásokkal) is lökhet az ügyön.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG