3p
A Fed csütörtök esti döntése, amellyel nem változtatott a kamatokon, nagyszabású áremelkedést indított el a tőzsdéken. A forint áttörte az eddigi sáv alsó határát, és a 305-öt is megközelítette, ezzel több mint egy éves csúcsra érkezett. A BUX az utolsó pillanatban kissé visszaesett, de az OTP 7500 körül ingadozott.

Olyan történt ma, amire 2015 májusa óta nem volt példa: az euró/forint megközelítette a 305 forintos szintet. Délután 305,30 forinton jegyezték az eurót, aminek lehetett oka az MNB keddi intézkedése, amely kissé elmaradt a várttól. Az okok közé tartozhat a múlt heti váratlan felminősítésünk, de a Fed kamatemelésének csütörtök esti elhalasztása is. Kisebb mértékben erősödött egyébként a lengyel złoty is. (A kelet-európai devizák hosszú távú áralakulásáról itt írtunk.)

A Fed csütörtök esti döntése nagyon jót tett a részvénypiacoknak, a főbb európai indexek valósággal száguldottak. A DAX 2,2, a CAC 2,3, a brit index 1,1 százalékkal ment fel, a Stoxx 600 is 1,6 százalékkal drágult. Az amerikai indexek is felfelé tartottak, ha nem is akkora mértékben, az S&P 500 0,6, a Nasdaq indexe 0,7 százalékos pluszban volt fél hétkor.

A BUX index, ha nem is annyira ment fel, mint nyugati kollégái, de fél százalék körüli pluszban járt a nap nagy részében. A végén, a zárószakaszban azonban mind a négy nagyobb részvénytársaság papírjait lenyomták az eladók, így végül minimális, pár pontos mínuszban végzett.

Az OTP a 7500 forintos határ körül ingadozott, végül 0,4 százalékkal 7461-re esett. A Mol a nap nagyobb részében pluszban volt, de végül 0,2 százalékkal 17 110-re esett. A Richter is pluszból esett 0,2 százalékot 5740-re, a Telekom viszont két forinttal 452 forintra emelkedett. Eközben egy százalék feletti pluszt ért el a lengyel és a cseh vezető index is.

Az olaj ismét felfelé tartott, ez a részvényindexekre is jó hatással lehetett. Az okok között a gyengülő dollár, a legutóbbi készletadat és a közeledő OPEC-csúcs lehet. A WTI 2,4 százalékkal 46,40 dollárra, a Brent 1,8 százalékkal 47,70 dollárra erősödött.

Az Aegon Alapkezelő Total Return blogja a forint árfolyamáról elmélkedett. A cikk lényege, hogy a következő mintegy egy hónapban tovább erősödhet a forint és megközelítheti a 300-at is az euró ára. Ebben az MNB intézkedéseinek átmeneti hatása van benne, de később, az év végére ismét forintgyengülés jöhet.

A KBC Equitas hírlevele szerint „kirobbanó formában van a forint, ami tavaly május óta nem látott szintekre erősödött. Az euróval szembeni jegyzés a kora délutáni órákban már 306,5, és hamarosan akár ki is törhet a 306 és 318 forint közötti csatornából a hazai fizetőeszköz, melyben az elmúlt közel másfél évben mozgott”.

A dollár némi ingadozás után gyengült, az euróval szemben 1,1230-ra, a jennel szemben 100,75-re, de volt 100,20 körül is.

Az Erste Befektetési Zrt. arról írt, hogyan fektethetünk német ingatlanokba, 4,6-4,8 százalékos jövedelem mellett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG