5p
Ahogy közeledik a brit népszavazás az EU-tagságról, egyre többen fordulnak a brit valuta, a font felé. Van, aki az esését várja, van, aki szerint máris mélyen van, ahogy ez ilyenkor szokásos. De vajon mi mozgatja igazán a font árfolyamát, hol lehet a reális szintje ha kilépnek, és hol, ha bennmaradnak?

Különlegesség

A brit valuta önmagában egy különlegesség, egyrészt mert múltja az angolszász időkig, a 8. század második feléig nyúlik vissza, így bő 1200 éves valutáról van szó, ami gyakorlatilag azóta forgalomban van. Természetesen kezdetben különféle érmék voltak forgalomban, hisz a papírpénz egy meglehetősen fiatal találmány (korábban senki nem bízott abban, mit írtak egy papírra, ma már többnyire elhisszük a jegybankoknak, hogy az általuk nyomtatott bankjegyek értékesek).

A másik érdekesség, hogy az idők során két neve lett a valutának, a font és a sterling. A gyakorlati életben inkább a fontot használjuk, összeget kizárólag fontban nevezünk meg (azt mondjuk, hogy 5 font, azt nem, hogy 5 sterling), ugyanakkor általánosságban használják a másik megnevezést, pl: euróban óhajt fizetni a kedves ügyfél vagy sterlingben?

A valutának van még egy elnevezése a szlengben, ez a quid, de ez más valutáknál is előfordul, ha elég tréfásak a felhasználói. Előfordul még a kábel megnevezés, elsősorban a font/dollár devizapárra, ez még az 1800-as évekből maradt vissza, amikor az első óceán alatti kábelen morzejelekkel zajlott a font/dollár kereskedés.

A két nagyhoz mérik

A mai brit valuta a gyakorlatban nem különbözik más modern valutától, sőt, az euróhoz, a dollárhoz, a jenhez és most már a jüanhoz is hasonlóan tartalékvalutaként szerepel az IMF minősítésében. Pár évtizeddel ezelőtt még bonyolult módon osztották kisebb egységekre, de aztán áttértek arra a rendszerre, amit a legtöbb mai valuta alkalmaz: a font egy egysége 100 egység váltópénzt, esetükben pennyt ér (ugyanez az eurónál és a dollárnál a cent, a forintnál a fillér volt, amíg ért valamit).

Nézzük ezek után a font árfolyamának alakulását. Eleve két nagy valutához képest foglalkozunk vele, ezek az euró és a dollár. A legfontosabb talán az euró, hisz gazdaságilag mégiscsak az eurózóna a brit gazdaság legfőbb kereskedelmi partnere, de részben történelmi okokból a font/dollár árfolyamot is figyelik, és hevesen kereskednek a kábellel.

Font/dollár, 10 év

Ebből adódóan a font árfolyamának alakulását értelemszerűen a dollár euróhoz képesti mozgása is befolyásolja, és ennek a közelmúltban volt is nem csekély szerepe. A font az euró bevezetése után hosszú ideig erős volt az euróhoz képest, legalábbis vásárlóerő alapján. Az árszínvonal ugyanis a szigetországban nagyjából akkora fontban, mint az eurózóna nagy részén euróban, ebből a szempontból akár a paritás is lehetne a reális árfolyam, vagyis a font egyenlő lenne az euróval.

Menedékvaluta volt

Ezzel szemben kezdettől jóval magasabb volt, időnként az 1,50 eurót is elérte. A fő ok az volt, hogy az euró bevezetése után még nem alakult ki az euró iránti bizalom, így mind a dollárhoz, mind a fonthoz képest gyengélkedett az euró. A 2000-es évek közepén aztán megváltozott a helyzet, az euró szakadatlanul erősödött a dollárhoz képest, és végül a fonthoz képest is: a válság előestéjén majdnem el is érte a paritást.

Font/euró, 10 év

Ekkor, amint a grafikonon is látszik, a trend megfordult, de sokáig nem volt jelentős a font erősödése. 1,10-1,20 eurón mozgott, ami nagyjából reálisnak is volt mondható. A 2012-es euró válság idején feljebb szaladt a font közel 1,3 euróig, azonban a nagyobb erősödés 2014-ben zajlott, amikor az euró zuhant a dollárhoz képest. A font ez úgy reagálta le, hogy esett egy jókorát a dollárhoz képest, és emelkedett egy méreteset az euróhoz képest, vagyis a középutat választotta. Így az font/euró kereszt 1,40 lett nagyjából.

A Brexit bomba

Mindez tavaly év végéig így is maradt, de akkor berobbant a Brexit bomba, vagyis akkor vetődött fel az, hogy a Cameron által kiírandó népszavazás nem feltétlenül a miniszterelnök elképzelése szerint zárul, és Nagy-Britannia kipottyanhat az EU-ból. A befektetők számára egyértelmű, hogy ez kedvezőtlen lenne a szigetország gazdaságának, de már önmagában a bizonytalanság is elég volt ahhoz, hogy adni kezdjék a fontot. Így most egy font 1,26 eurót, és 1,39 dollárt ér.

Ezek az értékek ugyanakkor nem mondhatók alacsonynak fundamentálisan. A font kissé túlértékelt volt az euró félelmek miatt, és előbb-utóbb a fundamentális tényezők amúgy is elmozdították volna lefelé, csak ezt most a Brexit félelmek felgyorsították. Így nem kizárt, hogy ha a tragédia elmarad, és Nagy Britannia az EU része marad, egy rövid öröm-ralitól eltekintve nem lesz nagyobb font erősödés.

Ha viszont kipottyannak, jöhet a lejtmenet. Először is könnyen elképzelhető, hogy távoznak a skótok, elhagyják a fontot, sőt belépnek az eurózónába, így újra csak angol font lesz, ami ma még brit font. Árfolyamát egy jó darabig feltehetőleg a fundamentumok határozzák meg, a bizonytalanság miatt a tartalékvaluta szerep egy darabig, vagy akár végleg is visszaszorulhat. Így kilépés esetén jó eséllyel mind a dollárral, mind az euróval szemben a paritás irányába indulhat az árfolyam.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45490 45360 46250 -1,32% 45460 45490 1 783 666 020 HUF 2026-07-22 10:37:24
MOL 4334 4298 4346 +0,14% 4322 4334 391 021 112 HUF 2026-07-22 10:38:36
MTELEKOM 2670 2662 2678 +0,23% 2664 2670 44 272 046 HUF 2026-07-22 10:37:44
RICHTER 11800 11790 11870 +0,17% 11810 11830 181 911 270 HUF 2026-07-22 10:37:51
OPUS 365 358 365 +1,81% 361 365 1 618 050 HUF 2026-07-22 10:35:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG