4p
Máig húzódó hatásai vannak a svájci jegybank bő két évvel ezelőtti hatalmas baklövésének, melyet a frank árfolyamgátjának megszüntetésekor követett el. Most a cseh jegybank szüntette meg a gátat, de rendkívül körültekintően, gondosan, nem is lett semmilyen drámai esemény. Az SNB tanulhat tőle.

Két valuta, egy eset

A svájci frank és a cseh korona esete ugyanaz: mindkettőre erős kereslet, így felértékelési nyomás mutatkozott, ami különböző módon ugyan, de ártalmasnak tűnt a két ország gazdasága számára. Svájcban az export drágult meg nagyon, a határközeli lakosság pedig a szomszédos eurózónás országokba járt át vásárolni, és miután nem túl nagy országról van szó, ez egész komoly belföldi keresletcsökkenést okozott. Csehországnál más probléma jelentkezett: a korona valóban alulértékelt (akárcsak a forint), így a felértékelődés hosszabb távon törvényszerű is, de miután az elmúlt években deflációs veszély merült fel, nem akarták, hogy az erősödő korona az importárak csökkenése révén valóban negatív inflációt idézzen elő.

A felhajtó erők

A felértékelődési nyomás okai eltérőek voltak: a fél világ svájci frankban adósodott el, amikor más valutákban még jóval magasabb kamatok voltak, mint a frankban. Amikor viszont a kamatok kiegyenlítődtek és a frank erősödött, sokan gyorsan visszafizették hitelük, ezzel még nagyobb keresletet teremtve. A végén a helyzet odáig fajult, hogy egész országok ijedtek meg és váltották át gyorsan a lakosság frankban felvett ingatlanhiteleit (velünk az élen), ami aztán végképp iszonyatos frank kereslettel járt. Minderre még rátett egy lapáttal, hogy az eurózóna válságának idején a befektetők lélektani okokból is frankot kezdtek venni. A svájci jegybank árfolyamkorlátot húzott eurónként 1,20-as szinten, és azon megvette az össze eurót (dollárt stb.) amit kínáltak, és korlátlanul adott érte frankot, hisz annyit bocsát ki a saját valutájából, amennyit akar.

Csehországban egyszerűen csak arról volt szó, hogy az alulértékelt valuta óriási cseh exporttöbbletet okozott, ami euró-többlethez vezet, melyet a cégek vissza akarnak váltani cseh koronára. Ilyenkor a fokozott kereslet normál körülmények között addig erősíti a valutát, amíg a kereskedelmi mérleg, pontosabban az ország fizetési mérlege kiegyenlített nem lesz. A cseh jegybank végül eurónként 27 koronán húzott határt, bár ez nem volt olyan szigorú, mint a svájci, ahol 1,1999 sem lehetett már az árfolyam.

A svájci csúfos vég

Végül, és történetünk szempontjából ez a lényeges, mindkét valutánál eljött az időpont, amikor megszüntették a korlátot. A svájci jegybank ezt kényszer hatása alatt tette, meglehetősen szerencsétlen módon. Egyfolytában azt kommunikálta, hogy semmiképpen nem szünteti meg a gátat, ezért óriási spekuláció indult: rengetegen játszottak a frank gyengülésére, mondván, nincs kockázat, hisz egy adott szintnél tovább nem erősödhet. A végén aztán annyi eurót zúdítottak az SNB-re hogy egész egyszerűen megrémült tőle, és minden átgondolt stratégia nélkül kimenekült az árfolyamgátból, ezzel katasztrofális árfolyammozgást, és szinte végtelen, ráadásul fedezetlen befektetői veszteségeket okozva, az ebből eredő perek esetenként még ma is tartanak.

A cseh bársonyos árfolyam-felszabadítás

A cseh jegybank ezzel szemben nem azt kommunikálta, hogy mindenáron megvédi, ha kell, örökkön örökké, hanem azt, hogy rugalmasan kezeli a kérdést, igény szerint változtat, addig tartja a gátat, amíg szükségesnek tartja. Így nem adott biankó csekket a befektetőknek, akik nem a korona gyengülésére, hanem inkább az erősödésére kezdtek játszani, mondván, ha a gátat eltörlik, úgyis erősödés lesz. A jegybank most úgy látja, hogy miután elég nagy már az infláció, nincs szükség tovább a gátra, ezért azt feloldja. A tervet be is jelentette előre de azt érzékeltette, hogy önmagában ez semmilyen biztos árfolyammozgást nem jelent, vagyis nem elmenekül, mint a svájci jegybank, hanem kézben tartja a folyamatokat.

Tegnap megtörtént végül az esemény, és csak egy enyhe koronaerősödés lett belőle, feltehetően két okból. Egyrészt a jegybank valószínűleg a háttérben folytatja az intervenciót úgy, hogy ne boruljon fel a piac, másrészt részben pont ennek hatására a spekulánsok, látván, hogy nincs érdemi emelkedés, maguktól is zárni kezdtek, ez viszont koronakínálatot jelent, fékezve az erősödést. És ami a legfontosabb: mindezek a folyamatok együtt azt eredményezik, hogy a befektetők nem számíthatnak a biztos hozamra, meg kell gondolniuk, mire spekulálnak. A cseh jegybank nem ígért, hanem kezelte a helyzetet, a svájci jegybank a fordítottját tette.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42950 42970 8 004 818 190 HUF 2026-11-05 15:08:47
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2892 810 781 576 HUF 2026-11-05 15:05:45
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 24 627 085 HUF 2026-11-05 15:06:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG