3p

Az Ant Group ezzel minden idők legnagyobb értékű tőzsdei bevezetésére készül, amellyel a Saudi Aramco eddigi rekordját is felülmúlná.

A fintech céget az Alibaba milliárdos tulajdonosa, Jack Ma irányítja, az Ant Group részvényeit egyszerre és egyenlő arányban tervezik bevezetni a sanghaji és a hongkongi tőzsdére - írja a Financial Times. A piacra lépés tervezett dátum november 5.

Az Ant Group (korábbi nevén Ant Financial) a világ egyik legnagyobb digitális fizetési platformját működteti. Ez az Alipay mobilos fizetési alkalmazás, amelynek 1 milliárdnál is több aktív felhasználója van, a többségük (kb. az ügyfelek háromnegyede) kínai. A platformon keresztül a június 30-at megelőző 12 hónapban 17 ezer milliárd dollárnak megfelelő összeget költöttek. Az Alipay mellett azonban több jól jövedelmező üzletágat is kiépítettek, hiszen a Yu'e Bao, a világ legnagyobb pénzpiaci alapja is az övék, emellett több hitelezéssel foglalkozó érdekeltséggel is rendelkeznek.

A sanghaji börzén a tech-fókuszú Star piacon fognak a papírral kereskedni, 68,80 remninbi (10,26 dolláros) áron. A  honkongi tőzsdén 80 honkongi dollár (10,32 amerikai dollár) lesz induláskor egy részvény ára.

Az Ant Group lenne a legnagyobb értékű IPO
Az Ant Group lenne a legnagyobb értékű IPO

Így két tőzsdén 3,34 milliárd részvényt terveznek piacra dobni, a teljes állomány 11 százalékát.

Ez azt jelentené, hogy a tőzsdére dobott papírok összértéke 34,4 milliárd dollár lenne, ami ötmilliárd dollárral haladná meg a Saudi Aramco tavalyi IPO-csúcsát.

A sikeres kibocsátás 313 milliárd dollára emelné az Ant cégértékét - nagyjából a JP Morgannal megegyező szintre. Sőt, a kibocsátás 39,6 milliárd dollárra is nőhet, ha a papírokat lejegyzők további vételre adnak megbízásokat.

Az IPO-ban több stratégiai befektető is részt vesz majd, ilyen a szingapúri Temasek Holding, illetve Szingapúr, valamint Abu Dhabi vagyonalapja is. Természetesen a jegyzők között van az Alibaba is, amely a Zhejiang Tmall Technology nevű cégén keresztül 730 millió dollárnyi részvényt fog vásárolni, amellyel megőrzi mostani, mintegy 33 százalékos részesedését leánycégében.

A vevők között olyan hatalmas intézményi befektetők lehetnek, mint a szingapúri GIC vagy a Kanadai Nyugdíjalap Befektetési Testülete is.

Tegnapi hír volt az is, hogy a kínai nyugdíjalap is vásárolni fog az Ant Group papírjaiból. A kínai Társadalombiztosítási Tanács elnöke, Chen Wenhui egyenesen azt mondta, hogy a részvények jegyzését úgy kell tekinteni, mintha a kínai nép számára vásárolnának.

A sanghaji tőzsde CSI 300 és a Shenzen-indexekben listázott részvények idén 15 százalékos emelkedésben vannak, ezzel a legtöbb nagy globális benchmarkot túlteljesítették, miközben a hongkongi börze 12 százalékos mínuszban van. Igaz utóbbi esetében közrejátszott az is, hogy a befektetők erősen elbizonytalanodtak azt követően, hogy úgy tűnt, Peking megfosztaná a szigetet a korábbi önállóságától, amire reagálva a helyi lakosság több hónapon keresztül állandó tiltakozásokkal reagált.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a Trend Fm-nek szeptemberben nyilatkozott az Ant tőzsdei kilátásairól.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG