3p
A nap eleji kivárás után a közzétett amerikai adatok jócskán felfelé tolták a részvényárfolyamokat, az USA indexei újra rekordszintjeik közelében vannak. Csökkentek ugyanis a kamatvárakozások, ami jót tesz a részvényeknek és gyengíti a dollárt. Itthon a Mol és a Richter volt kirobbanó formában, így a BUX túlteljesítette Európát.
New York-i tőzsde. Kép forrása: EPA

A ma délután fél háromkor, az amerikai piacnyitás előtt esedékes makroadatokra várva csendes volt a kereskedés Európában, az után azonban szépen meglódultak az árfolyamok. A határidős S&P 500 index rögtön fél százalékkal emelkedett, majd ez később még fokozódott is, és az európai tőzsdék is felélénkültek.

A Non Farming Payroll, azaz a nem mezőgazdaságban dolgozó alkalmazottak száma a várnál lényegesen jobban nőtt, ami jó hír, a gazdaság élénkülésére utal. Ugyanakkor meglepő módon a munkanélküliség is nőtt és a bérek növekedése is elmaradt a várakozásoktól, ami miatt az a vélemény alakult ki a piacon, hogy a kamatemeléssel óvatos lesz a Fed.

Máris magához tért a Deutsche Bank

A lassabb kamatemelés a dollárra elvileg gyengítő, a részvényekre erősítő hatással van, pont ez történt ma. A nap elején erősödő dollár átment gyengülésbe, napon belül vagy fél százalékot süllyedt. (1,079 dollár az euró, 112,50 a dollár/jen.) Az S&P 500 este hat után kicsivel 0,7, a Nasdaq indexe 0,4, a Dow Jones ipari átlag 0,9 százalékkal ment fel, ismét 20 ezer pont felett jár. Az amerikai indexek erősen megközelítették eddigi történelmi csúcsértéküket.

A német DAX 0,2, a francia CAC 0,6, a brit FTSE 100 pedig 0,7 százalékkal ment fel. Pedig az európai részvényeknek a relatíve erős euró nem tesz túl jót. Németországban elemzői ajánlások miatt több mint négy százalékkal ment fel a Continental, és vélhetően elbocsátási tervei miatt 3,6 százalékkal az előző nap még csúnyán zuhanó Deutsche Bank.

Dübörgött a Mol és a Richter

Itthon a BUX indexre sem lehetett panasz, szinte egész nap felfelé tartott és végül 1,1 százalékkal zárt feljebb. A Mol és a Richter 2-2 százalékkal drágult 20 395, illetve 6430 forintra. A Telekom 0,6 százalékkal 514-re drágult, az OTP minimális mértékben, 0,1 százalékkal 8858-ra süllyedt. A Zwack gyorsjelentést tett közzé, árfolyama azonban alig változott. A forint nap közben stabil volt, változatlanul 309,30 körül járt az euró, estére azonban felszaladt 309,70-re.

Kevesebb olajat termeltek az oroszok

Irán ellen új szankciók kerültek szóba egy rakétakísérlet után az USA-ban, ez is hozzájárulhatott, hogy az olaj és az arany egyaránt felfelé tartott, de a gyengébb dollár is segít a nyersanyagoknak. Ezen kívül érkezett egy kedvező (alacsonyabb) orosz kitermelési adat is. Az olaj volt egy százalék feletti pluszban is, este fél százaléknál tartott. Az arany 0,3 százalékkal ment fel, pedig reggel még kis mínuszban volt. Csökkentek a német, amerikai államkötvények hozamai is.

A török líra, amely az összeomlás szélére került az idén januárban, napok óta lassacskán erősödik, ma több mint egy százalékkal ért többet. Ezzel az euróval szemben ismét a bűvös 4,0-es határ alá süllyedt, hetek óta először. A bitcoin is újra és újra rácáfol a halálhírét költőkre, tegnap este ismét átlépte az 1000 dollárt, ma már 1019.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG