5p

Egy szempillantás alatt rondította el az OTP számait a koronavírus: a csoport a vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 4 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az előző negyedév 103 milliárd forintos, és az egy évvel korábbi 73 milliárd forintos negyedéves nyereségével. A jelentős eredményromlást a koronavírus-járvány gazdasági hatása, a kockázati költségek jelentős emelkedése okozta - öröm az ürömben, hogy a veszteség hátterében leginkább a legrosszabbra való felkészülés áll.

32 milliárdos nyereséget vártak, 4 millárdos veszteség lett

Az OTP Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken publikált jelentése alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye mintegy 32 milliárd forint volt, 70 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, és 65 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél. A 35,9 milliárd forintnyi korrekciós tétel tartalmazza a magyar és szlovák leánybank által fizetett 16,7 milliárd forintos különadót, a magyarországi törlesztési moratórium 20,2 milliárd forintos hatását. A magyarországi új banki különadó idén befizetendő 14,2 milliárd forintos tétele, amely utóbb visszaigényelhető lesz a bankadóból, sem 2020-ban, sem a következő 5 évben nem fogja érdemben befolyásolni az adózott eredmény alakulását.

Az elemzők a bank által készített konszenzus szerint 32 milliárd forintos számviteli, illetve 68 milliárd forintos korrigált adózás utáni eredményt vártak. A várt és a tényadatok között a legnagyobb különbséget a kockázati költségek, a tartalékképzés mértéke okozta.

Forrás: OTP
Forrás: OTP

Egyelőre meg sem tippelik, milyen lesz az idei év

Az OTP vezetése a járvány gazdasági hatásai miatt visszavonta éves eredményprognózisát, és a helyzet kiszámíthatatlanságára hivatkozva újat nem határozott meg. A jelentés elkészítésénél azzal számoltak, hogy a járvány hatására az idén azokban az országokban, ahol a csoport jelen van, 1-5 százalékos GDP-csökkenés lesz.

A jelentés kiemeli, hogy a csoport működését sikerült úgy megszervezni, hogy az üzleti tevékenység a negyedév egészében érdemben nem lassult, a napi működésben - a fiókokat nem beleértve - a home office tevékenység vált meghatározóvá, mindezzel párhuzamosan nőtt a korábban kialakított online értékesítési csatornák térnyerése.

A konszolidált korrigált adózott eredményhez a külföldi csoporttagok az előző negyedévinél kisebb összeggel járultak hozzá, főként a megnövekedett kockázati költségek miatt. Eredmény-hozzájárulásuk a negyedéves korrigált profiton belül 32 százalékot tett ki, 18 százalékponttal kevesebbet az egy évvel ezelőttinél és 10 százalékponttal kevesebbet az előző negyedévinél.

Forrás: OTP
Forrás: OTP

Az OTP csoport összes bevétele csaknem 284 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami 7 százalékos csökkenés  az előző negyedévhez, illetve 19 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest. A nettó kamatbevétel meghaladta a 200 milliárd forintot, ami 2 százalékkal több az előző negyedévinél, és 23 százalékkal az egy évvel korábbinál. A nettó díjak és jutalékok csaknem 70 milliárd forintot tettek ki, ez 19 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, de 21 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit.

A működési kiadások 5 százalékkal mérséklődtek az előző negyedévhez képest, 20 százalékkal emelkedtek egy év alatt, és csaknem 157 milliárd forintot tettek ki.

Mindennek hatásaként a működési eredmény valamivel több mint 127 milliárd forint lett, 9 százalékkal maradt el az előző negyedévitől, és 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A bank mérlegfőösszege 21 858 milliárd forintra emelkedett, negyedéves szinten 9 százalékkal, éves szinte 36 százalékkal bővült.

A teljesítő árfolyamszűrt fogyasztási és nagyvállalati hitelek állománya egyaránt 3 százalékkal, a jelzáloghitelek és SME-hiteleké 2 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest, míg a betétállomány egy százalékkal nőtt. A csoport nettó hitel/betét mutatója 80 százalékra emelkedett.

Elszálltak a kockázati költségek - a legrosszabb forgatókönyvre készülnek

A kockázati költségek csaknem 92 milliárd forintot tettek ki, szemben az egy évvel korábbi 6, és előző negyedévi csaknem 25 milliárd forinttal. Az ehhez fűzött magyarázat szerint a járványhelyzet közvetlen negatív hatásai csak az időszak végétől jelentkeznek, így a 90 napnál régebben nem teljesítő hitelek aránya még kedvezően alakult. Ugyanakkor a hitelkockázati költségek az előző negyedévi hatszorosára emelkedtek. Ennek egy része a konszolidált szinten elkönyvelt többletértékvesztés, amit a makrokörnyezet romlása indokolt, másrészt a vállalati hitelportfólió egy részének átsorolása magasabb kockázati kategóriába.

Nagyobb arányú kockázati költségképzés az OTP Core-nál, valamint a bolgár és az orosz leánybankoknál volt. A pótlólagos céltartalék képzés nagyságrendileg 1/3-2/3 arányban oszlik meg a lakossági, illetve vállalati hitelek között. A többlet kockázati költség előretekintő megképzése nélkül a kockázati költség 90 százalékkal kisebb lett volna.

A jelentés szerint 2020. március 31-én a Bankcsoport bruttó likviditási tartaléka 6,6 milliárd eurót tett ki.

Stabil a tőkehelyzet

A jelentős kockázati költségképzés mellett a bankcsoport tőkepozíciója stabil, a bejelentett tőkepuffer követelmény enyhítések nélkül is kényelmesen megfelel a szabályozói tőkekövetelményeknek - írták. Az OTP Csoport IFRS szerinti konszolidált elsődleges alapvető tőkemutatója (Common EquityTier1, CET1) a negyedév végén 13,9 százalék volt, a különféle jegybanki intézkedések alapján annak minimum szintje az OTP-re 9,7 százalék.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG