4p
Eltelt az első hónap a Wall Street-en, és erős mínuszt hozott. Ez általában nem jó jel az év egészére nézve, pláne hogy az első három nap is igen gyenge volt. A DAX-nál viszont egy gyönyörű januárt láthattunk. Mit hozhat az év egésze?

Az év kezdete nem sok jót mutatott az amerikai részvénypiacon. Az első három napi esés, majd az ezt követő gyors felpattanás a mackókat megelőző éveket, 2000-et és 2008-at idézte. Utána viszont igen volatilis volt az egész hónap: mind az S&P 500, mind a Dow Jones összehozott még egy erős lejtmenetet, egy újabb felpattanást, és a hónap végén még egy harmadik nagy esést is. Ilyen hullámzó hónapot igen ritkán látni a piacon. Végül a hónap összességében három százalék mínuszt hozott.

Hasonló évkezdetek

Ha ezt összehasonlítjuk a korábbiakkal, akkor azt látjuk, hogy nemcsak a medvepiacok kezdetén szokott mínuszos lenni a január, hanem azok végén is. Ez logikus is, hisz valahol egy medvének is véget kell érnie, rendszerint év közben, és olyankor a január még értelemszerűen az eső szakaszban van. Ez történt 2003-ban és 2009-ben. Ezekkel az esetekkel most nem vonhatunk párhuzamot, hisz most egy hosszú, hat éves emelkedő trend áll mögöttünk. Az összevetés még a tavalyi évvel lehet érdekes: 2014-ben a január gyenge volt, az év mégis nagy ralit hozott.

Európa remekel

Egészen más a helyzet Európában, különösen a német piacon. Ott a tavalyi év vége sokkal gyengébb volt, mint Amerikában, viszont az idei első hónap egy tankönyvi kitörést hozott a tízezer pontos szintről, és egy azt követő óriási szárnyalást, döntően a hónap végén.

A helyzet tehát merőben ellentétes a két kontinensen, ami viszonylag ritka szituáció. Viszont a piacoknak logikus okuk van erre: a monetáris politikák eltérő ciklusa. Amerikában véget ért a korlátlan pénznyomtatás, megszüntették az eszközvásárlási programot, és kamatemelés is várható a következő időszakban, jóllehet arról megoszlanak a vélemények, hogy ez csak jelképes lesz, vagy egy ciklus kezdete. Európa viszont most tért rá a korábbi amerikai útra: az EKB a 0 kamat mellett combos kötvényvásárlásokba kezd, és ennek befejezése a távoli jövőbe vész.

Ha azt a logikát vesszük figyelembe, hogy a mostani folyamatokat leginkább a monetáris politika, jelen esetben a szokatlan pénzbőség mértéke határozza meg, akkor az első havi folyamatok tartósak lehetnek, vagyis Európa felülteljesít Amerikához képest. Persze ez megtörténhet úgy is, hogy Európa hatalmasat ralizik, Amerika egy kisebbet emelkedik, és úgy is, hogy Európa stagnál, Amerika pedig hat éve először összehoz egy eső évet.

Bika vagy maci?

Önmagában a Wall Street-en látott január nem jó jel. Ha csak ebből indulunk ki, az nagyobb valószínűséggel medvét vetít előre, hisz az évkezdet leginkább a 2008-asra hasonlít. Az év folyamán viszont döntő hatása lesz annak, hogy az amerikai kamatemelést befolyásoló tényezők, mint például az olajár és a dollár árfolyama hogyan alakulnak.

Az alacsony olajár deflációs hatású, az erősödő dollár pedig fékezi az amerikai gazdaságot, így ezek az esetek a kamatemelés kitolódása felé hatnak. Ha viszont a két termékben korrekció indul, az felbátoríthatja a FED héjáit, és belekezdhetnek az intenzív kamatemelésbe, gyorsan ledöfve a bikát.

Kerek számok kedvelőinek

A világméretű pénzeső közepette nehezebb a múlttal való összevetés alapján következtetni, de a piac kínál most nekünk egy-egy jól számszerűsíthető szintet, ami segít a dilemmát eldönteni az. Ezek pedig az S&P 500-nál a kétezer pont, a DAX-nál pedig a tízezer. Amíg az indexek e szintek fölött vannak, a bikapiac töretlen. Ha aláesnek, különösen ha tartósan, akkor kezdhetünk aggódni: akkor az amerikai január nem csak vaklárma volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41100 40250 41390 -0,24% 41100 41170 21 339 661 800 HUF 2026-11-06 16:50:50
MOL 4836 4812 4980 -2,93% 4834 4838 3 484 666 830 HUF 2026-11-06 16:50:31
MTELEKOM 2894 2822 2940 +0,84% 2894 2900 2 704 201 262 HUF 2026-11-06 16:50:23
RICHTER 12860 12820 12980 -0,85% 12840 12860 2 703 315 570 HUF 2026-11-06 16:49:44
OPUS 205 200 208 +2,24% 205 206 55 738 163 HUF 2026-11-06 16:49:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG