3p
Kisebb veszteséggel zárt a magyar tőzsde, az OTP kivételt jelentett, amely erősödött hétfőn. A forint ellenben lejtőre került a keddi kamatdöntő ülés előtt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,42 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 54 637,92 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: enyhe csökkenéssel zárt a piac, alacsony forgalom mellett. A vezető részvények közül az OTP jó napot zárt. Hozzátette: a Mol az olajár emelkedése ellenére rosszul teljesített, az európai olajcégek iránykereső hangulatban vannak. A Richter és Telekom a tőzsdével együtt csökkentek.

A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,66 százalékkal 2720 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,24 százalékkal 19 045 forintra erősödött, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 425 forintra esett, forgalma 97,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,47 százalékkal 8525 forintra gyengült, a részvények forgalma 863,4 millió forintot ért el.

Árfolyam

Gyengén indították a hetet az európai értékpapírpiacok. A vezető tőzsdék az előző heti nagy nyereség korrekciójaként negatív kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a hétfői kereskedést. Az európai FTSE EuroFirst 300 index 0,46 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,49 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,76 százalékkal csökkent hétfőn.

Londonban 0,41 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,75 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban 0,81 százalékkal végzett alacsonyabban. A milánói tőzsdeindex 0,85 százalékot, a madridi 0,66 százalékot veszített a hétfői kereskedésben.

Az európai indexeket a gyenge kínai gazdasági növekedési adat mellett az energiaárak emelkedése miatt újraéledt inflációs aggodalmak nyomták le hétfőn. A kínai gazdaság a harmadik negyedévben a várt 5,2 százaléknál kisebb mértékben, 4,9 százalékkal nőtt éves bázison természeti csapásokra, járványgócok megjelenésére és az áramellátás kihagyásaira visszavezethető okokból. A második negyedévben még 7,9 százalékos volt az éves növekedés.

Az olajár kezdeti emelkedés után az európai zárás idejére már vegyesen alakult hétfőn. A WTI nap közben 83 dollár felett is járt, ami új hét éves csúcs. A Brent 85,5 dollár feletti jegyzést is elért, ami az esetében új három éves csúcs. A WTI árcsökkenése az amerikai ipari termelés szeptemberi váratlan visszaesésére vezethető vissza. Az európai piacok zárásakor a Brent nyersolaj ára hordónként 84,77 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben, ami 0,11 százalékos csökkenésnek felel meg, a WTI ára viszont még tartott valamennyit napi nyereségéből, 0,33 százalékkal állt magasabban 82,55 dolláron. A Brent ára 69 százalékkal, a WTI ára 74 százalékkal áll az év eleji felett.

A forint hétfőn gyenge napot zárt, a pénteki 360-as szintről 362,30-ig gyengült a magyar fizetőeszköz. Az euróval szemben az árfolyam az esti órákra 361,80 körüli szinten stabilizálódott. A háttérben vélhetőleg az áll, hogy a befektetők kedden újabb 15 bázispontos kamatemelést várnak, amely azonban szerintük nem lesz elegendő az infláció visszafogásához.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG