3p
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) legfrissebb gazdasági jelentése három szcenáriót - hordónkénti 30, 50, és 70 dollár körüli nyersolajárat - tart lehetségesnek az olajpiacon az év végére és jövőre.
Olajkút. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A jelentés szerint egyéves időtávon belül Magyarországon az inflációs kosárban szereplő nagyobb tételek közül három tételt befolyásolhat kimutathatóan a nyersolaj árának változása:

  • az üzemanyag árába egy hónapon belül gyűrűzik be,
  • a szabadáras háztartási energia árában a változás fél éves csúszással érzékelhető,
  • míg az élelmiszerek esetében 9-12 hónap az átgyűrűzés.

Ez a három árucsoport 8,3 százalékos, 1 százalékos, illetve 19,1 százalékos súllyal szerepel a fogyasztói kosárban.

Ezt várja az MNB

A jegybank legutóbbi, márciusi inflációs előrejelzése idén és jövőre hordónként átlagosan 38,6, illetve 44,4 dolláros olajárral számol, ami alapján 0,3 százalékos, illetve 2,4 százalékos éves átlagos fogyasztói árindexet vár.

Amennyiben azonban idén év végére a jelzett árak környékén stabilizálódik és jövő évben nem változik a nyersolaj világpiaci ára, 30 dolláros olajár feltételezése mellett 0,2 százalékos, illetve 1,6 százalékos éves átlagos inflációs ráta várható idén és jövőre. 50 dolláros olajár esetén a ráta 0,8 és 2,6 százalék, míg 70 dolláros olajárnál 1,4 és 3,4 százalékra nőhet a fogyasztói árindex az MFB elemzői szerint.

Csattanós pofon a magyar autósoknak: nagyot drágul péntektől a tankolás. Részletek >>>>

Mi lesz a forinttal?

Felhívják azonban a figyelmet arra, hogy a számítás nem tartalmazta az olajárra lassabban reagáló termékárakat, a forint-dollár árfolyam mozgását, valamint a másodkörös hatások (például bérek és megtakarítások) szerepét, így a kalkuláció alsó becslésnek tekinthető, és az olajárak változásának a vizsgált három árucsoporton keresztül érvényesülő közvetlen hatását méri.

A nyersolaj ugyancsak több csatornán keresztül befolyásolja a reálgazdasági folyamatokat. A csökkenő olajár növeli a lakosság elkölthető jövedelmét, ami lendületet adhat a fogyasztásnak. Ez azonban az eladósodottság mértékétől is függ: minél magasabb a lakosság adóterhe, annál inkább megtakarítási, adósságtörlesztési célra tesznek félre a háztartások a növekvő jövedelmekből. A foglalkoztatottak mellett a rögzített nyugdíjak révén a nyugdíjasok számára is növeli az alacsony olajár az elkölthető jövedelmet. 

Az olajkitermelő cégeket leszámítva a vállalatoknak is megtakarítást eredményeznek a süllyedő olajárak, ám ennek mértéke függhet az egyes ágazatok, illetve vállalatok energia-, azon belül az olajigényétől, valamint szállítási költségeitől. Az olajár jegyzése és kereskedése hagyományosan dollárban történik, így amennyiben erős a forint a dollárral szemben, akkor még olcsóbb lesz a hazai devizában számolt import; míg ha gyenge a forint, akkor viszont exportoldalon javul a cégek versenyképessége. 

Hat a hitelezésre is!

Makrogazdasági szinten Magyarország, mint nettó olajimportőr számára az olcsó olaj javítja a cserearányt és az olcsóbbá váló nyersanyagimporton keresztül a külkereskedelmi egyenleget - áll az elemzésben.

Megjegyzik azt is, hogy a világpiaci olajár több csatornán keresztül a magyarországi vállalati hitelezésre is hatást gyakorol, az olajárak szintje mintegy 6-12 hónapos késéssel hat a hazai vállalati hitelezésre, 10 százalékos olajárcsökkenés egy éves távon mintegy 0,8-1 százalékponttal fogja vissza a vállalati hitelek állományának emelkedését, ugyanakkor hosszabb távon az árak csökkenése előbb-utóbb növeli a vállalati beruházási kedvet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG