7p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Csak a Fed kamatcsökkentése érdekli a befektetőket szeptember harmadik hetének elején és elemzők szerint ez fogja meghatározni a kereskedést a hét második felében is. 

Kanyargós úton érkezett a keddi ebédidőre a magyar deviza. Az euró jegyzése ugyanis 11 óra körül 394,20 forintnál járt, a dollár pedig 354 forint alatt volt ekkor. Ez az euróval szemben erősödést jelent a reggeli jegyzésekhez képest, de picivel elmarad a hétfő esti alig több mint 394 forintos árfolyamtól. A dollárral szemben viszont mindkét időpontot tekintve pluszban van a magyar deviza. 

Az Erste szakértői a forintról azt írták, hogy 394-395 forint között stabilizálódott az eurókurzus. A jegybanki vezetés jövőjével és a fiskális lazítás eshetőségeivel kapcsolatos félelmek egyelőre háttérbe szorultak, de ne lepődjünk meg, ha vetnek még jelentős hullámokat a következő hónapokban.

A budapesti részvénypiac irányadó mutatója, a BUX nagyon halvány pluszt tudott összehozni: mindössze 0,1 százalékos emelkedést könyvelhetett el 11 óráig. A vezető papírok közül az OTP Bank 0,3, a Mol 0,4 százalékkal drágult. Mikozben a Richter 0,3 százalékkal, a Telekom pedig 0,4 százalékkal gyengült. 

Egyértelműbb a helyzet a legfontosabb európai tőzsdéken. A londoni FTSE-100 kedden délelőtt 0,7 százalékkal erősödött. Párizsi társa, a CAC 0,5 százalékos előnyt szerzett, a frankfurti DAX pedig 0,4 százalékos erősödést produkált a hétfői záráshoz képest. 

Felemás kép a többi piacon

Az ázsiai tőkepiacokon ellentétes irányban változtak a tőzsdeindexek kedden, miután a befektetők figyelmét az amerikai Fed kamatcsökkentésével kapcsolatos találgatások kötik le. A tokiói Nikkei 1 százalékkal gyengült, miközben a hongkongi Hang Seng 1,3 százalékkal erősödött.

Ezt megelőzően a hétfői kereskedés az amerikai piacon szintén vegyes végeredménnyel járt, miután az Apple új okostelefonja, az iPhone 16 a vártnál gyengébben fogy a boltokban. Ez lehúzta a technológiai tőzsdét. A Nasdaq Composite 0,5 százalékot veszített az értékéből, miközben az S&P-500 0,1, a Dow Jones pedig 0,5 százalékkal feljebb araszolt.

Az Apple részvénye három százalékkal gyengült az új iPhone lagymatag piaci indulása nyomán. Egy elemzés szerint a cég ikonikus terméke iránt gyengébb a kereslet a 2023-as értékesítéshez képest.  

 Az Equilor piaci kommentárja idézi az egyik Apple-lel foglalkozó elemzőt, aki úgy látja, hogy az Apple iPhone 16-os sorozatának előrendelései 37 millió darabot érhettek el a bemutatás utáni héten. Ezt a mennyiséget beszállítói kérdőívekre és az Apple honlapja szerinti előrendelési adatokra alapozza. Az elemző megállapításai azt mutatják, hogy bár az általános értékesítési adatok szilárdak, a Pro és Pro Max változatok nem teljesítenek olyan erősen, mint várták. Ez hatással lehet az Apple új iPhone-családra vonatkozó bevételi előrejelzéseire. Az iPhone 16 széria a világ legnagyobb okostelefon-piacán, Kínában kemény versenyben van. Néhány kínai fogyasztó csalódottságának adott hangot az új iPhone mesterségesintelligencia-funkcióinak hiánya miatt, és néhányan inkább a Huawei hármas felosztású telefonját választották helyette. 

Lepofozták az Apple-t
Lepofozták az Apple-t
Fotó: Depositphotos

Az Intel viszont jelentősen, bő 5 százalékkal erősödött arra a hírre, hogy a washingtoni kormány 3 milliárd dolláros megrendelést adott egy, a nemzetbiztonsággal összefüggő chipfejlesztésre.

A hétfői tőzsdezárás után további jelentős, 9 százalékos szárnyalás következett, miután az Intel és az Amazon Web Services Inc. (AWS) bejelentette, hogy párhuzamosan fektetnek be egyedi chipek fejlesztésébe. Több évre szóló, többmilliárd dolláros üzletről van szó a mesterséges intelligencia (MI) jobb kihasználása érdekében.

A Microsoft részvényeinek árát nem mozgatta meg, hogy tovább növeli befektetéseit az MI-re támaszkodó Copilot technológiájába. A Boeing papírjai azonban 1 százalékot veszítettek az értékükből arra a hírre, hogy befagyasztja az új emberek felvételét és dolgozói egy részét átmeneti kényszerszabadságra küldi a 33 ezer alkalmazottjának szeptember második hetében kezdődött sztrájkja nyomán.

Örülhet a kormánypárt, szomorkodhat a kihívó

A novemberi amerikai elnökválasztás előtt a kormánypárt köreiben minden bizonnyal örömmel fogadják, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan csökkenti az alapkamatát. Ez ugyanis arra utal, hogy a gazdaság jó erőben van, ami mindig annak a politikai erőnek kedvez, amely hatalmon van. A szakértők már nem ilyen egyértelműen ítélik meg a helyzetet. Sőt, az a fura helyzet állt elő, hogy a nagyobb kamatcsökkentést kvázi rosszabbnak tartják, mint a kisebbet. 

Majdnem mindegyikük egyetért abban, hogy közel négy év után csökkenni fog az alapkamat, ami fordulat lesz az infláció megfékezését célzó, évek óta tartó szigorítások után. Az találgatják, hogy a kamatvágás 50 vagy 25 bázispontos lesz-e a Fed döntéshozóinak kedden és szerdán tartandó ülése után. A fél százalékpontos csökkentés megerősítené a munkaerőpiacot és mérsékelné a veszélyét a következő hónapokban egy recesszió kialakulásának. Ugyanakkor a csavaros eszű elemzők úgy vélik, hogy egyben arra utalna, a hosszabb távú gazdasági kilátások nem túl jók, mert az erősebb monetáris enyhítéssel a nagyobb bajok megelőzésén ügyködhet a Fed.

A legfrissebb felmérés szerint a tőkepiaci kereskedők 63 százaléka a nagyobb kamatvágást árazza vásárlásaikor. Szeptember elején még csupán 30 százalék volt ez az arány. A negyed százalékpontos csökkentésre a befektetők 37 százaléka szavaz. A Fed döntése a nemzetközi pénz- és tőkepiacok alakulása szempontjából kulcskérdés, így a forint árfolyamára is hatással lehet. 

Erre utaltak piaci értékelésükben az erstés szakértők is: 

Előrelátható, lényeges hazai esemény nem várható, így főként a nemzetközi történések lesznek meghatározók a forint piacán. 

Az aranybefektetők is a Fedre figyelnek, de csak rövid távon

Az arany ára a 2576 dollár/uncia szint felé morzsolódott le kedden, visszafordulva a napokon át tartó korábbi drágulás és az új árrekord felállítása után. Szakértők szerint mindez nem jelent trendfordulót. A befektetők többsége nagyobb kamatcsökkentést vár, ez nyomás alatt tartja az amerikai államkötvények hozamát és gyengíti a dollár hátszelét, ami kedvez az aranynak, mivel az hagyományosan a zöldhasúval ellentétes irányba mozog.

A kínai gazdaság lassulása miatti aggodalmak – az ipari termelés öthavi mélypontra esett augusztusban –, a választásokkal összefüggő amerikai politikai bizonytalanság és az állandó geopolitikai kockázat, mindenekelőtt az elhúzódó közel-keleti feszültségek, arra intik az aranyban utazó befektetőket, hogy ne ringassák magukat medveálomba.

Az olaj ára nőtt a hét elején, miután a Mexikói-öböl térségében tomboló Francine hurrikán okozta felfordulás hatása felülírta a kínai kereslettel kapcsolatos aggodalmakat. A Brent 1,6, a WTI 2,1 százalékkal drágult. Az előbbi hordójáért kedden már több mint 73 dollárt, az utóbbiért 70,60 dollárt kellett fizetni.

Az öbölben a nyersolaj-kitermelés több mint 12, a földgázkitermelés 16 százalékát állítottak le a borzalmas időjárás miatt – derült ki az amerikai hivatalos adatokból. Összességében a piaci szereplők óvatosan várják a Fed kamatdöntését, és annak hatását. Az alacsonyabb hitelköltségek a befektetések növekedését és ezzel az olaj iránti kereslet emelkedését hozhatják.

A földgáz ára az európai energiatőzsdén héthetes mélypontra esett a melegebb időről szóló meteorológiai előrejelzéseknek és az ellátást mérséklő zavarok elhárításának köszönhetően. A jobb idő Európa északnyugati részén várható, a nagyobb kínálat Norvégiából érkezik. Ennek hatására a gáz ára 35 euró/MWh alá csökkent. Kedden délelőtt már 34,31 eurón tanyázott.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A kriptodevizák közül a Bitcoin bő 1 százalékos pluszt termet, az Ethereum pedig 0,7 százalékkal került feljebb. (Via reuters, Yahoo Financce, Marketwatch

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18655 18360 18810 +0,40% 0 0 4 347 796 100 HUF 2024-10-08 17:09:35
MOL 2684 2662 2684 +0,30% 0 0 939 654 616 HUF 2024-10-08 17:05:26
MTELEKOM 1048 1034 1048 +0,19% 0 0 279 536 588 HUF 2024-10-08 17:05:01
RICHTER 11110 11060 11190 -0,36% 0 0 1 322 377 150 HUF 2024-10-08 17:08:08
OPUS 520 510 523 +1,36% 0 0 412 149 136 HUF 2024-10-08 17:06:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Aki az OTP-re fogadott, kicsit örülhetett
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 19:15
Közepes forgalom mellett erősödtek a nagyobb részvények a Budapesti Értéktőzsdén, kivéve a Richter papírjait.
Részvény / Deviza / Áru A forint erőre kapott, de még mekkorára!
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 18:50
A forint hihetetlenül erősödött az egész keddi nap folyamán a főbb nemzetközi devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Újra 400-hoz közelít az euró, disszidálási adó a gazdagoknak?
Eidenpenz József | 2024. október 8. 12:23
A tőzsdék többsége mínuszban van, de lehet, hogy az USA-ban pozitív lesz a kezdés. Kissé javított a forint, olcsóbb lett a földgáz és a kőolaj. Véget ért a kínai aranyhét, új adót vetnének ki a gazdagokra a britek, jó hírt kaptak az FTX-károsultak.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen is ritkán van: bocsánatot kér a Samsung
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 10:02
Hiába a 274 százalékos bővülés, a piacnak ez is kevés. 
Részvény / Deviza / Áru Tömeg lehet a pénzváltóknál az egyre gyengébb forint miatt
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 08:29
Akár 20-30 százalékkal emelkedhet a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Hozzá kell szokni ehhez a forinthoz?
Privátbankár.hu | 2024. október 8. 06:41
Az euró 402 forint felett kezdte a keddi kereskedést, a dollárt pedig 366 forintnál is drágábban adták. 
Részvény / Deviza / Áru Kína a következő nagy dobás a részvénypiacon, vagy…?
Eidenpenz József | 2024. október 7. 19:12
Kína és Ázsia többi része a nagy befektetési lehetőségek hazája a Fidelity International szerint, a problémákat és kockázatokat kompenzálja a részvények olcsósága és a növekedési lehetőségek. A hagyományos üzletágak, mint az ipar pedig az USA-ban magához térhetnek a kormányzati stimulusok és a külföldi termelés hazahozatala miatt. Kriptós alap jön Magyarországra?
Részvény / Deviza / Áru Átlépett egy baljós határt a forint
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 18:52
Nehéz napon van túl a forint.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok minden izgatta hétfőn a budapesti befektetőket
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 18:26
Alacsony forgalom mellett nem volt baj a budapesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru A másik oldalra kényszerítik a forintot
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 12:14
A forinterősödés még várat magára, közben az elemzők kijeölték a lejtő következő lépcsőit. A tőzsdék felemás produkciót nyújtanak. Az olaj pedig drágább lett. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG