7p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ezúttal a pluszos irányt választotta a forint. Az amerikai tőzsdéken pedig az eladók uralkodtak. 

Erősödésbe váltott a magyar deviza: a hét elején az euró a 400 forintos szint felé mozgott, csütörtökön azonban változott a helyzet. Ennek eredményeként pénteken délelőtt már bőven 396 forint alatt volt az árfolyam, 11 óra körül 395,40 forintot kértek egy euróért. 

Segíthette a forint teljesítményét, hogy júliusban 213 milliárd forintos többletet mutatott a tegnap közzétett államháztartási adat. A magasabb költségvetési többlet pedig jó hír lehet a forint szempontjából, valamint a vártnál magasabb júliusi inflációs adat is inkább a forintot erősítette - kommentálták a magyar fizetőeszköz mozgását a K&H Értékpapír elemzői. 

Jelentettek a magyar óriások

A BUX pénteken 11 óra körül 0,4 százalékos pluszban volt. A negyedéves gyorsjelentését pénteken publikált Mol és OTP Bank közül az előbbi 0,4, utóbbi 0,2 százalékos drágulásnál tartott ekkor. A Richter ugyanakkor 0,8 százalékkal erősödött, a Magyar Telekom pedig stagnált. 

A Mol eredményéről az erstés szakértők azt írták, hogy az olajcég eredménye összességében jobb lett a vártnál. A cég az első félévben elért 1,53 milliárd dolláros EBITDA eredménye lehetővé teszi az év teljes egészére várt 3 milliárd dolláros EBITDA elérését. A Mol-részvények elsősorban a külső környezettől és a magyar állam adópolitikájától függenek rövid távon. A környezet esetében kismértékben gyengébb finomítói marzsokra számítanak az erstések a második félévben, miközben a magasabb gázárak segíthetik a kitermelési üzletágat. A magyar állam várhatóan emelni fogja a különadókat: az Ural/Brent különbségre kivetett adó küszöbértékét augusztus 1-től a korábbi 7,5 dollár/hordóról 5 dollárra csökkentette a kormány. Várható, hogy a hazai bányajáradék és az árbevételre kivetett különadó is változni fog.

Az OTP is jól szerepelt a második negyedévben. 

Sikeres volt a negyedév, jól teljesít a bank, a nyereség folyamatosan növekvő része külföldről érkezik - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes. Kiemelkedő jövedelmezőséget értek el, a ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) 2024 első félévében 23,6 százalékot tett ki. A kedvező eredményekhez hozzájárult, hogy a jó profit mellett felgyorsult a hitelezési aktivitás több országban, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban, és a negyedévben Ukrajnában is.

Az európai tőzsdeindexek szerény pluszt termeltek a pénteki kereskedés első negyedében. A londoni FTSE-nál ez 0,3 százalékot többletet jelentett, a frankfurti DAX 0,2 százalékos emelkedést ért el, míg a párizsi CAC 0,5 százalékkal feljebb kapaszkodott. 

Visszatért az optimizmus az amerikai parkettre

Az ázsiai és csendes-óceáni térség országainak tőzsdéi pénteken szépen követték az Egyesült Államokban egy nappal korábban kezdődött hegymeneten amerikai társaikat – derült ki a CNBC összefoglalójából. A tokiói Nikkei-225 0,6, a szélesebb vállalati kört felölelő Topix majdnem 1, a dél-koreai Kospi 1,4 százalékkal nőtt. A hongkongi Hang Seng 1,2 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a kínai Sanghai Composite Index szerény, 0,3 százalékos mínuszban zárt. A sanghaji parketten hozzájárult a rossz hangulathoz, hogy a befektetők elkezdték leépíteni a jen- és a dollárbefektetések hozamkülönbségére alapozott carry trade üzleteiket. A kínai gazdaság ellentmondásos jelzéseket adott. A fogyasztói árak júliusban 0,5 százalékkal voltak magasabbak a 2023. júliusinál, ami felülmúlta a Reutersnek nyilatkozó elemzők 0,3 százalékos várakozását. Az adat rosszabb a júniusinál is. Akkor 0,2 százalék volt az éves infláció. Eközben a termelői árak 0,8 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban, lényegében a 0,9 százalékos várakozásnak megfelelően. A júniusi adat szintén 0,8 százalék volt.

Felfelé mentek
Felfelé mentek
Fotó: Depositphotos

Az ázsiai hegymenetet megelőzően az USA-ban a korrekció erőteljes korrekcióját élhették át a tőzsdézők. Az S&P-500 index 2,3 százalékkal ugrott meg, amivel 2022 novembere óta nem látott erős napot zárhatott. A Dow Jones Industrial Average 1,76, a Nasdaq Composite 2,87 százalékkal mutatta meg, hogy van új felfelé is az elmúlt napok gödréből. A hangulatváltozást az indokolta, hogy augusztus első csonka hetében kevesebben fordultak munkanélküli segélyért az USA-ban, mint az azt megelőző héten. A jelentkezők száma a munkaügyi minisztérium adata szerint 233 ezer volt, ami 17 ezerrel kevesebb az előző heti adatnál és jóval elmaradt a Dow Jones hírügynökség 240 ezres becslésétől.

„A munkanélküli-kérelmek száma visszaesett a múlt héten, ami azt bizonyítja, hogy az időjárás és az autóipari üzemek szezonális bezárása tehető felelőssé a korábbi drámainak mondott növekedésért” – mondta Robert Frick, a bécsi székhelyű Navy Federal Credit Union globális hitelszövetkezet elemzője. Szerinte nincs igazán ettől eltérő komoly magyarázat a foglalkoztatás hullámzására.

Nem várható az olajpiac erősödése

A globális olajkeresletnek erősödnie kellene a következő hónapokban ahhoz, hogy elnyelje az OPEC+ olajkartell októberre tervezett kitermelésnövelését. A két legnagyobb olajfelhasználó ország, az Egyesült Államok és Kína kereslete elmaradt a várakozásoktól az év első hét hónapjában. Ha mindkét ország gazdasága tovább lassulna, azzal nyilván a fekete arany iránti kereslet is zsugorodna. Ez azzal járhat, hogy az OPEC+ elhalasztja a kitermelés bővítését vagy tudomásul veszi, hogy kevesebbet kap az energiahordozóért, mint korábban.

Az ár augusztusban 80 dollár/hordó alá esett, ami kisebb összeg, mint amekkorára az OPEC+ legtöbb tagországának szüksége van az állami költségvetése egyensúlyban tartásához. Meglepő, mennyire eltérően látják a piacot a szakértők. Az olajkartell szerint 2024 első felében napi 2,15 millió hordóval nőtt a világ olajkereslete, míg a legismertebb tanácsadó cég, az IEA csak 735 ezer hordós bővülést becsül. A különbség elsősorban abból fakad, hogy az OPEC jóval nagyobb növekedést lát a kínai fogyasztásban, mint az IEA. Az olaj jegyzése péntek délelőtt picit elmaradt az egy nappal korábbitól. A Brent hordójáért 79 dollárt kellett adni, a WTI-t kicsit 76 dollár/hordó felett jegyezték.

Más-más ok miatt drágul a gáz és az arany

A gáz árát megdobta az ukrán hadsereg támadása Oroszország Kurszki régiója ellen, mivel ez a terület az európai exportból még megmaradt szállítások egyik tranzitfolyosója. A régióban rendkívüli állapotot hirdettek, miután az ukránok több mint tíz kilométerre jutottak az ukrán-orosz határtól. Az új helyzetre válaszul a holland gáztőzsdén közel hat százalékkal, 38,5 euró/MWh-ra ment fel a susogó energiahordozó ára.

Az arany ára háromnapos csúcsra ugrott augusztus 8-án, unciánként 2426 dollárral, ami szakértők szerint azt jelenti, hogy a növekedés határa 2450 dollár körül lehet. A befektetők menedéknek tekintik a nemesfémet a pénzük értékének megóvására, arra az esetre, ha az amerikai Fed csökkentené az alapkamatát. Ez a recessziós félelmek miatt nagyon valószínű.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A kriptopiacon a legjelentősebb célpontok közül a Bitcoin több mint 1 százalékos mínuszt volt kénytelen elkönyvelni, az Ethereum 0,8 százalékot veszített az értékéből. Nem úgy a Tether, amely 0,01 százalékos erősödést ért el, ami lényegében stagnálást jelent. (Via Reuters, CNBC

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44650 44500 45650 -1,30% 0 0 15 084 642 110 HUF 2026-09-01 17:14:23
MOL 5085 5040 5125 +0,59% 0 0 2 501 965 420 HUF 2026-09-01 17:13:39
MTELEKOM 2578 2522 2578 +1,90% 0 0 558 965 484 HUF 2026-09-01 17:05:25
RICHTER 13110 13030 13230 -0,15% 0 0 2 099 373 440 HUF 2026-09-01 17:05:17
OPUS 320 309 320 +0,31% 0 0 11 530 483 HUF 2026-09-01 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 16:28
A Brent olaj hordónkénti ára közel 5 százalékkal emelkedett, mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex gyengüléssel nyitotta a keddi kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 14:57
Több mint másfél százalékkal emelkedett délutánig az OTP-árfolyam, a BUX-index is zölden világít.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 12:49
Félidőhöz közelít a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedése.
Részvény / Deviza / Áru Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:51
Komoly zuhanással indított sokak kedvenc olcsó shopja.
Részvény / Deviza / Áru Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:38
Nem annyira díjazták, hogy elkezdődött az ősz a naptár szerint.
Részvény / Deviza / Áru Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a partikellékek királya
Czwick Dávid | 2026. szeptember 1. 10:23
Könnyedén elillanhat az egyik legnépszerűbb szórakozás: a  tengerentúli geopolitikai feszültségek miatt olyan mértékű a héliumhiány, hogy a zsúrok és fesztiválok elmaradhatatlan partikelléke hamarosan méregdrága luxuscikké válhat. Donald Trump legújabb lépései és a kereskedelmi ütésváltások újabb csapást mértek a globális ellátási láncokra – ráadásul a hélium drágulása a szórakoztatóiparon túl a high-tech szektornak és az egészségügynek is kőkemény fejtörést okoz. 
Részvény / Deviza / Áru Nem tágít, miután begyulladt a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:34
Ezzel indított kedden a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Bezárt a bazár: unja a piac az iráni csatákat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:07
Szabadultak a kereskedők a legtöbb papíról a részvénypiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig mocorgott valamit a forint a hónap utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 20:02
Minimális pluszban fejezte be a napot a magyar deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG