6p

Szépen emelkednek az európai tőzsdék és a pesti parketten is dübörög a bika, a forint viszont gyengécske. Állítólag egy félreértés miatt, de mégsem erősödik vissza a cáfolat után. Csúcson a sajátrészvény-vásárlások az USA-ban, érdekes részvénykibocsátások jönnek Frankfurtban, megrengette az uránbányákat egy kínai szivárgás

A részvénypiacok továbbra is feszült figyelemmel várják a Fed kétnapos ülésének holnap esti végét – az árfolyamokból ítélve egyben optimistán. Joe Biden amerikai elnök pedig ma találkozik Brüsszelben az EU tagállamok vezetőivel, ami után nagy bejelentésekre van kilátás az együttműködésről és a Kínával való viszonyról.

Az európai tőzsdék újabb történelmi csúcsokon vannak, a német DAX 0,7, a francia CAC 0,5, a brit FTSE 100 pedig 0,3 százalékkal emelkedik. Az amerikai határidős indexek is szerény pluszban állnak. A varsói tőzsde tegnapi szárnyalása mára megakadt, a BUX viszont szintén száguld tovább, 0,7 százalékkal.

Az OTP 0,9, a Mol 0,5, a Richter 0,2, az Opus 1,0 százalékkal megy fel, a Telekom kissé esik. A Rába tegnap hat százalékkal emelkedett a magyar hadiipar fejlesztéséről szóló hírek nyomán, ma azonban stagnál. Bejelentette első nemzetközi tranzakcióját a 4iG Nyrt., amellyel távközlési portfólióját bővíti, és űripari terjeszkedésbe fog.

Árfolyam

A forint tovább gyengül ma is, több mint egy forinttal drágább az euró, 351,10 az ára.

Miért zuhan a réz?

Az árupiacon a réz zuhanása feltűnő, a “jövő olajának” is nevezett fém szokatlanul nagy mértékben, 3,5-4,0 százalékkal zuhan. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy Peruban most már biztosan a szélsőségesen baloldali elnökjelölt győzött a választáson, aki államosításokat ígért. Bár ez hosszú távon inkább csökkentheti a rézkínálatot.

Félreértés miatt gyengült a forint?

A csehek is felzárkóznának a magyar jegybankhoz a szigorítás tekintetében – írja az Erste Befektetési Zrt. Tegnap a brókercég szerint félreértés történt a piacon, a piac félreértelmezett egy kijelentést, s azt gondolta, hogy megszűnik a jelenlegi legfontosabb monetáris eszköz, az egyhetes betét.

Ha helyét az O/N betét venné át, akkor jelentős kamatcsökkentésről beszélhetnénk. A furcsa az, hogy a cáfolat után a forint nem erősödik, hanem továbbra is együtt gyengül a zlotyval. Pedig a lengyelek más utat járnak, még nem gondolkoznak kamatemelésben.

Negyedévente jöhet kamatemelés itthon?

A forintgyengülésnek technikai okai is lehetnek a KBC Equitas cikke szerint.

Valamint a kamatemelési várakozások is nagyon magasak lehettek a piac részéről. Tegnapi kommentek szerint pedig negyedévente egy kamatemelés jöhet az MNB-től, Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja háromhavi periódust említett.

Alacsony adók, magas kiadások, kevés adósság? Ezt meg hogy?

Németországban szivárognak a CDU következő választási programjának körvonalai. A kormányzó párt kijelentette, hogy nem akar magasabb adókat, a vállalkozók terheit nem növelné. Ugyanakkor az eladósodottságot sem emelné és a klímaváltozásra is sokat költene. Hogy ez hogyan lesz lehetséges, egyelőre nem állt össze. A CDU-CSU koalíció közös programját hétfőn mutathatják be.

Csúcson az amerikai sajátrészvény-vásárlások

Az idén eddig 500 milliárd dollár értékben jelentettek be sajátrészvény-visszavásárlást az amerikai vállalatok, ami kétszer annyi, mint tavaly ebben az időszakban, és új történelmi csúcs – írja a Handelsblatt.com a Goldman Sachs nyomán. Ebből csak az Apple és az Alphabet vásárlásaira 140 milliárd dollár jut.

Megjegyzendő, hogy a sajátrészvény-vásárlás az osztalék alternatívájának számít az USA-ban, és adózási megfontolások támogatják. Az osztalék után ugyanis sok piaci szereplőnek rövid távon kell adót fizetnie, míg az árfolyamnyereség után csak valamikor a távoli jövőben, amikor majd eladja a papírokat.

Rólad szól a tőzsdei bevezetés holnap Frankfurtban

Meghatározták az About You (“Rólad”) hamburgi online divatkereskedő cég részvényeinek árfolyamát a holnapi tőzsdei bevezetéshez, ami 23 euró lett. Ez körülbelül 3,9 milliárd euró piaci kapitalizációt jelent majd. A kibocsátási ár így azon 21–26 eurós sáv közepén mozog, amelyen a részvényeket felajánlották a befektetőknek.

Bikaszobor Frankfurtban (Pixabay.com)
Bikaszobor Frankfurtban (Pixabay.com)

Az IPO összértéke 842 millió euró. A vállalkozás egyébként az Otto csoport leányvállalata – írta az N-Tv.de. A frankfurti tőzsde idei nagyobb bevezetései voltak a Linux-szoftverszolgáltató Suse, a rádióállomás-üzemeltető Vantage Towers és az online használtautó-kereskedő, az Auto1. Június végén a jó minőségű számítógép-billentyűzeteiről ismert Cherry készül tőzsdére.

Elektromosautó-gyártó a pácban

Tegnap 19 százalékkal esett a Lordstown Motors elektromosautó-gyártó árfolyama, miután két menedzsere is váratlanul vette kalapját, a vezérigazgató és a pénzügyi igazgató. Alighanem amiatt, amit a múlt héten bejelentettek, miszerint a vállalat pénzügyi forrásai kimerülőben vannak, így a csőd szélén áll – derül ki az N-Tv.de tudósításából.

A részvény év/év alapon ezzel együtt is csak nyolc százalékkal esett.

Megrángatták a Novavax-ot

Tegnap tíz százalékos pluszban is járt a Novavax árfolyama, de végül mínusz egy százalékban végzett. Az emelkedést az váltotta ki, hogy bejelentették, koronavírus-oltóanyaga a vártnál jobb, 90 százalékos hatékonyságú a legújabb vizsgálati adatok szerint.

Kína fizetéseket folyósított digitális jüanban

A kínai hatóságok tovább kísérleteznek jegybanki digitális pénzükkel (CBDC), a digitális jüannal. Ezúttal első alkalommal folyósítottak béreket ebben a fizetőeszközben – tudósított a Cointelegraph. Ez állítólag jelentősen leegyszerűsítette a bérfizetés folyamatát, amit az egyik tartományban egy erdősítési projekten dolgozó munkások felé teljesítettek. A digitális jüant blokklánc-technológia segítségével működtetik, számolják el.

Stabilan 40 ezer felett a bitcoin

Úgy tűnik, meg tud kapaszkodni a bitcoin a vasárnap kezdődött áremelkedés után negyvenezer dollár felett, jelenleg 40 300 dollár. Bejelentették, hogy a bitcoin-bányászok túlnyomó többsége a “Taproot” nevű szoftverfrissítés mellett tette le a voksát, amely novemberben indul majd el, és javítja a rendszer felhasználási lehetőségeit. A sajtó egy része, mint a Forbes, a 2017 óta legnagyobb jelentőségű bitcoin-fejlesztésről beszél.

Az okosszerződésekre és decentralizált pénzügyekre fejlesztett polkadot és chainlink kriptodevizák 15, illetve 12 százalékkal emelkednek ma is.

Két urániumbányarészvény-ETF árfolyama (Tradingview.com)
Két urániumbányarészvény-ETF árfolyama (Tradingview.com)

Lebombázták az uránrészvényeket

A Global X Uranium (URA) uránbányarészvény-ETF árfolyama 6,5 százalékkal zuhant tegnap arra a hírre, hogy Kínában szivárgás történhetett egy nukleáris erőműben. Az egyik piacvezető, a Cameco részvénye 9 százalékkal esett. A francia Electricité de France cég, amely szoros üzleti kapcsolatokat ápol a kínai féllel, figyelmeztetést adott ki.

Az uránbányák az utóbbi egy év egyik legjobb befektetésének bizonyultak. Az URA ETF a tegnapi zuhanás után is 100 százalékos pluszban van év/év alapon. A North Shore Global Uranium Mining ETF (URNM) pedig 150 százalékkal drágult.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40560 41850 +3,33% 0 0 28 597 009 380 HUF 2026-10-12 17:11:33
MOL 4976 4810 5055 -1,56% 0 0 4 212 263 262 HUF 2026-10-12 17:10:00
MTELEKOM 2530 2526 2562 -1,25% 0 0 1 526 683 374 HUF 2026-10-12 17:06:01
RICHTER 12350 12280 12440 0,00% 0 0 2 058 850 920 HUF 2026-10-12 17:05:02
OPUS 237 235 254 -5,75% 0 0 37 510 785 HUF 2026-10-12 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG