6p

A tőzsdék hangulata nem jó, az USA-ban jelentős eséssel indulhat a nap a Meta Platforms és a Spotify kiábrándító gyorsjelentése miatt. Itthon a BUX tartja magát, veszik a Zwackot és a Richtert. Elképesztő inflációs mutatót mértek az unortodoxia fellegvárában. Egy hackertámadás tíz százalékkal küldte lejjebb az egyik népszerű kriptodeviza árfolyamát.

Bár tegnap este még szép pluszban végeztek az amerikai tőzsdeindexek, ma minden bizonnyal eséssel indul majd a nap. Talán nem is kicsivel, mert az S&P 500 határidős értéke egy, a Nasdaq 100 indexé kettő százalékos mínuszban van délelőtt. A hangulatot a késő este érkezett kiábrándító gyorsjelentések rontották el, a Meta Platforms (FB) és a Spotify. Ma is jönnek majd fontos jelentések, mint az Amazon és a Ford.

Európában a német irányadó index 0,6, a francia 0,3, a brit 0,1 százalékkal esik. A lengyeleknél is 0,6 százalék a lecsorgás, a BUX szinte egyedüliként áll Európában egy szerény, 0,1 százalékos emelkedéssel.

Veszik a Zwackot és a Richtert

A pesti emelkedést főleg a Richter 0,7 százalékos drágulása okozza, miközben az OTP 0,1 százalékos esése és a Mol ugyanekkora drágulása szinte kioltják egymást. Gyorsjelentése után 2,4 százalékkal emelkedett a Zwack árfolyama, és sikerült a negyedik legnagyobb forgalmú papírrá felküzdenie magát.

Árfolyam

Stabil a forint, nem jött újabb kamatemelés

Az euró/forint 354,60, alig változott, kicsivel a tegnap déli érték alatt – de valamivel a tegnap esti felett – áll. Az MNB a várakozásoknak megfelelően változatlanul, 4,3 százalékon hagyta az egyhetes betéti tender kamatát. Az idén érezhetően lassult a kamatemelések üteme, múlt csütörtökön volt utoljára emelés ezen a tenderen, 4,0-ról 4,3-ra. Az előtt viszont csak december végén.

Az euró/forint árfolyam (Tradingview.com)
Az euró/forint árfolyam (Tradingview.com)

A tartáshoz hozzájárulhatott, hogy január elején forinterősödés kezdődött. A napokban pedig a forint a feszült orosz-ukrán helyzet és tőkepiaci hullámok ellenére is viszonylag stabil volt.

Döntött az OPEC

Tegnap meglepő munkaerő-piaci adat érkezett az USA-ból, váratlanul jócskán, 300 ezer fővel visszaesett a privátszférában alkalmazottak száma, miközben a közgazdászok növekedést vártak. Az OPEC kartell tegnap úgy döntött, hogy tartani fogja a korábban elhatározott 400 ezer hordós havi kitermelés-emelési ütemet. Erre tegnap emelkedett ugyan az olaj, ma viszont egy százalékos mínuszban van.

Durva zuhanás jön ma a Facebooknál

“Túl lehet a csúcson a Facebook” – kommentálja az Equilor Befektetési Zrt. az internetes óriás késő esti gyorsjelentését. A Meta Platforms történetében először stagnált a felhasználószám.

Zuckerberg kiemelte, hogy a kínai TikTok egyre nagyobb versenytárs és jelentős felhasználói időt veszítettek vele szemben. A cég pesszimista a következő negyedévvel kapcsolatban is, de a befektetők türelmét kérték, új fejlesztésekkel készülnek.

Zuckerberg Metaverzum-víziója azonban nagyon költséges lehet és várhatóan csak évek múlva érhet be. Emellett több országban is változhat a jogi környezet – véli a brókercég. A cég részvénye a zárás utáni kereskedésben húsz százalék körüli mínuszban áll.

Facebook (Fotó: Reuters)
Facebook (Fotó: Reuters)

A kamatdöntések napja van

Az EKB, a brit és a cseh jegybank egyaránt ma tart kamatdöntő ülést. Az EKB-től konkrét lépést még nem várnak, de a kommunikációjában lehetnek változások. Főleg, hogy tegnap a vártnál jóval magasabb európai inflációs adat érkezett.

A szervezet márciusban frissíti előrejelzéseit, akkor nagyobb a valószínűsége a monetáris politika változásának. A rendre a várakozásoknál rosszabb inflációs adatok miatt nő a valószínűsége egy jegybanki beavatkozásnak.

A brit jegybank viszont már ma emelhet a kamaton, 0,25 százalékponttal. Prágában pedig 0,75 százalékos emelésre számítanak az elemzők.

Az Opel több száz munkást keres

Miután az Opel több ezer munkahelyet szüntetett meg Németországban, most több száz főt keres rüsselsheimi üzemébe – írta az N-Tv.de. Az Opel szóvivője a megerősítette, hogy ideiglenesen több száz állást szeretnének betölteni egy munkaerő-kölcsönzési szolgáltatón keresztül. Erre szükség van az új Astra gyártásának felpörgetéséhez.

Egekben az unortodox Törökország inflációja

Az infláció Törökországban közel 50 százalék, az eddigi rendkívül magas szintről is tovább gyorsult. A statisztikai hivatal szerint 48,7 százalékkal emelkedtek januárban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. Az előző hónapban “csak” 36 százalékos volt a növekedés az N-Tv.de szerint. (Az elemzők 46,7 százalékot vártak januárra. Havi összehasonlításban az árak 11,1 százalékkal emelkedtek.)

Törökország (Pixabay)
Törökország (Pixabay)

A magas áremelkedés elsősorban a gyenge líra következménye, ami drágítja az importot. Drámai esést követően a török ​​kormánynak sikerült stabilizálnia a nemzeti valutát azzal, hogy fedezi az árfolyam-ingadozásokból származó veszteségek egy részét. De nem változott a ​​monetáris politika, amely szakértők szerint a gyenge líra fő oka. (Törökország talán az egyetlen állam a világban, ahol a magas infláció ellen Erdogan elnök unortodox eszméi alapján kamatcsökkentéssel harcolnak.)

Csalódást okozott a Spotify is

Bár a Spotify zeneszolgáltató a negyedik negyedév során hozta a várakozásokat, a gyengébb kilátásoknak köszönhetően éjszaka mégis tíz százalékot esett az árfolyama. A jelenlegi negyedévre ugyanis nem vár szignifikáns növekedést az előfizetők számában, így 418 millió felhasználó mellett 183 millió prémium előfizetővel kalkulálnak – írta a KBC Equitas.

Egyébként nem tudott nyereséget termelni a cég, de kevesebb veszteséget realizált, mint ahogy azt a konszenzus várta.

Megint lefelé indultak a kriptodevizák

A bitcoin és az ether ma négy százalékkal 36 960, illetve 2650 dollárra esik. Igazán nagyot a solana árfolyama zuhan, több mint tíz százalékkal 98 dollárra.

A solana és az ether árfolyama (Tradingview.com)
A solana és az ether árfolyama (Tradingview.com)

A 326 millió dolláros ether-lopás

A Wormhole (“féreglyuk”) nevű, az Ethereum és Solana blokkláncokat is összekötő, egyikről a másikra érméket továbbító rendszert (bridge-et) ugyanis hacker-támadás érte, a kárt 326 millió dollárra becsülik. A Wormhole programozói állítólag tárgyalnak a hackerekkel, mert volt már rá példa, hogy azok visszaadták az értékeket. Tízmillió dolláros “jutalmat” is kitűztek erre az esetre.

Az esemény azt jelenti, hogy az Ethereum-rendszerből a Solana-rendszerbe küldött, odaát egy okosszerződéssel “becsomagolt” ether-érmék (wETH, “wrapped ether”) fedezetlenek. (Hasonlóan ahhoz, mintha egy részvényekre szóló letéti igazolás mögül ellopnák a részvényt.)

Buterin pedig megmondta

Érdekesség, hogy az Ethereum-rendszer fő megalkotója, Vitalik Buterin épp a napokban óvott a hasonló, blokkláncok közötti átjárást biztosító hidaktól azok kockázatai miatt. Példaként éppen egy olyan elméleti esetet hozott fel, amit most a hackerek a gyakorlatban is megvalósítottak.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG