4p

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egészen egyedit alkotott Elon Musk a Marsra küldött Teslával és a visszatérő rakétákkal: olyat valósított meg, amit sem az amerikai NASA, sem az oroszok nem voltak képesek állami szinten. Ezek után vajon gondot jelenthet-e Musknak az olcsóbb elektromos autók tömeggyártása? Lássuk, hogy áll a Tesla.

Végre történt valami komoly előrelépés az évtizedek óta leállt, sőt visszalépést is elszenvedett iparágban, az űrhajózásban. Az iparág a második világháborúban született, amikor von Braun és csapata a már hanyatlóban lévő náci Németországban tudta megvalósítani, amit senki: rakétát küldött a világűrbe, igaz, azzal a céllal, hogy minél távolabbi városokat bombázzon vele: Londonig sikerült ellőni.

Az űrhajózás felívelése és hanyatlása

Amerika aztán magához vette a tehetséges, de rovott múltú szakembert, és vele alkotta meg saját űrprogramját a Holdra szállásig bezárólag, igaz, megelőzte a Szovjetunió, amikor Gagarin először kerülte meg a Földet egy űrrakétával. A csúcs végül az lett, amikor 1981-re megalkották az űrsiklót, amely képes volt egyben vissza is térni, nem úgy, mint a rakéták, melyek elégtek az űrben, az utasok pedig ejtőernyővel pottyantak a földre.

Sajnos kiderült azonban, hogy nem jó a módszer: mivel a légkör ellenállása nyeli el visszafelé a jármű mozgási energiáját, vagyis lassítja le azt, szerkezet több ezer fokra melegszik, és ezt az eddigi technológiák nem bírják el. Bő 10 éve kivonták az űrsiklókat, maradt az eredeti rakétás módszer, ejtőernyővel. Sem Oroszország, sem Amerika nem tett állami szinten nagy erőfeszítést, hogy fejlesszen, költségesnek találták, versenyezni meg már nem kell egymással, mint a hidegháborúban.

Újra előre

Most azonban egy féktelen vállalkozókedvvel megáldott magánember lépett be az iparágba, és alkotott nagyot. Egyrészt fellőtte minden idők legnehezebb rakétáját, 27 motor felhasználásával, ezzel bizonyítva, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb terhet is az űrbe lehet juttatni, legyen az műhold, űrállomás alkatrész, vagy távoli expedíciókhoz szükséges felszerelés. De ez csak az egyik nagy dobás: a másik, hogy a jármű hajtórakétái visszatérnek a földre, és újra felhasználhatóak. Már csak egy feladat van hátra: egy űrhajót újra egészben és biztonságosan lehozni a földre. Nem lennénk meglepve, ha Musk, vagy valamelyik vállalkozó társa ezt is megvalósítaná.

Több vas a tűzben

Az utóbbi időben úgy tűnt, hogy Musk másik vállalkozása, amely ennél jóval egyszerűbbnek tűnik, nem ilyen sikeres: nehezen halad a Model 3-as járművek gyártásának felfuttatása. Az űrsiker után azonban nehéz elképzelni, hogy ezt ne oldaná meg a Tesla, és abban is biztosan lehetünk, hogy Musk mindig fog tőkét találni vállalkozásaihoz, egy ilyen teljesítményt díjaznak a részvényesek, kötvényesek, meg lesz oldva a finanszírozás, amíg a tömegesen eladott autók profitábilissá nem teszik a céget.

Nézzük, hogy is áll most a Model 3. Az utolsó számítások szerint június végén fogják elérni heti 5000 darabos termelést, a korábbi cél, a 10 ezer pedig egyelőre bizonytalan az idei évben. A megrendelők azonban eddig nem türelmetlenkedtek, és vélhetően ezután is kitartanak, a cégnél parkoltatva 700 millió dollárt, ezzel is csökkentve a tőkeszükségletet. A Tesla a Bloomberg számításai szerint percenként 8000 dollárt égetett el tavaly, és elemzők szerint idén még szükség lesz 2-3 milliárd dollárra, amíg az új típusból olyan mennyiséget nem tudnak szállítani, ami már fedez minden költséget, sőt meghozza végre a profitot.

Eredmény

A cég tegnap este tette közzé tavalyi negyedik negyedéves jelentését. Az árbevétel a vártnál nagyobb lett, 3,4 milliárd dollár, ugyanakkor a veszteség is meghaladta az elemzői várakozásokat részvényenként 4 dollárral. A cég viszont azt ígéri, hogy ha lassabban is indul be a termelés, de a Model 3 lehetővé fogja tenni, hogy a cég az évfolyamán már pozitív üzemi eredményt érjen el. A konkrét tervek szerint a heti termelés már jövő hónapban eléri a 2500 darabot, félév végére az 5000-et. A 10 ezres szintet csak akkor tűzik ki, amikor az 5000 teljesült.

A Tesla tavalyi egész éves árbevétele 11,8 milliárd dollár volt, amin idén nagyot fog növelni a Model 3 felfutása. Ha az eredetileg tervezett félmillió darab legyártása megvalósul, az önmagában közel 20 milliárd dollár árbevételt jelentett volna, viszont ha a jelenleg sokkal reálisabbnak tűnő 200 ezer darabbal számolunk, önmagában az is közel 8 milliárd, ami 20 milliárd fölé növelheti a cég összeredményét. Ez már valóban fedez minden költséget, így idén minden valószínűség szerint végre nyereségessé válik a cég.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 31910 31700 32250 -2,77% 31900 31910 16 754 817 600 HUF 2025-11-11 15:18:12
MOL 3022 2974 3024 +1,75% 3020 3022 2 488 145 818 HUF 2025-11-11 15:18:09
MTELEKOM 1774 1770 1782 -0,56% 1774 1776 156 754 654 HUF 2025-11-11 15:17:29
RICHTER 9835 9780 9945 +1,13% 9830 9845 943 978 335 HUF 2025-11-11 15:10:41
OPUS 526 521 532 0,00% 526 528 118 066 495 HUF 2025-11-11 14:50:08
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szórják az OTP papírokat, mint bolond pék a lisztet
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,41 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdén is megérezték Nagy Márton terveinek előszelét
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 11:57
Miután egy hétfői eseményen a nemzetgazdasági miniszter a bankadó emelésének terveiről beszélt, kedden a legnagyobbat az OTP árfolyama esett.
Részvény / Deviza / Áru Jó a hangulat a tőzsdéken, a BUX is jól nyitott
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 09:38
Piacnyitás Európában, zárás Ázsiában.
Részvény / Deviza / Áru Falnak ütközött a forint?
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 07:31
Friss árfolyamok kedd reggel.
Részvény / Deviza / Áru Megint a mesterséges intelligencia húzta meg az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 06:23
Nagyot mentek hétfőn az amerikai indexek.
Részvény / Deviza / Áru Hiába keltették halálhírét, él és virul az euró
Eidenpenz József | 2025. november 10. 18:56
Több mint negyed évszázados múltra tekinthet vissza az euró, és már nagyon sokszor keltették a halálhírét. Ehhez képest népszerűsége töretlennek látszik, és árfolyama sem éppen mondható gyengének, bár attól függ, mihez képest. Ma is sok ember kedvenc fizetőeszköze vagy megtakarítási eszköze.
Részvény / Deviza / Áru Fantasztikus menetben a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Figyelem! Vastagon mellényúlhat a tőzsdén ezeken a napokon
Czwick Dávid | 2025. november 10. 17:59
Közeleg az év vége, így komoly napok érkeznek az amerikai pénzpiacokon, amit jobb betervezni egy kellemetlen meglepetés elkerülése érdekében.  
Részvény / Deviza / Áru Parádés napot zárt a BÉT
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,45 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 107 834,11 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsdék is örülnek az Orbán-Trump találkozónak?
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 16:15
Merthogy emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG