2p
Amerika tegnap ellenállásba ütközött, majd lefordult, így Ázsiában és Európában is kisebb mínuszok jellemzőek. A BÉT azonban jól tarja magát, a forint mérsékelten erősödik, a török líra hevesen teszi ugyanezt. Az arany szakadatlanul gyengül.

Tegnap az óriás európai ralit Amerikában is emelkedés követte, de amint az S&P 500 beleütközött a 200 napos mozgóátlagba, lefordult onnan. Ez a szint igen jelentőssé vált: gyakorlatilag ez dönti el a hátralévő szűk másfél hónapban, hogy a rali 7. évét láttuk, vagy a tetőt. Ha alatta zár az index, megvolt az első év, ami nem a bika jegyében telik.

S&P 500

A Nasdaq jobban tartotta magát, egyelőre a saját 200 napos mozgóátlaga fölött van, de az utóbbi hetek sztárpapírjai, az Amazon, a Google, a Facebook gyengélkedtek.

Ázsiában elsősorban Kínában lettek 1 százaléknál nagyobb mínuszok, a többiek vegyesen zártak. Európában a tegnap nagyot emelkedőknél van egy kis korrekció, ami indokolt is egy ilyen nap után. A DAX bő fél százalékkal van lejjebb, a tegnapi rekorder, a párizsi CAC-40 közel 0,75 százalékot esik.

Friss árfolyamok >>>

A hazai tőzsde viszont virul, amire több oka is van. Egyrészt állandósultak a felminősítési várakozások, másrészt az Alkotmánybíróság tegnapi döntése, miszerint nem lehet a Quaestor károsultakat egyoldalúan és diszkriminatívan a többieknél nagyobb mértékben kárpótolni és ezt a pénzügyi szektorral kifizettetni, jót tett az OTP-nek. A Richter stabilizálódott 5000 forinton, itt továbbra is az a kérdés, kitör-e a sokéves bázisból.

A forint mérsékelt erőt mutat, 311 körül van az euróval szemben. A török líra ellenben tovább robog felfelé, egy euró már csak 3,06 lírát ér, közeledik a bűvös kerek szám. A spekulánsok nagy része szomorú lehet: őket lemészárolta a piac a 3,50-es összeomlásnál, de ez így törvényszerű. Ha mindenki egy irányba spekulál (ez esetben a líra magas kamatára), akkor azokat a piac leveti magáról, és utána jön be az, amire számítottak volna.

Az arany szakadatlanul gyengül, már csak 1076 dollár. Lassan közeledik a sokéves mélypont, de ebben jelentős szerepe lehet a dollár erősödésének: egy euró már csak 1,068 dollárt ér.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG