3p
A tegnapi száguldást egyelőre nem tudják megismételni az európai tőzsdék, de a hangulat nem romlott el. Az olajár óriási emelkedésen van túl, egyelőre ez a piacok fő mozgatórugója - itthon viszont a Richter miatt vigasztalhatatlanok a befektetők. A forint jó erőben küzd a 310-es euróárfolyammal.

Mi marad a nagy száguldásból?

Szerdán szép pluszban, közel 3 százalék körüli emelkedéssel zártak az európai tőzsdék, a csütörtöki nyitásban úgy tűnt, ma is folytatódhat az emelkedés. Az emelkedő olajár és a tegnapi amerikai és európai tőzsdei rali hatására az ázsiai tőzsdék is jól teljesítettek.

A frankurti DAX kis pluszban kezdte meg a napot. Nem kellett azonban sok idő, hogy pirosba forduljanak a számok: 10 óra után már kis veszteségeket látunk a főbb nyugat-európai indexeknél. A hangulatot néhány gyengébb vállalati eredmény (Nestlé, KBC) rontotta, amit az Air France-KLM pozitív meglepetése nem tudott ellensúlyozni, de összességében a tegnapi záróárak körül maradtak a nyugat-európai indexek csütörtök délelőtt - a szakértők szerint határozottan visszatért a kockázatvállalási kedv a piacokra.

Nálunk mindent lever a Richter

Budapest tegnap az európai mezőny végén kullogott, és ma is a leggyengébb utolsó harmadban tanyázik a BUX-index. A felelős továbbra is a Richter: a nap eddigi legforgalmasabb bluechipje egyedüliként van mínuszban, a tegnapi komolyabb veszteség után másfél óra alatt újabb 0,7 százalékos csökkenést hozott össze a gyógyszerpapír. Amióta a vezetőség a 2015-ös remek eredmények után a gyenge 2016-os várakozásokkal hűtötte a kedélyeket, nem tér magához az árfolyam.

A Richter árfolyama az elmúlt 1 évben.

Van még hova drágulnia az olajnak?

A piacok számára továbbra is az olajár alakulása a legfontosabb irányadó. Szerdán délután-este óriási rali indult, miután Irán bejelentette: támogatja Oroszország és Szaúd-Arábia keddi javaslatát a kőolaj termelésének a befagyasztására. A 7 százalékos ugrást követően újabb bő 2 százalékkal emelkedett az amerikai WTI kőolajfajta jegyzése, és egyelőre meg is ragadt a 31 dollár fölötti szinten.

A WTI olajfajta árának alakulása

Hogy pontosan mit jelent az, hogy Irán "támogatja" a döntést, az még nem teljesen világos, de a piacnak egyelőre elég, hogy a világ negyedik legnagyobb olajtartalékával rendelkező ország hajlandó az együttműködésre a túltermelés megfékezése érdekében.

Tartja erejét a forint

Az olajár emelkedése segítette az olajtermelő országok devizáit, a dollár is erősödött. Később aztán a zöldhasú kissé gyengült, miután a Fed nyíltpiaci bizottságának egyik tagja, James Bullard is a további  kamatemelések elhalasztására utalt, a Fed szerdán kiadott jegyzőkönyvével összhangban.

EUR/HUF

A forint eközben kisebb megingásokkal ugyan, de tartja erejét, az euró jegyzése a 310 alatti szinten próbál megkapaszkodni - egyelőre azonban komoly ellenállásnak tűnik az árfolyam.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG