6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Csupa, a tőkepiacok, illetve a világgazdaság helyzetével kapcsolatban pesszimista elemzőt találtunk az utóbbi napok írásai között. Főleg a kínai lassulás és a nyersanyagok árának összeomlása okozhat nagy gondokat a feltörekvő piacok gazdaságaiban, ami azután begyűrűzhet a fejlett országokba is. Meg Magyarországra.
(Fotó: 123rf.com)

„A feltörekvő országok felől jövő vihar továbbra is sötétszürkére festi az eget, és bármikor elkezdődhet a mennydörgés” – írja Zsiday Viktor alapkezelő az Alapblogon. A feltörekvő országok 2009-13-ban szerinte magas nyersanyagárak mellett is kiegyensúlyozhatták volna gazdaságaikat, de ehelyett a legtöbben a gyakran USD-alapú hitelek generálta növekedés és lakossági fogyasztásstimulálás mellett döntöttek, ma nyakig ülnek a hitelekben.

Mivel Kína növekedése egyre lassabb és a nyersanyagok ára lejtőre került, a legtöbb feltörekvő ország ugyanolyan, amilyen az elmúlt 50 évben volt: „nyersanyagciklusra alapozott boom-bust gazdaság” - írja. Ráadásul már nagy a világgazdasági súlyuk, így a feltörekvő országok mélyrepülése visszahat a fejlett országokra is. „Kevesebb AUDI A8 L, kevesebb Caterpillar munkagép és kevesebb iPhone is fog fogyni” – teszi hozzá a szakember, akinek jóslatai nagy százalékban be szoktak jönni.

Növekedési kockázatok Magyarországon is

Emiatt a tőzsdék sebezhetőnek tűnnek. Ezek a problémák pedig Magyarországot is érinthetik, amely „Németország kihelyezett összeszerelő-üzeme, és mint ilyen, erősen exportorientált gazdaság”.

A feltörekvő piacok lassulása így „indirekt módon, a német kapcsolatokon keresztül megütheti a hazai gazdaságot”. Mivel „jövőre az EU-s pénzeső is időlegesen alábbhagy, elég komoly növekedési kockázatokat láthatunk 2016-ra” – fejezi be. (A teljes cikk itt olvasható.)

Rosszabb a helyzet, mint 2008-ban?

A Concorde Trading blogon Sinka Csaba lakonikus rövidséggel foglal össze egy ijesztő hírt: „Mintegy 1000 milliárd dollárnyi pénz hagyta el a fejlődő piacokat az elmúlt 13 hónapban, ez kétszerese a 2008-as válság során látott kiáramlásnak. Jelentős szerepet játszik ebben Kína, ahonnan a becslések szerint most nagyságrendileg havi 40 milliárd dollár távozik.”

A kínai tőkekiáramlással foglalkozik Duronelly Péter, az Aegon Alapkezelő szenior elemzője is. Felhívja a figyelmet arra, hogy az óriási ország devizatartalékai csökkenőben vannak, ami a tőkekiáramlás következménye. (A cikk a következő oldalon folytatódik.)---- Ez a kínai-japán devizaháború kezdete? ----

Ha nincs hitel, nagy lesz a kátyú

„Mivel kötött árfolyamrendszerben a devizatartalékok változása erősen visszahat a belföldi pénzmennyiségre is, azt is mondhatjuk, hogy egészen a tavalyi évig, a trendszerűen növekvő tartalékok igen laza monetáris kondíciókat biztosítottak, azaz kvázi mindig volt pénz mindenre. A tartalékok csökkenése viszont szűkíti a pénzmennyiséget, emeli a kamatokat, és megnehezíti a hitelhez jutást, ami egy hitelezési-beruházási mámorban élő gazdaságnak nem jelent sok jót” – hangzik a helyzet szintén nem túl optimista leírása.

Lazítani kell

Duronelly szerint a devizarendszer lazítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a kínai gazdaságot oxigénhez lehessen juttatni. De a monetáris kondíciókat, a hitelezési piacot is kell lazítani, különben a gazdaság sokkal durvábban lassul be, mint azt most el tudjuk képzelni. Így a kínaiak jüannal kapcsolatos akciósorozata szerinte folytatódni fog. (A jüanról szóló cikkeink itt láthatók, egy videóban pedig itt magyaráztuk el.)

Dennis Gartman áru- és tőkepiaci szakértő – akivel nemrég az Alapblog interjút is készített – most a medvepiacok (hosszabb távon eső piacok) lehetséges eljöveteléről beszélt. A kínai jüan leértékelődését egy japán-kínai devizaháború egyik lépésének nevezte, és szerinte ez a háború még csak most kezdődik igazán.

Összeomlás az állampapír-piacokon?

Szerinte a főbb piacok egymás után mutatják a medvepiac jeleit különböző technikai indikátorokon – mozgóátlagok, az úgynevezett „halálkereszt” stb. – keresztül.

Jim Rogers, Soros György egykori társa és magas is elismert guru egy rövid hangfelvétel tanúsága szerint úgy tartja, a következő krízis az állampapírok piacán lehet. Az USA és sok más ország állampapír-állománya például jelenleg sokkal nagyobb, mint 2008-ban volt. A „vállalati és illikvidebb állampapírpiacok” összeomlásától tart egyébként Zsiday Viktor is fentebb linkelt cikkében.---- Halálkereszt és hullavasút ----

Halálkereszt Hong Kongban

A Bloomberg a Hong Kongi Értéktőzsde Hang Seng Indexén véli felfedezni az említett „halálkereszt” kialakulásának jeleit. A múltban ez a tőzsde állítólag kifejezetten érzékeny volt erre, a kereszt után az esés mindig erősödött.

Azt is írja a hírügynökség, hogy a kínai értékpapírpiacon kimutatható, ahogy az utóbbi pár hónapban a részvények a tőkeerős nagybefektetők kezéből a kisbefektetők kezébe – az úgynevezett remegő kezekbe – áramlottak. Rendszerint ez is igen rossz jel szokott lenni a részvénypiac számára. (Ha már a háziasszonyok is részvényeket vesznek, közel a vég – tartják.)

Hullám helyett hullavasút

„Kínai sárkány a hulla-vasúton” – ezt a címet adta írásának nemrég Sarkadi-Szabó Kornél elemző. „Ez már nem az a ‘picitcipősz’ kínai gyors-krízis, hanem égetően komoly elhúzódó válság” – írja, és alaposan meg is indokolja a Gazdasági Rádió riporterének. „Risk-essetek befektetők” – mondja el versben is az irodalmár hajlamú szakember. (Risk=kockázat.)

Vakmajom nem hisz a kínaiaknak

„Semmilyen hivatalos adatot nem lehet elhinni, ami Kínából jön, inkább azok ellenére, mint azokból lehet összerakogatni a valóságot. Most például azt közölték, hogy kezd talpraállni az ingatlanpiac, mert három hónapja emelkednek az árak, ez azért hihetetlen, mert az elmúlt évek mesterségesen gerjesztett, gigantikus ingatlanfejlesztéseiben olyan hatalmas ingatlankínálat épült fel, hogy annak a leépülése minimum évekig, de akár évtizeden túl is eltarthat” – írja Vakmajom, azaz Faragó Ferenc alapkezelő az Alapblogon és saját blogján. (Aki korábbi írásait 1-2 naponta törli.)

Szerinte Kína három év alatt több cementet használt fel, mint az USA az egész huszadik században. Ennek „egy része minden bizonnyal olyan ingatlanokba van beépítve, amelyek túlfejlesztésnek bizonyultak és a finanszírozói bukni fognak” – teszi hozzá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG