4p
Jó a hangulat a tőzsdéken, több európai index egy százalék körüli emelkedést is mutatott, az USA-ban ennek a fele jellemző. A BUX az OTP és a Mol miatt esett, de a héten sok gyorsjelentés jön, négyből három nagyobb magyar cég most teszi közzé. A Bitcoin volt 9999,99 dollár is, majd újabb guru szólta le.

Ma is erősödött kissé a dollár, ami az európai tőzsdéken növelte a jókedvet. A német DAX egy, a francia CAC 0,3, a brit FTSE 100 pedig 0,9 százalékkal ment fel. Az USA-ban is jó a hangulat, az S&P 500 0,6, a Nasdaq Composite 0,9, a Dow Jones 0,8 százalékkal emelkedik. Az olajcégek is húzták a mutatókat.

A Budapesti Értéktőzsde indexe eközben alaposan alulteljesített, egy százalékkal esett, főleg az OTP miatt, amely két százalékkal 10 750-re süllyedt. A Mol is 1,2 százalékkal került lejjebb, ami 2836 forintos záróár. A Richter háromnegyed százalékkal 5400-ra emelkedett. A nagyobb forgalmú papírok közül még az Opus említhető egy százalékos süllyedéssel.

A BUX esése egyébként nem volt példátlan, a varsói index is 0,9 százalékkal ment le. Holnap kora reggel teszi közzé negyedéves eredményét a Richter és a Waberer’s. Az OTP várhatóan péntek reggel, a Magyar Telekom kedden este jelent. (A Mol-gyorsjelentés múlt pénteken reggel jött.)

További árfolyamok itt láthatók

A forint ma gyengült, negyed százalékkal 314,50-re emelkedett az euró, a maximum 314,60 volt. Itt valahol 314-315 között akadt el az euró drágulása márciusban és decemberben is, eléggé erős ellenállás van errefelé. A lengyel złoty, a török líra, a cseh korona is gyengült, a román és az orosz fizetőeszköz stagnált.

Az olaj még pénteken nagyot ugrott, a WTI végre átlépte a 70 dolláros határt, ma pedig csak folytatta. Most 1,2 százalékos emelkedésben van, 70,55 dollárnál, miközben a Brent is megugrott egy fontos határt. Az északi-tengeri olajfajta 1,6 százalékkal 76,10-re emelkedett.

Izgalmak az olajnál és a dollárnál

Az olaj ezzel 2014 vége óta nem látott szinten van. Az olajpiac egyik legnagyobb kérdése, hogyan fog Trump dönteni május 12-én az iráni atommegállapodásról. Úgy tűnik, sokan arra számítanak, hogy fel fogja rúgni, így inkább az lenne meglepetés, ha nem így történne. Mindenesetre izgalmas időszak elé nézünk.

Az olaj árának emelkedése a dollár erősödését is magyarázza, azáltal ugyanis magasabb lehet az infláció, az pedig növeli a kamatemelések valószínűségét – írta a Marketwatch. Pedig már a múlt hét végi amerikai munkaerő-piaci adat is a dollárerősödés irányába hatott. A dollár négy hónapos csúcson van.

A Nestlé és a Starbucks nagy kávéüzletéről írtak ma sokat a gazdasági sajtóban, a az előző Svájcban 0,6 százalékkal emelkedett, az utóbbi Amerikában inkább stagnál.

Bitcoin 9999,99 dolláron

A kriptodevizák az utóbbi időben sokat mentek fel, némelyik néhány hét alatt duplázni is tudott. A hétvégén a bitcoin az egyik kereskedési platformon (HitBTC) 9999,99 dolláros maximumár mellett forgott, valószínűleg volt olyan is, ahol ismét elérte a 10 ezer dollárt. Ez azonban nem bizonyult tartósnak, vasárnap és hétfőn lefelé vezetett az útja, most 9350.

A nagypapák shortolnának

Warren Buffett vagy például Charlie Munger befektetési gurukhoz, meg még sok-sok más kritikushoz csatlakozott most Bill Gates Microsoft-alapító is, aki azt mondta, ha lenne egyszerű módja a bitcoin vagy a többi kriptodeviza shortolásának, biztosan shortolna. (Vagyis esésre játszana. A bitcoinra egyébként már két határidős árutőzsdén is lehet short és long üzletet kötni.)

A kriptodevizák mellett és ellen levők mintha nemzedéki ellentét alapján is csoportosulnának. Ahogy nemrég a Kriptoakadémia írta Buffettről: „...könyörgöm, lassan 88 éves. Kérdezze már meg mindenki az öregapját, hogy mi a véleménye a Simple, Revolut vagy Uber alkalmazásokról. Hogy szerinte a Hyperloopnak vagy az önjáró autóknak mi a realitása”.

(A Simple és a Revolut mobilfizetéssel és olcsó nemzetközi átutalásokkal foglalkoznak, az Uber autómegosztó-taxipótló, a Hyperloop vákuumcsőben, csőposta-szerűen futó szupervonat lenne – a szerk.)

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG