4p
Két éves üzemelés után a tőzsdét a kárpótlási jegy megjelenése, az érte cserébe kínált részvények és néhány más kibocsátás lendítette fel, a mai nagypapírok csak később jelentek meg. A jegycserékből viszont népi, ahogy ma mondanánk, nemzeti ingyenebéd lett. Sor került az első nagy hosszra is.

 

1993 elejétől a kárpótlási jegy kibocsátása tömegessé vált, így egyre több került a tőzsdére is. Szemben minden más értékpapírral, ebből folyamatosan érkeztek az újak a piacra, viszont ahogy felhasználták őket, a papírok egy része távozott is. Sosem lehetett tudni, mennyi van belőle, mennyi a „piaci kapitalizáció”. Még ma sem tudjuk, bő 20 évvel később, hisz valamennyi még mindig van, bár semmire nem használható.

A jegycserék

A tőzsdére 93-ban vezették be az épp most távozó Danubiust és a Zwackot. Egyik sem váltott ki nagy érdeklődést, miután addig nem hoztak nagy nyerőt az újonnan bevezetett részvények. Ellenben amit kárpótlási jegyért kínáltak, azokért annál inkább kapkodtak a jegyzésnél, hisz azokon biztos nyereség volt amiatt, hogy a kárpótlási jegy piaci értéke sokkal kisebb volt, mint a hivatalos (kamattal növelt) névértéke, ami a cseréknél a számítás alapját képezte.

A Pick részvénye volt a nyár slágere, jegyért adták, óriási nyerő lett, ráadásul a papírban méretes rali bontakozott ki. Ez volt az első alkalom, hogy a külföldi alapok komolyabban belenyúltuk egy magyar részvénybe.

Ősszel a folyamat felgyorsult, jöttek sorba a jegyért kínált részvények: a Domus, a Globus, a Graboplast és a Prímagáz. Sajnos ma már nincsenek a börzén, akkor azonban a Pick sikerén felbuzdulva a rengetegen jegyeztek ezekből a részvényekből, és nagy nyerőt tehettek zsebre, mikor eladták a tőzsdén. Ennek gyorsan híre ment, ezért a jegyzési helyeken sorban állás alakult ki, néha már napokkal korábban. Miután egy jegyző egyre kevesebb részvényt kapott, voltak, akik egyetemistákat fogadtak fel bérsorbanállónak, velük jegyeztettek, és zsebre vágták a mesés nyerőt. Íme, megjelent a nemzeti ingyenebéd.

Az első hossz

Akik nem adták el rögtön papírjaikat, még jobban jártak. 1994 januárjában a BÉT megélte az első igazi bikapiacot, egy mindössze egy hónapig tartó, de elképesztő hegymenetet. Az emelkedés olyan heves volt, hogy a brókerek szinte ölték egymást nyitáskor, hogy a kevés eladótól megvegyék, amit tudnak, sokszor utána eladó hiányában le is állt a kereskedés. Ez egy hónapon keresztül így ment, a papírok a többszörösükre emelkedtek ezalatt, akinek megvoltak még kárpótlási jegyért cserélt papírjai, vagyonos emberek lettek.

Február másodikán, pont a medvefordulón, kipukkadt az időközben lufivá alakuló hossz. Ettől kezdve minden áldott nap azért ölték egymást a brókerek, hogy el tudjanak valamit adni a pár vevőnek. A folyamat megfordult, sokszor kötni sem lehetett, így esett vissza a piac majdnem oda, ahonnan indult. A BÉT megélte első bika-, és medvepiacát, és a befektetők is belekóstolhattak az igazi tőzsdézésbe.

A brókerek viszont már nem sokáig csapkodtak, kiabáltak. A technika fejlődött, megjelent a számítógépes kereskedési platform, a részvények fokozatosan átkerültek ebbe, a nyílt kikiáltásos kereskedés egyre kevesebb papírra vonatkozott, majd végül megszűnt. A kereskedés még így is a tőzsdeteremben zajlott évekig, sokat kellett még arra várni, hogy a brókercégek irodájukba vihessék a kereskedési állomásukat.

Érkeznek a nagyok

1994-ben feltűntek a mai nagypapírok, de még nem a tőzsdén, hanem azon kívül, az ún. OTC piacon. Ez a fogalom ma már nem is létezik, vagy a tőzsdén van egy részvény, vagy gyakorlatilag forgalmazhatatlan. Akkor viszont a brókercégek árat jegyezhettek rájuk, melyet az újságokban közzétettek, így a tőzsdén kívül is élénk kereskedés volt.

Először a Mol jelent meg kárpótlási jegy csere formájában, de érdekes módon nem vezették a tőzsdére. Ugyanez történt a Chinoinnal (sosem jött a tőzsdére végül), mindkettőn szépen lehetett keresni jegycserével. A Telekom elődje, a Matáv úgy jelent meg a tőzsdén kívül, hogy az önkormányzatok az államtól kapott részvénycsomagjaikat árulni kezdték.

A Richter viszont szabályos kibocsátással, ráadásul készpénzért érkezett a piacra. Az éve eleji hossz úgy feltüzelte a befektetőket, hogy mindenki jegyezni akart. Ennek az lett az eredménye, hogy egy jegyző csak pár darab részvényt kapott. Ehhez képest viszont nem lett nagy az ugrás a kereskedésben: az 1350 (mai értéken 135) forintért jegyzett papírok utána 1700-on forogtak. Közben az Egis is felbukkant, itt nem volt akkora tülekedés a papírokért.

1995-ben aztán megérkezett a tőzsdére az OTP, a mai legkomolyabb papír, és az év végén a Mol is bevezetésre került. Ekkor még nem volt nagy kapkodás a papírokért, de ez volt az utolsó viszonylag langyos év a tőzsdén. A páratlan felfutás, a tőzsde aranykora csak ezután következett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG